Jazz/World

Transzhiány

2010.03.09. 10:30
Ajánlom
Tunéziai és marokkói muzsikusoké volt a főszerep Anouar Brahem és az Archie Shepp Quartettet kísérő Dar Gnawa együttes hangversenyén. Egyik előadás sem azt bizonyította, hogy a jazz konfliktusmentesen integrálható a divatos világzenékbe. KRITIKA

Minthogy a koncertről szóló hírek nem voltak egyértelműek, többen úgy képzeltük, mindenki együtt zenél majd a színpadon: az ötvenhárom éves, tunéziai származású udművész, Anouar Brahem, akit magam csak a Le pas du chat noir című 2002-es ECM-lemezről ismertem eddig, valamint egyik kedvencem, Archie Shepp, aki viszont ezúttal - így a beharangozó - a Dar Gnawa elnevezésű arab zenekarral működik majd együtt. Fantáziánkban egzotikus hangszerekkel telt meg a Művészetek Palotája színpada, s elkezdődött valamiféle szufi szellemiségű transzzenei performansz, mely Shepp afro-amerikai gettósoundjával keveredve emelte a közönséget le nem írható misztikus magasságokba.           

A valóságban nem ez történt.

A színpadon egy afrikai-európai kvartett foglalt helyet, s csak az ud alakja-hangja, valamint Shepp hiánya jelezte, hogy Brahem zenekarával van dolgunk. A formáció akár érdekes is lehetett volna: az arab lant vitte a főszólamot két basszushangszerrel (klarinét és gitár), valamint ütőhangszerekkel (bendir, darbouka) körítve. Ám a láthatóan élvezettel játszó kvartett nem tudott egyetlen használható impulzust sem küldeni a közönségnek. Álmosító, ha rosszabb kedvemben volnék, azt mondanám: dögunalmas, bazári világzene szólt a színpadról, egy szerencsétlenül összeválogatott zenekar tolmácsolásában: Brahem virtuóz játékos, ez rendben is van. Khaled Yassine ütőzése szintén elfogadható; viszont Klaus Gesing (basszusklarinét) és Björn Meyer (basszusgitár) egyáltalán nem volt meggyőző. Utóbbi érdektelen gitárhangú effektekkel kezdett, s később kísérőként se mutatott többet a hangszeren, mint egy közepes képességű zeneiskolai növendék. Gesing rögzítette hangszerét (rossz jel!), majd egy kissé túlhaladott, kiüresedett ECM-formanyelvet kezdett használni, vagyis öncélúan szépelgett a hangszer felső regiszterében. John Surman muzikalitása és invenciózus játéka teljesen hiányzott az előadásából. A számok jórészt megkülönböztethetetlenek voltak, az efféle zenét csak nagyon halkan lehet elviselni, és akkor is csak annyi ideig, amíg a kairói szálloda liftjén felérünk az ötödik emeletre. Anouar Brahem tetszetős játéka önmagában kevés volt ahhoz, hogy feledtesse a társak seszínűségét. Mind Ahmed Abdul Malik, mind pedig Rabih Abou-Khalil sokkal érdekesebb és színvonalasabb formákat talált arab lantjátékához. A Brahemmel épp egyidős libanoni Abou-Khalil legjobb lemezein a jazz élő klasszikusaival vette körbe magát, s így a produkciói sokkal közelebb kerültek a jazz, mint a világzene - egyébként meghatároz(hat)atlan - műfajához.

Csak a szünetben vált világossá, hogy Archie Shepp koncertje sem marad el, csupán a második félidőig kell várni rá. A szaxofonosról nehéz új információkat adni: már sokszor leírták vele kapcsolatban, hogy Cecil Taylor és Bill Dixon oldalán kezdte pályafutását, s később John Coltrane vonzáskörébe került. Jellegzetesen rekedtes, sok dirty sounddal tarkított játékában ma is felfedezhetők a 1960-as évek stílusfordulatai. Művészete mélyen benne gyökerezik az afro-amerikai jazzhagyományban, és most, hetvenhárom évesen is elég csak egyetlen hangot fújnia, hogy drámát varázsoljon a színpadra. Énekstílusa, hasonlóan szaxofonozásához, szaggatott és drámai. Akár R&B-hangulatú melódiát, akár jazzesebb kompozíciót énekel, rendkívül expresszív az előadása, s a hallgatónak eszébe se jut, hogy kétségbe vonja a számok mögött feszülő szélsőséges érzelmek és szenvedélyek hitelességét. Archie Shepp az "igazi" jazzművészek egyike, akinek minden gesztusát mélyen átitatja a kultúra, melyet művel.

Amíg kvartettben játszott (két és fél számot), a hallgató önmagáról s a világról megfeledkezve gyönyörködött az eseményben. A változás akkor következett be, amikor Shepp a koncertjein rendszeresen játszott Mama Rose intrója után színpadra hívta a négytagú afrikai Dar Gnawa - "Gnawa ház" - elnevezésű csoportot. A zenekar élén Abdellah „Boulkhair" El Gourd áll, aki egy afrikai húros hangszeren (guimbri) játszik és énekel. Három társa ritmikus tánccal és csörgő hangot adó vaslapok összeütögetésével kíséri. A marokkói muzsikusok hagyományosan a zenével való gyógyítás mesterei. Nevezetesek zenei tisztító szertartásaik. Zenéjük azonban nem tekinthető tisztán arabnak, hiszen első képviselőik a 16. század elején rabszolgaként kerültek Maliból és Guineából északra. A gnawa muzsikusok többnyire ma is fekete bőrűek. Szerzeményeiket arab és bambara nyelven adják elő. Transzzenei spiritualitásuk összecseng azoknak a fekete amerikai zenészeknek a filozófiájával, akik újra meg újra Afrikához, a jazz bölcsőjéhez nyúlnak vissza ihletért. Ezt tette 1994-ben Randy Weston, amikor lemezt készített marokkói gnawákkal, illetve Pharoah Sanders a Maleem Mahmoud Ghania guimbriművésszel közösen jegyzett The Trance Of Seven Colors című albumon (Marokkó, 1994).

