Nagy mesélő vagy, aki különböző formációival más és más történeteket mond el. A Mahasimbadavi Players formációval miről meséltek?
A lemez címe az, hogy Lamu, ami a szabadság és kreativitás madara – a daru rokona. Hallottál már róla?
Nem.
Mert a szívben és a képzeletben él. Szóval ez három olyan koncert élő felvétele, amik szinte katartikus őrületbe fulladtak. Nekem ez a popzene.
Az a törekvésem, hogy a zeném a tudathoz, a szívhez és a lábhoz egyszerre szóljon.
Addig próbálom ezeket a ritmusokat fújni, amíg nem mozog mindenkinek a lába. Addig nyitom a saját szívemet, amíg nem nyílik a többi szív is, és addig próbálok univerzális terekbe energiákat bocsátani, amíg nem válunk mindannyian egy családdá. Ez az egész muzsika igazából arról szól, hogy lépjünk ki a megszokott kalitkákból és legyünk szabadok.
Gondolom ennek előfeltétele, hogy olyan zenészekkel vedd körbe magad, akik már kiléptek ebből a kalitkából. Kik a zenésztársaid ebben a formációban?
Ezeket a számokat speciálisan erre a formációra írtam: a Hamid Drake és a Hodek Dávid dobolására, Szandai Mátyás bőgőjátékára, a belga Bart Maris trombitajátékára. Elképzeltem, hogyan szól a trombita és a szaxofon együtt, és milyen az, ha mindehhez beemeljük a rapet. Simple One spoken world művészben egy nagyon fontos társra találtam: ő egy spirituális beállítottságú, érzékeny ember, aki nem a nagy kocsikról, nagy dollárokról rappel és beszél, hanem egészen finom dolgokról. Az egyik utazás közben Dávidka mondta neki, hogy „Figyelj, berakok egy alapot, te meg free style-ozzál, jó?”. És akkor öt percig folyamatos rímben mesélt el egy történetet, amit ott improvizált, keretes szerkezetben, csattanóval.
Szerintem ez maga a kötészet a pillanatba oltva, és talán sokkal nehezebb, mint amit a zenészek csinálnak.
A lemezen is van több ilyen pillanat. Arról szól ez a muzsika, hogy ezek a csodálatos lelkek összejönnek és valami megismételhetetlen szépet alkotnak.
Jellemző rád egy nagyon erős hagyománytisztelet a jazz- mesterek és a magyar népi kultúra felé is, illetve egy óriási nyitottság az újdonságokra. Hogy működik ez a két irányú érdeklődés?
Azok a mesterek, akik a példaképeim, pont ilyenek. Bach egy rock&roll zenész volt, nem beszélve Árvai Sándor pásztorénekesről, aki egy free style improvizatőr – betyárosan. A pillanatban alkot, nem foglalkozik a konvenciókkal. Zavarba hozza a zenészt, mert nem úgy énekel, ahogy várják. Ő élni akar. Szerintem az egy félreértése lett a világnak, hogy nem akarunk a pillanatban létezni, hanem egy pontos tervet akarunk készíteni és aszerint cselekedni. Azzal foglalkozunk folyton mi volt, s azon aggódunk mi lesz. És lemaradunk a pillanat szabadságáról.
Tóth Viktor és a Mahasimbadavi Players (Fotó/Forrás: Fidelio)
Mennyire követed a zenei trendeket? A hiphop és a jazz ötvözése például most nagyon divatos.
Nekem fogalmam sincs, mi divatos a jazzben. Én azzal foglalkozom, hogy ki vagyok én, miért töltöttem 26 évet a hangszeremmel, mi közöm van például a balkáni zenéhez, a kimondott szóhoz, a költészethez, a klasszikus zenéhez, a jazzhez. Mi közöm van az emberekhez, a gyerekekhez, a meséhez. Eddig azt hittem, hogy az Arura trióm zenéje ön és közgyógyító, aztán rájöttem, hogy minden megfogalmazásomban saját magamat próbálom meggyógyítani a saját butaságomból, türelmetlenségemből, és emlékeztetni magamat és másokat arra, hogy van esély:
lehetsz bárki, aki szeretnél - megváltozhatsz.
Ebben a folyamatos keresésben, újrafogalmazásban nem távolodsz el attól az önmagadtól, aki három vagy négy éve ezeket a felvételeket készítette?
Nem. Egy kicsit olyan ez, mint amikor egy tíz éves gyereket megkérdezel arról, hogy ő volt-e az, aki azt a rajzot készítette háromévesen. Szerintem ő azt mondaná, hogy most nem így rajzolnám, de értem, hogy miért rajzoltam akkora ormányt annak az elefántnak. A múltkor Spotifyon egy tizenévvel ezelőtti lemezembe hallgattam bele, és olyan volt, mintha egy teljesen más ember játszotta volna. Eszembe jutott, miről írtam az egyik dalt: a tanyán gyakoroltam kora tavasszal, néztem ki az ablakon, és láttam egy nyulat, amelyik bulizott a réten, kergette saját magát és őrült tempóban elbújt, lebújt – élvezte a tavaszt. Most, amikor újrahallgattam ezt a számot, mulattatott, hogyan fejeztem ki ezt a hangulatot akkor. Ugyanígy visszahelyezkedtem a három évvel ezelőtti koncertek közben átélt életérzésbe a lemez keverési folyamatában is.
Tóth Viktor (Fotó/Forrás: Kádár Viktor)
Van időd arra, hogy a sok utazás, koncertezés közben felfogd és feldolgozd, ami veled történik?
Kétféle üzemmódban élek. Az egyik a rengeteg utazással járó koncertezés, pörgés. A másik periódus, amikor elvonulok a tanyámra, ahol eltöltök egy hónapot minden és mindenki nélkül. Ott egészen más tudatállapotba kerülök. Ez nemcsak a gyakorlás ideje, hanem a megnyugvásé meg az élményekkel telt zsebek kiürítéséé is.
Van valamilyen összefoglaló tematikája a Lamu című lemeznek?
Tóth Viktor és a Mahasimbadavi Players: Lamu
rájöttem, hogy ez az egész eleve organikusan elrontott: semelyik nóta nem úgy kezdődik és végződik, ahogy a kottában van. Pont az az erőssége az élő zenének, hogy olyan, mint egy mix.
A lemez felén nem az én koncepciómat követjük, hanem azt, ami öt ember együtt gondolkodásából született. Én ezt nagyon élvezem, mert óriási energiája van annak, ha nem tudjuk, mi fog történni a következő pillanatban. Egy nagyon pozitív, táncos muzsikáról van szó, ami banális lehetne, ha nem így lenne játszva. De így játsszuk.
Mikor jelenik meg a lemez és hol mutatjátok be?
December közepétől kapható a Fonóban és a Mesterportán, valamint a tothviktor.hu-n. A lemez a belga El Negocito kiadó gondozásában jelenik meg, ami azért jó, mert széleskörű a terjesztésük; mindenhol kapni lehet majd az albumot és egy csomó kritikushoz el fog jutni Európa-szerte. A lemezbemutató is szuper lesz, mert közös esten lépünk fel a világ egyik legjobb altszaxofonosával, Kenny Garrettel, március 29-én, a MOMKultban, ahol a zenekar teljes fényében képviselteti majd magát.
hírlevél
