A krakkói Zeneakadémián végzett trombitás húsz évesen, 1962-ben alapította első zenekarát, amelyben a későbbi lengyel jazz egyik meghatározó alakja, Adam Makovicz zongorázott. Stańko csapata az akkori legmodernebb amerikai jazz nyomdokain indult el, példaképük a free jazzt népszerűsítő Ornette Coleman, a modális zenére váltó Miles Davis és a zeneelméleti íróként is roppant jelentős George Russell volt. A Stańko-együttes azonban nem sokáig maradhatott együtt, mivel a trombitás 1963-ban nem tudott ellenállni a lengyel jazz pápája, Krzystof Komeda (1931-1969) meghívásának: csatlakozzon a kvintettjéhez. Ma, hatvanhét évesen is azt állítja, hogy a korán meghalt zongorista-komponista senkiéhez se hasonlítható hatással volt játékára és szemléletére. Stańko tőle tanulta meg többek között azt is, hogyan kell mindig csak a lényeget elmondani hangszerünkkel.
Komeda iskolája tökéletes előkészítőnek bizonyult a nemzetközi jazzporondon való boldoguláshoz. 1970-ben Stańko újabb mérföldes lépést tett a csúcs felé: csatlakozott Alexander von Schlippenbach Globe Unity Orchestrájához. A német zongorista együttesében, illetve az ottani szereplés kapcsán ismerkedett meg az akkori európai jazzvilág jeleseivel, s szinte bizonyosra vehető, hogy ezzel nem csupán saját nemzetközi szerepléseinek vetette meg az alapját, hanem az egész lengyel jazz azóta is töretlen internacionalizmusát erősítette (az akkori GUO-nak többek között Albert Mangelsdorff, Peter Brötzmann, Evan Parker, Gerd Dudek, Derek Bailey és Han Bennink volt a tagja). Ekkoriban alapította Stańko második saját zenekarát, egy kvintettet, amelyben a hegedűs Zbigniew Seifert is közreműködött. Ezzel az együttessel vette fel Music For K című első albumát, egy Komedának dedikált tribute-lemezt. Itt még nyersebb a hangzás, mint majd a későbbi Stańko-lemezeken. A lemez fő attrakciója a hosszú címadó szám – a fiatal (28 éves) Stańko zenei gondolkozásának legjellemzőbb lenyomata.
A GUO-beli szereplést már 1971-ben egy újabb zenetörténeti jelentőségű akció követte: Stańko tagja lett a The New Eternal Rhythm Orchestrának, egy, a GUO összeállítását követő alkalmi társulásnak, amely azt a feladatot kapta, hogy az 1971-es Donaueschingen Jazz Festivalon adja elő Krzystof Penderecki Actions For Free Jazz Orchestra című darabját a szerző vezényletével. Az egyedi megbízatásokon túl Stańko az 1970-es években több lemezen együtt dolgozott a finn jazz egyik úttörőjével, a dobos Edward Vesalával (1945-1999). A finn ütős először az 1974 áprilisában rögzített TWET-en tűnik fel, majd az 1975. decemberi Balladyna következik, egy németországi felvétel, amelyen Stańkón és Vesalán kívül Tomasz Szukalski szaxofonos és Dave Holland bőgős vett részt. A Balladyna minden bizonnyal Stańko egyik legjobb lemeze: a játékában beállt lírai fordulat talán itt érzékelhető először. A kvartett szabad balladákat játszik, s míg a free játékot Vesala, addig a kötöttebb harmóniák pólusát a két lengyel képviseli. Holland bőgőjátéka képez hidat a két zenei felfogás között. Személyes hangú és szívhez szóló album, amely jelentős mértékben öregbítette a müncheni ECM cég hírnevét.
Vesala 1976-ban adta vissza a meghívást Stańkónak: Finnországban vették fel a Rodina című nagyzenekari albumot, amelyen Nazim Hikmet versei hangzanak el, s a jazzistákat egy vonószenekar kíséri. Stańkóra egyébként azóta is jellemző, hogy a társművészetekből – irodalomból, festészetből – merít ihletet. Ezt a vállalkozást még ugyanabban az évben követte a Satu című tentettalbum, majd egy finn-lengyel közös koncertlemez, a Live In Remont. Ismereteim szerint kettejük zenei kapcsolatának utolsó állomása az 1983-as <iyBad Luck, Good Luck című Vesala-lemez volt, amely sajnos máig csak LP-formában létezik.
