Török Ádám Máté Péter-díjas, Fonogram-életműdíjas zenész, énekes és dalszövegíró, a leghíresebb magyar rockfuvolista április 18-án hunyt el. Alig két héttel ezelőtt, április 6-án adott interjút a TV13-nak. Sajnálatosan ez lett az utolsó interjúja, amelyben Hegyi Ivánnak arról is beszélt, hogy nemrég írt egy dalt Emlékút a Ballada-folyón címmel és ebben elhunyt zenésztársait idézte meg. „Mindig gondolok rájuk” – mondta Török Ádám. Ugyanakkor hozzátette: „Nem szeretek temetésre járni, és a sajátomra sem fogok elmenni.” Azt is kijelentette:
„Tudomásul kell venni a korunkat, tudomásul kell venni, hogy ennyi az idő.”
Török Ádám 1948-ban született, idén január 12-én volt 75 éves. Több mint félévszázados pályafutása alatt százharminc dalt írt. Az utóbbi években Bartók-feldolgozásaival aratott sikereket, ehhez – miként az interjúban elmesélte – kutatta Bartók életművét is. Számos díja, elismerése közül különösen büszke volt arra, hogy az American Flute Society, az amerikai fuvolások társasága beválasztotta őt a világ tizenkét legjobb rockfuvolása közé.
Török Ádám május 8-án koncerttel ünnepelte volna – közönségével, zenésztársaival – a 75. születésnapját az Erkel Színházban. A jegyek értékesítését halála miatt felfüggesztették, a család és a tervezett fellépők a HVG információja szerint ma úgy döntöttek, hogy a koncertet, immár emlékkoncertként mégis megtartják. Azonban azon nem lesz ott minden korábbi fellépő. Tátrai Tibor és Závodi János, a Piramis gitárosa azért nem vesznek részt az eseményen, mert annyira megrendítette őket Török Ádám halála, hogy „úgy érezték, nem tudják vállalni a koncertet, másrészt úgy gondolják, nélküle már nem lesz ugyanaz a rockünnep, amire vállalkoztak”. Németh Alajos, a Bikini zenésze szintén nem lesz a fellépők között, szerinte méltatlan a temetés előtt pár nappal koncertezni.
Török Ádám utolsó interjúja itt tekinthető meg:
Török Ádám a Tabánban 2021. augusztus 21-én a Szent István-napi rendezvénysorozathoz kapcsolódó Retro Bulin (fotó: Kovács Attila / MTI)