Hogyan érezted magad a forgatáson?
Nagyon jól! Novák Pétert kisgyerekkora óta ismerem, még a táncházmozgalomból, a régi világból. A helyszín és a technika is nagyszerű volt. Láttam Novák uram arcán, hogy már az első felvétel tetszett neki. Még a hangnemeket is kitalálta, amiket használtam, a nyílt hangolású d-dúrt. Gondolta, ha Jimmy Pagenek a Led Zeppelinben megfelelt, akkor nekem is jó lesz!
Ő szeret úgy gondolni a stábjára, mint egy rockzenekarra.
Az jó. Azt össze lehet tartani, ha barátságon alapul. Csak ez a lényeg - annak idején minden így kezdődött. Eleve azért játszottunk mert szerettük a zenét és éreztük egymást. Ez mindennek az alapja.
Mióta élsz Pázmándon?
Húsz éve, de előbb kellett volna ideköltöznöm. Még 70-es években, amikor az építőtáborokat jártuk és a TSZ elnökök azt mondták nekünk, hogy „ott az a tanya, vidd el”, akkoriban fillérekért meg lehetett volna venni.
Máté Pétertől hallottam életemben először Pázmándról.
Akkoriban a Beatvirágok nevezetű formációval jártuk Kelet-Európát, velünk játszott Kovács Kati, Zalatnay Sarolta, még az eredeti Neoton és a Tolcsvayék és a Trió. Dévényi Tibi konferált és szétszedték értünk a házat. Egyszer taxira vártunk együtt, akkor hallottam tőle, hogy Pázmándon lakik, de fogalmam sem volt, hogy az hol lehet, pedig csak 40 kilométer Budapesttől. Az a jó benne, hogy meghúzódik a hegyek között, alig látszódik az M7-es útról.
Tolcsvay Béla a Partitúra műsorvezetőivel (Fotó/Forrás: Gál Bereniké / Fidelio)
Milyen a kulturális élet arrafelé?
Sokáig szerveztem ott a Régi égi áldás nevű programot július 2.-a, Sarlós Boldogasszony napjának környékén. Amikor az emberek hálát adnak a teremtőnek, hogy kenyér van az asztalon és beérett a búza. Ezt a nagyon régi rítust állítottam helyre, de már egy ideje abbamaradt.
Sok fellépést vállalsz?
Egy héten legfeljebb kettőt. Annyit dolgozom, amennyire szüksége van az embernek 73 éves korában.
Az első dalom a Boldogtalan vándor volt 1969-ben, de manapság nagyon-nagyon jól vagyok. Magam sem hiszem el, de itt vagyok, megbecsülnek és énekelhetek.
Amikor zenélsz, legalább három gitár van körülötted a színpadon. Miért?
Mindegyik másként van hangolva. Nekem az a bajom, ezért tartanak a népzenészek folk-zenésznek, hogy úgy hangolom a hangszereimet, ahogy nekem jól esik. Nagyon régen, még Vujicsics Tihamér találta ki egyébként, hogy ne írj olyan darabokat, amiben a zenésznek izzadnia kell.
Nagyon könnyűeket kell írni, olyanokat, amiket két újjal le lehet játszani.
Ezért kell áthangolnom a húrokat, hogy olyan hangzásvilágot teremtsek, amiben jól érzem magam. Mert csak akkor él a muzsika, ha az ember jól érzi benne magát. Először mindig nekem kell, hogy tetsszen a dal, és ha nekem tetszik, akkor talán másnak is. Emiatt kell az a sok hangszer, az egyik nyílt d hangolásban, a másik normálban, és így tovább. Minimum három gitárral szoktam fellépni, de inkább néggyel.
Hallgatva az újabb dalaidat, az a benyomásom, hogy még mindig erősen hat rád a beatzene. Jól gondolom?
Igen, mert az ember csak olyat tud megírni, amit átélt. Én legalábbis csak a saját lenyomatomat tudom megírni, ezt tettem egész életemben és nem bántam meg. A hányatottság közepette megmaradtam ugyanannak, aki voltam.
Amikor azt mondom, hogy „Legyen úgy, mint régen volt”, az emberiséget féltem.
A tündéridőkre gondolok, a mesék világára, amikor a harmónia még igaz volt és nem csapódtak össze az emberek. A digitális világtól meg egyenesen ideges vagyok, mert ma bárki pillanatok alatt hangzó anyagot tud létrehozni, de az nem egyenlő a zenével, és szerintem nagyon rossz hatással van a vegetatív idegrendszerünkre. Most értem vissza Toszkánából, arra a laza világra vágyom! Ahol nem csak mondják, de élik is az életüket! Irigylem érte őket, hogy meg tudták tartani a saját kultúrájukat. Én is az élet oldalán állok, úgy szoktam fogalmazni, hogy ’46-ban születtem a háború után, én voltam a béke gyermeke.
Tolcsvay Béla (Fotó/Forrás: Gál Bereniké / Fidelio)
Testvéreddel, Lászlóval milyen a viszonyotok?
Kettőnk között van egy megállapodás: a régi dalokat a Tolcsvay trióval én vittem tovább, többnyire én játszom azokat. A Magyar Mise és a sokféle musical az övé. Őt a nagy hangszerelés érdekli, szereti ha nagyon sok hangszer szól egyszerre, én meg szinte az egy szál gitárnál tartok.
Egymás kiegészítői vagyunk. A mai napig nem tudjuk például, hogy a kezdeti időszakban ki írta a dalokat.
Akkor nem érdekelt senkit, egyszerűen csak kialakult, lett. Általában én írtam a szövegeket, de sok-sok dallam formáját is én találtam ki. Egyszerűen csak játszottunk. Nincs kizárva, hogy lesz még olyan, hogy ketten fogunk énekelni.
A Partitúra következő adása október 19-én, szombat délután 13.30-kor a Hódmezővásárhelyre kalauzol el a Duna Televízióban.
Az előző adások megnézhetők ide kattintva >>>
Fejléckép: Tolcsvay Béla (Forrás: Tolcsvay Béla)
hírlevél
