Jazz/World

„Tudtam, hogy zenész leszek!”

2018.12.17. 13:30
Ajánlom
A Liszt Ferenc Kamarazenekar már harmadik éve ad újévi koncertet a Pesti Vigadóban, és 2019-ben Szirtes Edina Mókus énekesnő sztárvendégük a koncerten.

Mesélj nekünk a kezdetekről. Mikor és miért döntötted el, hogy zenész leszel?

Igazából szinte fantáziátlanul egyszerű a kezdet: a nővérem hegedült, és kivettem a kezéből. Majd a Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskolába (akkoriban ÉZI) jártam, ahol Szabóné Horváth Márta néni, a kezem alapján, felvett hegedűre. Tudtam, hogy zenész leszek! Nem felvágásból vagy mert jól hangzik, hanem mert karmester és zeneszerző szerettem volna lenni. Nagyon céltudatosan, már 6 évesen hófehér gomba hajjal és kerek arcocskával.

PROGRAMAJÁNLÓ

LISZT FERENC KAMARAZENEKAR ÚJÉVI KONCERTJE
Sztárvendég: SZIRTES EDINA MÓKUS 

Jegyvásárlás >>>

Miért a hegedűt választottad hangszerednek? Játszol-e másik hangszeren?

A hegedű adott volt, de természetesen zongorázni is meg kellett tanulnunk; mellette sok hangszert vásároltam, melyeken nagyon szeretek játszani - ha nem is tudok. :) Játszok harmonikán és tilinkón, sőt nemrég vettem egy mandolint - jaj, gyönyörű a hangja a legutóbbi zeneszerzés munkámban, a Recirquel Újcirkusz Társulat MyLand előadásában már használtam is.

Honnan, hogyan és mikor kaptad a Mókus becenevet?

Mókus a szegedi konziban lettem, miután korkedvezménnyel vettek fel, így én voltam a legfiatalabb, és a nagyobb lányok neveztek el.

Így gondoskodtak rólam és fogadtak be. Ott is diplomáztam Szecsődi Ferenc növendékeként.

16 éves korodban József Attila Óda című versét zenésítetted meg először, azóta pedig több 100 vers kapott dallamokat tőled. Mi alapján választod ki, mely költeményekhez írsz zenét?

Bizony ezek a versek nemcsak elkísérnek, de erőt, hitet és vigaszt is adnak. Mindig olyan verseket zenésítek meg, melyek mondanivalójával azonosulni tudok: abban az életszakaszomban, amikor rábukkanok, folyamatosan azzal a szívvel és a versben is megtalálható gondolatokkal élek, ezek határozzák meg az életemet és a céljaimat. Nem is tudnám nem elénekelni...

CzakoBalazs-132110.jpg

Szirtes Edina Mókus (Fotó/Forrás: Czakó Balázs)

Van olyan vers, amely évek óta elkísér?

Rengeteg verset szeretek, és valóban azok maradnak bennem, amelyek elkezdenek énekelni nekem. A „(…) De a legjobban szeretném, Ha szeretnék”... azaz József Attila Mámor című verse évekig adott célt és értelmet.

Kezdetektől jellemző rád a műfajok feszegetése. A versek megzenésítése is műfajok összehangolása, az utóbbi években pedig elektronikus zenei irányba is fordultál. A világzene mennyire összeegyeztethető az elektronikus zenei stílusokkal és hangszereléssel?

Szerintem minden zenei irányzat minden zenei irányzattal összeegyeztethető jó ízléssel összeolvasztva. Az ember nem direkt kever stílusokat – legalábbis én nem –, hanem ösztönösen visszaköszön, amit szeret a saját műveiben.

Persze, ha alkalmazott zenét kell írni, jóval tudatosabb ez a folyamat. Saját zenénél a határtalanság az, amire egy magamféle vágyik. Például, amikor a Weöres Sándor fordította Lao Ce Tao Te King kötetből zenésítettem meg 12 verset, tudtam, hogy vonós ötös zenei közeget hallok, de vágytam a Groove-okra, a lüktetésekre és az improvizációra is. Szerintem nagyon izgalmas a komolynak nevezett zenét improvizációval életre kelteni.

LFKZ_image01_nologo-132110.jpg

Liszt Ferenc Kamarazenekar

A Liszt Ferenc Kamarazenekar már harmadik éve, hogy a Pesti Vigadóban köszönti a közönséget újévi koncertjével. Játszottál már együtt a zenekarral? Mire számíthatunk a koncerten, miben lesz más, kiegészülve veled?

