Jazz/World

Tony hazai hangjai

2014.09.12. 06:59
Ajánlom
Tony Lakatos, Európa egyik legelismertebb szaxofonosa német-amerikai kvintettel érkezik az Európai Hidak Fesztiválra a Művészetek Palotájába szeptember 13-án. Külön öröm, hogy főleg HomeTone című lemezét mutatja be nálunk - írja Zipernovszky Kornél. Jegyzetében kollégánk egy-egy zenei hírt, eseményt, jelenséget tárgyal E/1-ben, szigorúan a vonal alatt. TAKE7

Feltételezem, hogy az olvasó ismeri Tony Lakatos művészetét, ezért csak arra emlékeztetek, hogy a kiváló magyar szaxofonos Hessen tartományi közszolgálati rádió big bandjének szólistájaként 1981 óta stabil helyen tartózkodik, és ez a hely az európai mainstream jazz élvonalában található. Saját kisegyütteseiben régóta fantasztikus, New York és az öreg kontinens legjobbjai között számon tartott zenésztársak szerepelnek. Felejthetetlen számomra Kirk Lightsey, Joanne Brackeen vagy Dave Kikoski fellépése vele Pesten, hogy csak a zongoristákat emlegessem.

Szeptember közepi koncertjére bemelegítésként elővettem három utolsó megjelent CD-jét (The Coltrane-Hartman Fantasy vol. 1 - 2010; HomeTone 2011, Standard Time - 2012), egy negyediket pedig csak megemlítek: ez a Porgy and Bess (2009) - mindegyiket a Skip Records német kiadó jelentette meg. Ez utóbbi nagydíjas duplalemezről csak azért nem írok most, mert lehetetlenség szépségeit egy teljes cikknél rövidebben számba venni, és mert a szaxofonos ezt a Frankfurti Rádió Bigbandjével vette fel. Hosszú idő után végre megint az aktuális felállású kvintettjével látogat haza a szaxofonos, amelyben egy német ritmusszekció: Michael Flügel, Thomas Heidepriem és Jean-Paul Höchstädter hallható - a két utóbbi, a bőgős és a dobos Lakatos kollégái a rádiós big bandben. A másik fúvós szólista az amerikai John Marshall trombitás, aki szintén régóta tagja egy német közszolgálati rádió jazz-zenekarának, a kölninek. Marshall és Lakatos így szólóznak egymás után (amatőr felvétel, de óriási a hangulat):

Lakatos az a fajta szaxofonos és zenekarvezető, akinél mindig Standard Time van, vagyis álmából felkeltve is káprázatosan meg tudja „rázni" a jazzrepertoár örökbecsű darabjait. A magától értetődőségnek, a természetességnek ezt a fokát, amit ő mutat ezen a lemezen, csak kevesen érték el. Mintha csak levegőt venne. Minden megszólalása mögött azt érzem, hogy ezt nem is lehetne másképp mondani. Az All or Nothing At All, az első szám középtempóban ezt rögtön úgy exponálja számomra, hogy: „Adj bele mindent, különben bele se kezdj! Viszont ha mindent beleadsz és izzadtságszaga lesz, gyorsan tedd le a hangszert!"

A híres zongoristák helyét Lakatos együttesében ezúttal a nem kevésbé híres Jim McNeely tölti be úgy, mintha mindig is Lakatossal játszott volna. A dobos Nussbaum Lakatosnak, a bőgős pedig Nussbaumnak régi kollégája. Standardeznek, nem átallnak olyan elcsépelt számokat is elővenni, mint a Michelle a Beatlestől. Csakhogy ennyi mesterségbeli tudás, ízlés és mélyreható anyagismeret mellett szinte bármi arannyá válna a kezükben. De nagyon is tisztelik is ezeket a standardeket, és persze egymást, nem mindegy, mit játszanak. A kedvencem a lemez közepén elhelyezett Thad Jones-szerzemény (a címe Love Walked In - de visszafelé leírva). Tenoron dolgozik a zenekarvezető, elég keményen veszi kézbe a dolgokat, a négyezésnél már magasan szárnyal. A visszatérésre úgy húzza be a féket, hogy előredőlünk - és úgy maradunk. Jön a következő szám, amin viszont Lakatos szopránon folytatja az elbűvölést - fuvolaszerű sejtelmességgel. Ó, de hát ez a Michelle! Igen, standardeznek. Lenyűgözően.

A HomeTone és a Standard Time között az a döntő különbség, hogy ez nem kvartett-, hanem kvintettlemez. A zongorista a Torontóban élő, nagy karriert befutó magyar, Botos Robi. Bob Hurst és Billy Drummond egészítik ki a ritmusszekciót, a trombitás pedig Axel Schlosser. Robi és Alex egy-egy számot írtak, de ez Tony szerzői lemeze. Jellegzetes és minden szempontból irányadó a Dark Passengers, a kezdőszám. A szerzemény tesz egy-egy főhajtást a Blue Note korszak-beli klasszikus kvintettek stílusa felé, de inkább a film noir híres darabjainak kísérő zenéjét idézi, ugyanígy a Kovalam című szám is, de mindezt tökéletesen mai hangszerelésben kell elképzelni. Álljon itt egy olyan felvétel, amelyen ezt a saját szerzeményét Tony Lakatos Bobby Martinez együttesének vendégszólistájaként játssza, az első szóló is az övé.

