Jazz/World

Trombitással újítanak Szőke Szabolcsék

2012.03.23. 15:35
Ajánlom
David Boato olasz trombitaművész április 2-án Szőke Szabolcs szokatlan összeállítású triójával, 5-én pedig kvintettjével lép fel.

Boato a Berklee College of Musicon diplomázott, számos alkalommal vett részt interaktív produkciókban, kísérleti színházi darabokban, valamint dolgozott kortárs táncelőadásokban is, és olyan zenészekkel is rendszeresen együtt játszik, mint Chucho Valdés, Kurt Rosenwinkel - vagy éppen Szőke Szabolcs.

Az olasz trombitás az utóbbi időben egyre többet koncertezik Szőke Szabolcs gadulkás zeneszerzővel és a szaxofonos-zeneszerző Váczi Dániellel a Relazioni Ektar formációban, de most először csatlakozik Szőke különleges kamaraegyütteseihez, melynek magját Szőke és Váczi mellett a régizenész Kallai Nóra alkotja, aki az utóbbi időben egyre több kortárs és improvizációra épülő produkcióban villantja fel kivételes viola da gamba-játékát. A Szőke Quintet Juhász Gáborral (gitár) és Szalai Péterrel (tabla) egészül ki, két olyan zenésszel, akivel már a hazai etno-jazz formációk egyik legrégebbikében, a TIN TIN Quartetben együtt zenélt a gadulkás-zeneszerző. (Az alábbi, 2011. októberében készült videón a kvintett formáció látható a Millenáris Fogadóban.) David Boato a Kallai-Szőke-Váczi trió partnereként április 2-án a nyitott Műhelyben, majd néhány nappal később Magyarországon eslő alkalomal a Szőke Quintettel lép fel - mindkét koncert igazi csemegének ígérkezik a jazz, a világzene és a szabad zene rajongói számára is!

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Életörömre hangolunk! – Szeptemberben jön a Zsidó Kulturális Fesztivál

Könnyű- és komolyzenei koncertek, irodalmi és gyermekprogramokkal, hazai és nemzetközi művészekkel várja a látogatókat a 24. Zsidó Kulturális Fesztivál szeptember 4. és 12. között. A programokat hét fővárosi helyszínen rendezik meg.
Zenés színház

Traviata a fellegekben – a Fokvárosi Opera flashmobja

A dél-afrikai operatársulat tagjai repülőútjuk közben rövid produkcióval örvendeztették meg utastársaikat, a Brindisit adták elő, Verdi Traviatájából. Videó a cikkben!
Klasszikus

„Abban bízunk, hogy a mi lelkesedésünk a közönségre is átragad” – Hornyák Balázs és Várdai István a Kaposfestről

Idén augusztus 13. és 16. között kerül sor az immár tizenhárom éves múltra visszatekintő kamarazenei fesztiválra, a Kaposfestre. A tervekről és a programról Hornyák Balázs fesztiváligazgatóval és Várdai Istvánnal, az eseménysor egyik művészeti vezetőjével beszélgettünk.
Vizuál

Megkezdődött a Lefkovicsék gyászolnak forgatása

Keserédes, abszurd dramedynek ígérkezik Breier Ádám első nagyjátékfilmje, a Lefkovicsék gyászolnak. A rendezőt elsősorban saját családja identitásának konfliktusai inspirálták. A film premierjére várhatóan jövő ősszel kerül sor.
Színház

Érkezik a Darázs – Az iskolai zaklatásról láthatunk előadást a Margitszigeten

A Delta Produkció és a Kristály Színtér közösen mutatja be szeptember 30-án a Darázs című krimit. Az előadás Kiss-Végh Emőkével és Sodró Elizával a főszerepben, Ördög Tamás rendezésében debütál a Margitsziget új játszóhelyén.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Egy napig ismét a manouche jazzé lesz a főszerep

Francia, német, szerb sztárelőadók és magyar zenészek lépnek fel a második alkalommal megrendezett Django Feszt Budapesten. A Kobuci Kertbe augusztus 14-én várják a manouche jazz műfaj kedvelőit.
Jazz/World ajánló

Idén már hat városban csendülnek fel az MVM ZENERGIA dallamai

Egyedülálló élmény, zenei sokszínűség, Rúzsa Magdi, Balázs János, a Concerto Budapest és Keller András várja a hetedik MVM ZENERGIA koncert közönségét 2022. augusztus 27-én. Az Erkel Színház élőzenés, fényfestéssel kísért koncertje mellett öt vidéki helyszínen és online is csatlakozhatnak a jótékonysági esthez az érdeklődők.
Jazz/World ajánló

Az angyalföldi nyomornegyedből Párizsig jutott a világhírű magyar zongoraművész

Három részből álló Cziffra100 programsorozat várja a közönséget augusztus 3-án Szentendrén. A Városházán megnyílik az Árnyékból a fénybe című tablókiállítás Cziffra György életéről és munkásságáról, ugyanitt este a Hot Jazz Band lép színpadra, a P'Art moziban pedig a zongoraművészről szóló Virtuóz című dokumentumfilmet láthatja a közönség.
Jazz/World klippremier

Csodaszép klipet készített az Ephemere egy kápolnásnyéki mozdonyban

Az Ephemere két vezéregyéniségének, Caussanel Izabellának és Orbay Lillának új szerzeménye, a Te is tudod Szőcs Kálmán versére íródott. A Novák Péter által rendezett klipben megjelenik az utazás, a melankólia és a dőzsölés kontrasztja, a gyermeki naivitás és a tiltott szerelmek is. VIDEÓ
Jazz/World hírek

Lukács Miklós szerzeményével rögzített videoklipet a Yurodny Ensemble

Az írországi Yurodny Ensemble és Lukács Miklós cimbalomművész kapcsolata nem újkeletű. Az ír sajtóban július 26-án volt az online premiere annak a videoklipnek, amelyet a neves együttes a magyar művész 2013-as Himnusz című száma nyomán rögzített. A klipet cikkünkben meg is tekinthetik.