Jazz/World

TörzsKávéHáz a Völgyben

2015.07.19. 15:45
Ajánlom
Több mint száz, a Művészetek Völgye történetének formálásában kiemelkedő szerepet játszó személyiséggel találkozhatnak az érdeklődők az idei fesztivál ideje alatt a kapolcsi TörzsKávéHáz a 25. évhez elnevezésű udvarban szervezett kötetlen beszélgetéseken.

A szervezők közleménye szerint a fesztivál minden napján koradélutántól estig zajló, a Művészetek Völgyének múltja mellett annak jelenére és a jövőjére is kitérő beszélgetéseken vendégként lesz jelen többek között Földes László "Hobo", Palya Bea, Sebő Ferenc, Jordán Tamás, Schilling Árpád, Dés András, és Sebestyén Márta is.

Az ismert művészek mellett a beszélgetéseken részt vesz számos olyan újságíró, filmes szakember és televíziós szerkesztő is - például Sólyom András, Pesty László és Váradi Júlia - akik szintén fontos szerepet játszottak a fesztivál történetének különböző korszakaiban. Képviseltetni fogják magukat a beszélgetéseken a helyi lakosok, civil szervezetek, egykori és mai polgármesterek is, de a fesztiváligazgató Márta István vendégeként más hasonló kulturális rendezvények szervezői is fel fognak szólalni.

A Mártapista udvarként is emlegetett helyszínen bemutatkozik a Nagy Káli Könyv című album alkotócsapata, ki lehet próbálni a korongozást és a festést a Szurdi Éva által életre hívott Kapolcsi Fazekasműhely és Galériában, valamint a látogatók sakkozhatnak is Krizsán Edit nemzetközi sakknagymesterrel. A programokat emellett a fesztivál történetéhez kapcsolódó különféle játékok és túrák is színesítik - olvasható a közleményben.

Márta István a helyszínnel kapcsolatban a Fideliónak elmondta: "Az „emlékudvar" meg a „nosztalgia" nagyon rossz szó, felejtsük is el. Wahorn Andrással értek egyet, aki szerint a nosztalgiázás hülyeség. „TörzsKávéHáz a 25. évhez" lesz a hely neve, zárójelben „Mártapista-udvar". Nagyon nem akartam ezt a nevet, de a kollégáim rávettek, egyszer talán nem bűn ezt így használni. Ide az alapítókat és az alakítókat hívom meg. Nem, nem búcsúzom, ez egy mese, a jó mesék pedig szabadon alakíthatók. A jó mesében mindig vannak meglepetések, sose tudni, hogy a szálak merre kanyarognak, hova vezetnek. Ez a kapolcsi mese is okozhat még meglepetéseket. Lehet, az idén be kellett volna fejezni, de erre nem vagyok képes. Sőt, a jövőt illetően mindenféle eretnek gondolataim vannak a Művészetek Völgyével kapcsolatban, de ezeket most még nem osztanám meg" - jegyezte meg a fesztiváligazgató. (A teljes interjú ide kattintva olvasható.)

A 25. Művészetek Völgyét július 24. és augusztus 2. között rendezik meg a Balaton-felvidéki Kapolcs, Vigántpetend és Taliándörögd települések részvételével, az érdeklődők idén több ezer program közül választhatnak.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Kilép a POSZT-ot szervező cégből a Magyar Színházi Társaság

A szervezet azt sérelmezi, hogy nem tudják megfelelően gyakorolni tulajdonosi és ellenőrzési jogukat. FRISSÍTÉS: Karsai György kilép a POSZT Tanácsadó Testületéből.
Klasszikus

Nem vagyok kétlaki - Interjú Selmeczi Györggyel 

Kisorosziban Selmeczi György, Orbán György, Vajda János és Csemiczky Miklós zeneszerzők fogadták a Partitúra stábját. Miklósa Erika és Batta András a kamerák előtt pillanthatott be a kortárs magyar zeneszerzés Négyek-nek is nevezett csoportja semmihez sem hasonlítható alkotói miliőjébe.
Színház

Balogh Tibor válasza Karsai Györgynek

A POSZT Szakmai Tanácsadó Testületének tagja nyílt levélben reagál Karsai György egyetemi tanár, színikritikus hétfőn közzétett írására, amelyben lemond a POSZT Tanácsadó Testületi tagságáról.
Klasszikus

Alig egy hónap, és kezdődik Érdi Tamás nyári fesztiválja

Ötödik alkalommal rendezik meg a Klassz a pARTon! fesztivált. Idén negyven koncertet, összesen 62 programot látogathatunk a hazai vízpartokon.
Klasszikus

Így gyakorolj! – Tabea Zimmermann brácsaművész tanácsai

A hazánkban is gyakran megforduló brácsaművész, Várjon Dénes zenészpartnere a Strad hasábjain hat pontban szedte össze tanácsait a fiatal (vonós)hangszereseknek.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World magazin

Megjelenik Miles Davis eddig kiadatlan lemeze

Az 1986-os Rubberband – ahogy már Miles Davistől megszokhattuk – körülbelül egy évtizeddel előzte meg a későbbi neo-soul hangzásvilágot. Most az album eredeti producerei kiegészítve adják közre a kincset érő felvételeket.
Jazz/World ajánló

A hazai jazzélet izgalmas arcaival vár a Gödi Jazz Napok

Június 21-én a Syrius Legacy és a Rákfogó együttes koncertjével folytatódik a 2019-es Gödi Jazz Napok.
Jazz/World ajánló

Válogatás az Óbudai Társaskör nyári programjaiból

Hangversenyre, operába, jazz koncertre vagy régi pesti kabaréba menne nyáron? A Társaskör kertjében jó helyen jár, itt mindezt megtalálja.
Jazz/World magazin

Portréalbum jelent meg a tízéves KOBUCI emblematikus zenészeiről

Tíz éve nyílt Óbuda egyik legkellemesebb szabadtéri koncerthelyszíne, a Kobuci Kert. Az évfordulót a Szent Margit Kórház javára rendezett jótékonysági koncerttel és a hely mikroközösségét bemutató portréalbummal ünneplik június 19-én.
Jazz/World hír

Tíz évig titkolták, hogy félmillió történelmi jelentőségű felvétel égett el

500 ezer master, köztük jazz- és poptörténeti jeletőségűek váltak a lángok martalékává a los angeles-i Universal Studióban kitört tűzvészben, 2008-ban. A hatalmas veszteségre most derült fény.