Nyáron debütáltunk a Liszt Ferenc Kamarazenekarral közösen a Kapolcsi Művészetek Völgye Fesztivál színpadán, ahol szerzői estem volt velük: sok népzenész egy szólistával kiegészülve. Nagyon nagy élmény volt! Etno-szimfonikus koncertnek neveztem, mert a szólistákból és a témákból adódóan autentikus népzenei átiratnak tűnhetnek a darabjaim, de ezek egytől egyig írott zenék, amelyet a környező népek zenéje inspirált, (balkán, cigány, magyar).

A vonósokat tárogató, parasztfurulya, kaval, koboz, cimbalom egészítette ki, továbbá a rezesek.  A hangszerelésben nagyon fontosnak tartom, hogy együtt játsszuk a témákat, mintha mindenki prímás lenne. Ebből a koncertanyagból játszunk ízelítőt, ami nagyon fontos, hogy hangosítás nélkül - és ezt nagyon szeretem így!

Kötődik emléked a Pesti Vigadóhoz?

A Pesti Vigadó fontos helyszín. Mindig valami igazán rendkívüli történik velem ott. Ez évben a Tavaszi Fesztiválon Lukács Miklós önálló koncertjének voltam a vendége.  Mondanom sem kell, hogy Miklós az egyik utolérhetetlen példaképem! Hihetetlen muzsikus és zenei-szellemi vezető!

Mennyire vagy improvizatív a koncertjeiden?

Az improvizáció a lételemem, az egyik legőszintébb kifejezésrendszer az esendőségével együtt.

Lehet, hogy nem úgy sikerül, de ott, abban a pillanatban született, a Befogadók szeme láttára és füle hallatára.

Elárulhatod, min dolgozol most?

Vági Bence és a Recirquel társulat megbízásából a németországi Circus Krone új bemutatójához írok 2x60 perces szimfonikus zenét. Mindemellett színházaknak írok zenét (pl. Szegedi Szabadtéri). És ha minden igaz, akkor 2019-ben megvalósul az évek óta dédelgetett álmom, az Életre ítéltek dokumentumkoncert. Erről bővebben akkor, ha már láthatom az időpontot. Ha minden igaz lesz egy ősbemutatóm is következő évben a Szegedi Szimfonikus Zenekarral közösen. Erre (is) fel kell vérteznem magam!

Van példaképed?

Mindenki a példaképem, aki igaz ember!

Rettentő sokat adnak az őszinte, becsületes emberek. Zenében pedig bárki, aki tehetséges! A tehetség csillog egy emberben; a gyerekekben ez szinte már elviselhetetlenül megrázó, mert megdöbbentően és maradéktalanul tiszta, érdek nélküli és nem koszolódik be a „megélhetési hajcihő" miatt.

Sokak arra esküdnek, hogy kell egy olyan foglalkozás vagy hobbi, ami merőben más a mindennap végzett tevékenységektől. Nálad, hogyan alakul ez? Hogyan sikerül kikapcsolni?

Az a kikapcsolódás és az tölt fel, ha jó emberekkel találkozok, akik tele vannak szeretettel; velük minden izgalmas és kikapcsolódás. Szerencsére sokan vannak és mindenhol felbukkannak...

Egyfajta összegzésként, és hogy jobban megismerjünk téged és a művészetedben rejlő érzéseket: mi az a fő gondolat vagy érzelem, ami vezérel és mit szeretnél átadni a zenéddel?

Egész életemben kerestem, hol a helyem és mit kell tennem, hogy szolgálhassak. Vagy azt, amiben hiszek. Én még hiszek a zene és a művészetek emberjobbító hatásában. Közvetítjük, amit onnan fentről kapunk: hogy ha kell vígasz legyünk, vagy épp egy pofon, vagy erőt adók, vagy összesírható váll ... a lényeg, hogy szolgáljunk!

A zeneszerzésnél soha nem gondolkozom dallamokon, inkább próbálok csendben maradni és meghallani... dallamokat, érzéseket, energiákat. De, ami a legfontosabb, hogy egy muzsikus elveszne és elszáradna, ha nem játszhatna, ezért saját magunknak is terápia; ha még be is fogadnak, és szolgálhatunk vele, akkor hihetetlenül kiváltságos helyzetben vagyunk, amit meg kell becsülnünk, amíg élünk.