Van egy kis huncutkodás is a lemezen, több átvezető, rövid tracken sistergő tempóban feltűnik, majd nagyon hamar eltűnik, kiúszik a hangképből a zenekar - távolságtartást ad ez a zenének, a negyedik ilyen átvezető pedig egyben egy játékos lezárás is. Lakatos művészetében mindig megfontolás, művészi válaszkeresés témája, hogy a nagy elődök, a legendás jazz-alkotók után ő maga és nemzedéktársai mit tudnak felmutatni. Erről a kérdésről sokat gondolkodik, egyszer, hosszú évekkel ezelőtt, egy vele készített interjúmban azt mondta: a jazz gyönyörű szép nő, de halott, amivel főleg arra célzott, hogy nem érhetnek a fiatalok a mesterek nyomába.

Különösen akkor vetődik fel az ilyenfajta önvizsgálat, kritikus viszonyulás, ha „sztenderdezik" az ember, vagy ha egyenesen „tribute" lemezt készít, mint amilyen a Coltrane és Hartman szerepét felöltő, vagy másképp mondva, éppen a legendájukat megidéző projekt. De Lakatos és Mahogany, meg a lemezen őket kísérő Thomas Rückert, Henning Gailing, Martijn Vink ritmusszekció nem egyszerűen újrajátszották a jazztörténet egyik nagy pillanatát, nem vették elő újra szépen sorban azt néhány standardet, amelyet ők annakidején műsorra tűztek. Hanem azokat próbálták megtalálni, amelyeket műsorra tűzhettek volna, ha további felvételeket készítettek volna. De bevállaltak olyat is, ami megvalósult a két klasszikus előadásában:

Kevin Mahogany baritonénekes Gregory Porter váratlan befutásáig uralta a mezőnyt, és persze attól nem lett kevésbé művészi, hogy egy jól marketingelt másik énekes került pozícióba. Mahogany már a Budapest Jazz Orchestrával is dolgozott egy emlékezetes lemezen. A Tonyval 2009 nyarán felvett lemez a szóban forgó Lakatos-lemez közül a legintimebb. Persze akad rajta nagyon húzós, hátradőlős groove is, mint például az A Night In Tunisia, amely a Coltrane-életműben is kitüntetett helyet foglal el. Mivel ez a korong még viseli a Vol. 1. alcímet, ezért bízom benne, hogy a Skip Records erejéből futja majd a folytatásra is.

Bármelyik lemez anyagát boldogan meghallgatnám a három közül klubban vagy koncerten, de ha Tony szerzői, zenekarvezetői és szólista erényeit együtt akarnám a leginkább kiélvezni, akkor a HomeTone-t választanám. Hosszú idő utáni első ilyen itthoni koncertjére ő is főleg erről fog válogatni.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Mi az a tritónusz, és miért nevezték az ördög hangközének?

Schiff András egy interjúban nemrégen a tritónusz hangközével jellemezte Magyarországot. De vajon tudjuk, mi ez? És tényleg be volt tiltva a középkorban?
Klasszikus

A zene olyan, mint a pszichoanalízis

Fejérvári Zoltán november 20-án, illetve a rá következő két estén a Budapesti Fesztiválzenekarral lép pódiumra a Müpában. A külföldön is sikeres zongoraművész beszélgetésünkben elmondta, hogy miért jó egyedül zenélni, miért jó kamarázni, és mi köze mind ennek a pszichoterápiához.
Klasszikus

Elkápráztatnak új Rameau-lemezükkel Vashegyi György együttesei

Vashegyi György együttesei, a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar lemezre vették Rameau ma már ritkaságnak számító operáját, a Naïst, és a kritika elismerését is kivívták.
Zenés színház

Először csendült fel az Egyesült Államokban a Bánk bán

Tizenötezer néző volt kíváncsi a magyar kultúrát népszerűsítő, vasárnap zárult kéthetes rendezvénysorozat előadásaira New Yorkban.
Klasszikus

Akit Kodály még személyesen instruált – Perényi Miklós

Azt vallja, egy zeneművet eljátszani csak a kezdet: elmélyedni, újrajátszani, folyton keresni, mint az aranyásó, ez a zenész feladata. Perényi Miklós Kult50-ben megjelent portréja.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Tankcsapdát és Quimby-t is feldolgoz új lemezén a Sárik Péter Trió

Nemrég még Bartók jazzfeldolgozásai apropóján beszélgettünk Sárik Péter zongorista-zeneszerzővel, most azonban könnyedebb vizekre eveztünk a Jazzkívánságműsor magyarul című lemez kapcsán, amit december 14-én mutatnak be a MOMKultban.
Jazz/World magazin

60 éve készült ez az ikonikus fotó a jazz-legendák találkozójáról

Art Kane, az Esquire magazin jazz-szerető szerkesztője 1958-ban ötvenhét veterán és feltörekvő jazz-csillagot hívott egybe, hogy elkészítse A Great Day in Harlem című, azóta emblematikussá vált fotót.
Jazz/World soul

Ötven év után bemutatják az Aretha Franklinnel készült koncertfilmet

Sydney Pollack dokumentumfilmje 50 éven át dobozban lapult, most, hogy az énekesnő elhunyt, az ügyvédei sem akadályozzák meg a bemutatását.
Jazz/World interjú

Stanley Jordan: „Az emberek megérdemelnek egy olyan világot, amelyben hiteles művészek alkotnak”

Vajon miért pont Bartók Béla a kedvenc zeneszerzője és miért ragaszkodik annyira magyar zenésztársaihoz, Horváth Kornélhoz és Dörnyei Gáborhoz? A gitárvirtuóz november 17-én ad koncertet a Müpában, ennek apropóján válaszolt a fenti kérdésekre.
Jazz/World magazin

A test is egy hangszer, amit meg kell tanulni használni

"A zene fölemel" – szól a Snétberger Központ mottója. Igen ám, de a zenéléshez szükséges napi 5-8 óra gyakorlás rengeteg terhet, feszültséget is ró a zenészekre, különösen a testükre. Ezt felismerve indított Alexander-órákat a felsőörsi intézmény.