Tomasz Stańko az 1980-as években végképp megszilárdította előkelő pozícióját a nemzetközi jazzéletben. Lengyelországban különböző jazz/rock és jazz/funk formációkat alapított (C.O.C.X., Freelectronic), külföldön pedig többek között Cecil Taylor együttesével turnézott. Két fontos lemezfelvétel őrzi ennek a zenei találkozásnak az emlékét 1984-ből és 1988-ból; Stańko mindkét lemezen másodmagával, az olasz Enrico Ravával trombitált – valószínűleg a Taylor-féle zenekar nyújtotta egyedülálló élmény, a felemelő közös játék mondatta vele később, hogy Chet Bakeré és Miles Davisé mellett Rava trombitajátéka hatott rá elsősorban.
Az ECM-hez való 1994-es visszatérése előtt még elkészített néhány lemezt nemzetközi csapattal. Ezek közül, úgy vélem, 1991-es trióalbuma, a Bluish érdemli a legtöbb figyelmet. A lemez akár az ECM katalógusában is szerepelhetne, nemcsak magas művészi színvonala, hanem összeállítása okán is: Arild Andersen bőgős és Jon Christensen dobos kulcsfigurái voltak számos, Manfred Eicher produkciójában megjelent albumnak is. A Bluish összefoglalása az addigi Stańko-életműnek: a Bosanetta például egy Vesala-féle tangó-pastiche idézete, az Under The Volcano újabb irodalmi allúzió (Malcolm Lowry), a Dialogue pedig mintha a Balladyna Stańko-Holland párbeszédét folytatná. Stańko hangja éretten meditatív, alkalmasint két nagy amerikai példaképének melankóliáját idézi.
A Bluish megjelenésének idején még az a furcsa helyzet volt Stańkóval, hogy bár a nemzetközi kritika elismerően szólt róla (elsősorban az avantgarde jazzt figyelő bírálók), munkássága jórészt hozzáférhetetlen maradt, főleg a nyugat-európai érdeklődők számára. Például a Balladyna csak jóval később jelent meg CD-változatban, a lengyel albumok szintén LP-formátumban léteztek csak. A nagyobb közönség csak 1994 után fedezte fel magának a lengyel trombitást, miután visszatért az ECM kiadóhoz, és régi lemezei is lassanként hozzáférhetőkké váltak CD-formátumban. A Kawalerowicz-film ihlette Matka Joanna, a Leosia, majd az ismét Komeda szellemét evokáló Litania alapozta meg világhírét. Új fejezetet nyitott Stańko 2002-ben, amikor szinte teljesen ismeretlen lengyel fiatalokból álló új triójával jelent meg a zenei piacon. A tizenhárom részes Soul Of Thingsen mutatkozott be a mind líraibb muzsikát játszó Stańko szenzációs új együttese: Marcin Wasilewski (zongora), Sławomir Kurkiewicz (bőgő) és Michal Miskiewicz (dob). Tomasz Stańkónak az új trióval előadott zenéit kell a legkevésbé bemutatni a magyar közönségnek, mivel többször is jártak és felléptek Magyarországon. Először – néhány évvel ezelőtt – a Sziget Fesztivál jazzsátrában lehetett hallani őket.
Tomasz Stańko öregszik, ami az évek számát jelenti, de a szelleme ma is mindig az újabb kalandokat keresi. Miután fiatal triójával meghódította a világot, már újabb formációk és kísérők felé kacsintgat: 2007 novemberének végén Bielsko-Bialában lépett fel a jazzfesztiválon egy alkalmi (?) szeptettel, amelyben Joey Baron dobolt, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterembe pedig egy új kvartett élén érkezik. Új zongoristája a finn Alexi Tuomarilla, dobosa a dán Stefan Pasborg lesz, míg a bőgőt továbbra is a kipróbált Sławomir Kurkiewicz kezeli. Lehet, hogy újabb fejezet kezdődik Lengyelország és Észak-Európa jazzkapcsolataiban?
(2008. február 16. 19:30 - Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (Budapest) - A Tomasz Stańko Quartet koncertje; tagjai: Tomasz Stańko (trombita), Alexi Tuomarila (zongora), Sławomir Kurkiewicz (bőgő), Stefan Pasborg (dob)
hírlevél