LFKZ_ujevi_021-132109.jpg

Liszt Ferenc Kamarazenekar (Fotó/Forrás: LFKZ)

PROGRAMAJÁNLÓ

LISZT FERENC KAMARAZENEKAR ÚJÉVI KONCERTJE | SZTÁRVENDÉG: SZIRTES EDINA MÓKUS | 2019. 01. 03. | Pesti Vigadó | Díszterem | Jegyvásárlás

Kösse össze a koncertélményt a Pesti Vigadó páratlan épületének felfedezésével! Jegyek elérhetőek a magyar (18:00) és az angol (17:00) nyelvű túrákra. A koncertre és az idegenvezetésre a jegyeket külön kell megváltani.

Fejléckép: Szirtes Edina Mókus. Fotó: Nagy Gábor.

Támogatott tartalom.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

David Szalay kapta az idei Booker-díjat

A magyar-kanadai származású szerző a legrangosabb brit irodalmi elismerésnek számító Booker-díjat Flesh című új regényével érdemelte ki, amely kapcsán a zsűri úgy fogalmazott, soha nem olvastak még hasonlót. 
Vizuál

Enyedi Ildikó új filmje megmutatja, hogy egy fa is képes szeretni

A magyar rendező új filmje esélyt kínál arra, hogy a moziban ülve ne csak elképzeljük, hanem valóban megéljük és elfogadjuk egy olyan világ lehetőségét, ahol a természet velünk együtt rezdül, reagál és érez. Csendes barát kritika.
Színház

Amikor a szomszédból ellenség lesz – Egy piaci nap Komáromban

A Závada Pál regényéből készült Egy piaci nap komáromi bemutatója a magyar történelem egyik kevéssé ismert epizódjának felelevenítésével a kirekesztés és bűnbakképzés természetéről beszél – keserű humorral és félelmetes pontossággal.
Színház

Újra fogadja nézőit a Gózon Gyula Kamaraszínház

Visszatért a Gózon Gyula Kamaraszínház – régi fényében, mégis újragondolva. A 120 éves épület teljes megújuláson ment keresztül, hogy a hagyomány és a modern színházművészet találkozásának helyszíne legyen.
Zenés színház

A Tosca látható jövőre a Szentmargitbánai Kőfejtőben

Puccini operája tizenegy év után kerül ismét a kőfejtő színpadára, új rendezésben: Thaddeus Strassberger már visszatérő vendégként dolgozik a különleges helyszínen.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Miért osztja meg a közönséget a világzene? – konferencián keresik a választ

A magyarországi világzene címmel november 14-én és 15-én kétnapos konferenciát szervez az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet. A rendezvénynek a Hagyományok Háza ad otthont.
Jazz/World ajánló

Negyvenötödik születésnapját ünnepli a Budapest Ragtime Band

A jeles alkalomból az együttes november 19-én jubileumi koncertet ad az Óbudai Társaskörben, olyan neves vendégekkel, mint a StEfrem Férfikar, ifj. Szakcsi Lakatos Béla, Balogh Kálmán cimbalomművész és Kovács Ferenc énekes, multiinstrumentalista.
Jazz/World interjú

Borbély Mihály: „A szaxofon a fő hangszerem, a tárogató meg az identitásom”

Borbély Mihály a focipályát a zenei pályára cserélte. Bár jazzt játszik, zenéjében a kortárs klasszikus zenén kívül bőven megtalálható az a sokféle szerb, sváb, tót vagy roma hatás, ami a Pomáz–Szentendre tengelyen érte gyermekkorában.
Jazz/World ajánló

Újszerű zenei közösségi élményt kínál Harcsa Veronika Flow By című lemeze

Harcsa Veronika új zenei projektje a közönség és az előadó közötti határokat kívánja feloldani. A Flow By című album megjelenése azonban egyszerre zenei és vizuális kísérlet, ugyanis Vancsó Zoltán slideshow-jával debütál.
Jazz/World ajánló

Erkel találkozik a jazzel a Modern Art Orchestra sorozatában

A MAO-XX születésnapi sorozat második koncertjére október 31-én kerül sor, Erkel Duettek címmel, tisztelegve a magyar nemzeti opera zeneszerzője előtt.