Mesélj egy kicsit a kezdetekről! Emlékszel arra a pillanatra, amikor beleszerettél a szaxofonba?
Már kisgyermek koromban érdeklődtem a zene iránt, és szerencsére ezt a szüleim is teljes mértékben támogatták. Hat évesen kezdtem el hegedülni, azonban nem sok sikerélményem származott belőle. Tizenegy éves korom körül úgy éreztem, hogy hangszert szeretnék váltani. Nagyon tetszettek a fúvós hangszerek és azok közül is a szaxofon, így alakult, hogy elkezdtem szaxofonon tanulni.
Az egész világot beutaztad már, több helyen is éltél, végül mégis visszatértél Magyarországra. Miért döntöttél így?
Első hosszabb külföldi tartózkodásom a franciaországi tanulmányaimmal kezdődött, majd ösztöndíjjal az Egyesült Államokba kerültem, ahol három évig éltem. A lelki egyensúlyom megtartásához a zene mellett biztos családi háttérre is szükségem van. Így kalandos és sűrű öt külföldi év után úgy éreztem, hogy egy kicsit megemésztem a látottakat, és átgondolom az életemet. Ekkor találkoztam feleségemmel, akivel azóta három gyönyörű gyermeket nevelünk boldogságban. De szerencsére a fellépések miatt az utazások megmaradtak az életemben, így rengeteg országba eljutottam a zeném által. Az egyik ilyen friss élményem az a tavaly októberi brazíliai koncertsorozat volt, amelyet a triómmal a Bacsó Kristóf Triaddal adtunk Brasilia városban és Sao Paolóban.
Hihetetlen érzés volt, hogy mennyire értették és szerették a zenénket a világ másik felén.
Milyen a magyar zenei színtér összehasonlítva a franciával és az amerikaival?
Az alapvető különbség az, hogy mindkét országban jóval több zenész dolgozik, jóval nagyobb közönségnek. Így a közönség kultúrájához sokkal inkább hozzá tartozik a jazzkoncertre járás, mint szórakozási forma. Azt is látom, hogy a modern zenei stílusok áradatában sehol sem könnyű a nem tömegízlésnek behódoló zenészek élete. A globális összefonódások azonban számos olyan izgalmas nemzetközi projektet segítenek létrehozni, amelyek korábban talán nem jöhettek volna létre.
Több formációban zenélsz, többek között a Modern Art Orchestránál is. Hogy kerültél kapcsolatba a zenekarral?
Fekete-Kovács Kornél a zenekar alapításakor hívott fel, hogy szeretne meghívni a zenekarba mint szólamvezető, mint szólista és mint zeneszerző-hangszerelő. Nagy öröm volt ez számomra, hiszen egy szakmailag rendkívül igényes és kreatív közegbe kerültem, amelyben a mai napig hatalmas öröm dolgozni, a mai napig tanulunk és fejlődünk az újabb és újabb feladatokból.
Hogy néz ki a közös munka Kornéllal? Miből áll az alkotói folyamat?
Kétféle munka adódik Kornéllal. Az egyikben szabad kezem van és rám van bízva az egész zenei koncepció. Ilyenkor meghallgatjuk egymás véleményét és számos esetben megfogadom a kollégák tanácsát, de alapvetően én mondom ki az utolsó szót. A másik megközelítés, amikor Kornél gondol ki egy projektet a zenekarba és szétosztja a feladatokat. Ez szintén nagyon izgalmas kihívás, amelyben sok szabad kezet kapunk, de a végső szót Kornél mondja ki és elsősorban az ő elképzelései érvényesülnek. Az alappillére az együttműködésünknek mindkét eseteben a bizalom:
teljesen megbízunk egymás zenei ízlésében és felkészültségében, így a végeredmény csak jól sülhet el.
Hat évvel ezelőtt szerzői lemezt adtál ki a MAO-val, amit a kritikusok is elismertek. Tervezel hasonlót a jövőben?
Nagyon szeretem ezt a lemezt, és nagyon büszke is vagyok rá, mert rengeteg munkám volt benne, és elmondhatom, hogy ez volt az egyik legelső szerzői lemeze a MAO-nak. Azóta bőven született annyi zeném, hogy egy albumnyi anyag kijönne belőle. Bízom benne, hogy a közeljövőben erre is sor kerül.
Mivel számtalan zenekarban megfordultál, már jócskán van összehasonlítási alapod. Kisebb felállásokban vagy nagyzenekarral muzsikálsz szívesebben?
Mindkétféle felállást más miatt szeretem és más dolog miatt kihívás számomra. A kisebb formációkban jóval több terem van az improvizációra, a szabadságra és több spontán dolog jöhet létre egy koncert alatt. A nagyzenekar hangzásával azonban nem lehet betelni: a nagyzenekar olyan sokféleképpen tud megszólalni egyszerre, ahogyan egy kisebb formációban elképzelhetetlen. Mindemellett a MAO egy nagy család, és ez a zenekar hangzásában is érződik: amikor tizenhét ember szívét és lelkét és teljes koncentrációját egyként teszi bele egy akkordba, az az érzés hihetetlenül felemelő.
Támogatott tartalom.