Ahogy Westonnak és Sandersnek, úgy sajnos Archie Sheppnek sem sikerült áthidalnia a jazz és az autentikus gnawa zene között tátongó űrt. Sőt: élőben még reménytelenebbek a hídépítési kísérletek, mint stúdiólemezeken. A Shepp hangversenyein elmaradhatatlan bluesos ritmika és életérzés különösen összehozhatatlannak tűnik az afrikai gyógyító zenével. Mihelyt bekapcsolódtak a marokkóiak a Shepp-előadásba, a koncert egyszerűen darabjaira hullott. Az afrikai táncosok fokozatosan átvették az irányítást a színpadon, és cirkuszi látványossággá fokozták le a szaxofonos kvartettjének produkcióját. A szellemi összefüggések elméletiek maradtak; magából a megszólalásból elmaradt minden, ami a katartikus élményhez szükséges. 

(2010. március 4. 19:30 Művészetek Palotája - Fesztivál Színház - Anouar Brahem, valamint Archie Shepp és a Dar Gnawa koncertje)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

„Mind elmegyünk” – végső búcsút vettek Eötvös Pétertől

Április 18-án délután kollégái, barátai, tisztelői körében emlékeztek meg a március 24-én elhunyt, Kossuth-nagydíjas zeneszerző-karmesterről. A BMC-ben tartott eseményen Káel Csaba, Perényi Miklós, Kovács Géza és Kurtág György mondott beszédet.
Vizuál

A hazai színjátszás kiválóságaival készül Herendi Gábor új filmje

A Kincsem és a Valami Amerika rendezőjének legújabb, Futni mentem című romantikus komédiája november 28-tól látható a mozikban. A közvetlen állami támogatás nélkül készülő produkciót rövid videóban jelentette be Udvaros Dorottya, Ember Márk és Lovas Rozi.
Vizuál

Megvannak az idei Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjasai

Elek Judit filmrendező és forgatókönyvíró, Piros Ildikó színésznő, Gulyás Buda operatőr, Selmeczi György zeneszerző és Deimanik Tamásné Baba fénymegadó kiemelkedő pályáját méltatja idén a Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjjal.
Klasszikus

Vezető karmesterként folytatja a munkát Vajda Gergely az Ensemble Ars Novával

A neves zeneszerző-karmester három éven át volt a francia kortárs zenei együttes rezidens művésze, ám a sikeres közös projekteknek köszönhetően a zenekar továbbra is együtt kíván dolgozni vele.
Zöldhullám

„Azért is meg akarom védeni őket, mert olyan kicsik” – gyermekek hangjai az arukária fa védelmében

A Kincseink, az araukáriák című kiállítás megnyitója április 22-én, hétfőn 17 órakor lesz a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Átriumában. A tárlat középpontjában az araukária fa és annak számos értéke áll.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World interjú

„Nekem a zene gyógyszer minden bajra” – interjú Király Lindával

Anyák napján ad koncertet Király Linda a Várkert Bazárban, az est vendége pedig nem más, mint testvére, Király Viktor lesz, így a közönség lélekemelő duettekre is készülhet.
Jazz/World interjú

Mit jelent európainak lenni? – interjú Oláh Krisztián zongoraművésszel, a Ludus Europae zeneszerzőjével

Az idei JazzFest Budapest egyik legizgalmasabb programja a Ludus Europae című, huszonhét szereplős darab, amelynek ősbemutatója április 30-án pontban éjfélkor lesz a budapesti Merlin Színházban.
Jazz/World ajánló

Kihagyhatatlan programok az idei Budapest Ritmón

A 2016 óta futó Budapest Ritmo világzenei fesztivál Közép-Európa egyik legjelentősebb ilyen eseménye, amely egyszerre mutat be felfedezésre méltó, még kevésbé ismert vagy éppen feltörekvő tehetségeket, illetve hozza el Magyarországra a műfaj világsztárjait.
Jazz/World interjú

„A művészet olyan, mint a planktonok az óceánban” – beszélgetés Gyémánt Bálinttal

Egy padláson talált, poros gitár volt az első hangszere, ma már a Zeneakadémián oktatja a jazzgitárosokat. Triójának most jelent meg legújabb lemeze, de az alábbi beszélgetésben szó esik arról is: tudja-e Gyémánt Bálint, hogy hány banánnal gitározik jobban vagy gyengébben, mint a külföldi sztárok.
Jazz/World ajánló

Bartók és a legsátánibb jazzdallamok

Dübörög a jazz, a műfaj egyre szélesebb körben hódít, Bartók Béla pedig hűvös távolságtartással figyeli a merőben új zenei nyelv születését. Hogyan alakult a zeneszerző viszonya a jazzel az 1920-as évektől kezdve?