A Fidelio.hu 2010 végén kérte meg olvasóit, hogy válasszák meg a 2010-es év jazz személyiségét, melyen a tavaly általunk megszólaltatott interjúalanyok közül lehetett ilyen módon tallózni-szemezgetni. A szavazáson legtöbb olvasónk a magyar jazz legérdekesebb 2010-es személyiségének a modern pusztai remeteként olykor hosszas elmélyülésre, gyakorlásra visszavonuló altszaxofonost, Tóth Viktort választotta. Az ő Tercetje lép fel október 20-án a Budapest Jazz Clubban, ezúttal a Sárkány Sándor - bőgő, Hodek Dávid - dob felállásban. Az alig 14 éves révkomáromi ütős fiatalember a zenekar 2011-es fellépésein már állandó tagként, sőt szólistaként mutatkozott be. Hogy a zenekarvezetőt idézzük: „El kell menni koncertekre, amikor csak lehet, fáradságot nem kímélve."
Tóth Viktor 1977. május 19-én született Kiskunhalason. Zenei tanulmányait a paksi zeneiskolában kezdte, majd Szekszárdra került a helyi zeneiskolába. Itt találkozott Molnár Ákossal, aki a jazzre irányította figyelmét. Tanulmányait később Csepregi Gyula, majd Elek István irányításával végezte, utóbbi meghatározó szerepet játszott zenei fejlődésében. 1998-ban - második próbálkozásra - felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszakára. Ebben az időszakban alakította meg első saját trióját, amelyben Mohay András dobolt és Oláh Zoltán játszott bőgőn. A Zeneművészeti Egyetemen közben Elek István mellett új tanára lett: Borbély Mihály. Végül 2003 tavaszán szerezte meg diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. 2004-ben alakította meg a Tóth Viktor Tercettet, melynek tagjai kezdetben Szandai Mátyás (bőgő) és Jeszenszky György (dob) voltak.
Hello Digital Est: Tóth Viktor Tercet
Tagjai: Tóth Viktor - szaxofon, Sárkány Sándor - bőgő, Hodek Dávid - dob
2011. október 20. 21:00 - Budapest Jazz Club