Jazz/World

Tzumó Árpád: "A BJC a második otthonom"

2012.03.10. 07:05
Ajánlom
Az eMeRton-, Gramofon-, és Artisjus-díjas zongorista-zeneszerző első számú zenekara a Borlai Gergő dobossal közösen vezetett Electronic Dreams, melyben a jazz-rock hagyományokból indulnak ki. A zenekar legújabb lemeze, egy Budapest Jazz Clubban rögzített koncertjük nemrégiben jelent meg CD-n.

- Az új lemezed remek címlapfotóján kezet fogtok Borlai Gergővel. Mik a szerepek a zenekar vezetésében és a lemezen?

- Az összes nótát én írtam, csak az első szám közös, a harmadik viszont Bacsó Kristófé. Szerettünk volna több közöset is, csak nem volt már rá időnk. A lemezen épp nem, de egyébként gyakran előadjuk Gergő számait is. Gergő teljesen egyéni zenész, nem csak dobos, kiemelkedő zenész egyéniség. Miután kiderült, hogy ennyire egyformán gondolkozunk, elhatároztuk, hogy együtt csináljuk, együtt állítottuk össze a programot. De a soundokat, amiket játszunk, én találtam ki. Azért is Freedom a lemez címe,  mert sokszor csak improvizáltunk, vannak kollektív improvizációk is. Inkább rövidek a témák, azt próbálgattuk, hogy együtt komponáljunk. Visszahallgatva kiderült, hogy meglepően jól sikerült a koncert. Volt olyan is, amikor bementünk az erdőbe, és nem tudtuk, hogy hol vagyunk, de most már nagyon régóta játszunk egymással és így könnyebb visszatalálni. Sokat beszélgettünk róla, hogy ne csak elinduljon a szóló és eljusson a teljes kiteljesedésig, hanem egy-egy folyamat alakuljon inkább. Persze ez nem mindig sikerül, de a koncertfelvétellel elégedettek vagyunk. Az volt a célunk, hogy a nemzetközi közönséggel, koncertszervezőkkel, klubokkal is megismertessük magunkat, megmutassuk, hogy élőben hogy szólal meg ez a zene.

- Erősen érezni az első hangtól kezdve, hogy mennyire "élő", spontán a zene, és a jazzrajongók biztosan örülnek a hosszú számoknak is.

- A mai jazzkultúrában nincs már ez annyira jelen. A hetvenes években még sok lemez készült "live", a hatvanas évekről nem is beszélve. Miles Davis például hány koncertlemezt adott ki? A stúdiótechnika sokat fejlődött, és egy ember szinte egy egész zenekart meg tud szólaltatni, ezért nagyon kevés a "live" lemez. Jó, ha meg van komponálva egy lemez, de azért a jazznek mindig az élő közönség az igazi tábora. Most hallottam a hírt, hogy New Yorkban az utolsó lemezbolt is bezárt, közben viszont koncertre szívesen elmennek az emberek.

- Ki a lemez kiadója?

- Több kiadót is felhívtam, hogy mi újság. Tudjuk, hogy haldoklik az iparág, végül kiszámoltuk, hogy nagy ráfizetés lett volna a művészeknek. Ugyanis nekünk kellett volna szinte mindent fizetnünk. Viszont a BJC-ben, ahol rendszeresen játszottunk, Susszer Balázs hangmérnök rögzítette a koncertet, és Bóna Laci felajánlotta, hogy ők kiadják. Most még csak ott lehet kapni, pár száz példány jelent meg, de már tárgyalunk terjesztőkkel is, az iTunes-ra is feltesszük. Az Artisjus adott rá támogatást, de azt nekik azonnal vissza is kellett fizetni. Mert ahhoz, hogy Magyarországon megjelenjen egy lemez, előre ki kell fizetni a jogdíjat. Persze ez is több, mint a semmi. A lemez keverését Lakatos Gábor végezte, technikailag nagyon nehéz volt, mert minden mikrofon mindenhová átszól. Több hónapig tartott, és Gábor nélkül nagyon nagy bajban lettünk volna, nem tudtuk volna a plusz stúdióidőt kifizetni.

- Mit jelent számodra a Budapest Jazz Club, ahol rendszeresen játszol, és jam session házigazda is vagy?

- Nekem a BJC a második otthonom. Egri Jánossal havonta egy jamet csinálunk, és a saját zenekarommal is játszom. Akkor is ott vagyok, amikor jam session van és nem én vagyok a házigazda. Szeretek a BJC-ben lógni. A szervezők minden zenésznek próbálnak helyet adni a klubban, csak jót tudok mondani róluk. Legutóbb Joshua Redman lépett fel trióban, a külföldiek mindig elcsodálkoznak, hogy milyen szép ez a hely, igazi palota. Az amerikai jazzklubok inkább kocsmák vagy legfeljebb éttermek. Nagyon drukkolok neki, hogy beinduljon a lemez-üzlet, és legyen egy kis kiadójuk is.

- Az Electronic Dreams-en kívül milyen felállásban szerepelsz még?

- Sajnos mostanában nem is játszunk túl gyakran, nem tudom, hogy a Dreams mikor fog legközelebb szerepelni, mert a fiúk a zenekarból sokat mennek külföldre, Borlai Gergő például most Barcelonában dolgozik. Egri Jancsival és Jellinek Emillel jameken játszom, és egy énekessel is rendszeresen, Kovács Felícia Flórával, aki Felly K. néven szerepel. Két lemezt is csináltam neki. Az új duóprojektünkből is lehet, hogy lesz egy újabb lemez. Különben pedig már egy éve dolgozom egy szimfonikus zenekari művön, és ez elég sok időmbe telik.

Programkereső

Legolvasottabb

Klasszikus

Zongorabillentyűzetet formázó virágkompozíció Cziffra György tiszteletére

A Cziffra György-emlékév keretében különleges virágkompozíciót készített a FŐKERT Nonprofit Zrt a Szent István Parkba.
Zenés színház

"Science fictionszerű fantáziatúra" – Dömötör András a Figaro³ című előadásról

Tematikus évadot hirdetett a Magyar Állami Operaház A Francia Múzsa Szezonja címmel, amelynek záró darabja a Beaumarchais Figaro-trilógiájának (A sevillai borbély, a Figaro házassága és A bűnös anya) operaváltozataiból készült, Figaro³ című előadás. A produkció rendezőjét, Dömötör Andrást kérdeztük.
Klasszikus

Herboly Domonkos: „Még jobban megbecsüljük a közönséget”

Megpróbáltatásokkal teli koncertévad van mögöttünk, ami az ország első számú együtteseit is próbára tette, szakmailag és lelkileg egyaránt. A Nemzeti Filharmonikusok főigazgatójával, Herboly Domonkossal beszélgettünk a tapasztalatokról és a következő évadra vonatkozó terveikről.
Vizuál

Tablókon Mészöly Miklós élete

A 100 éve született Mészöly Miklós halálának 20. évfordulója alkalmából, az író életművéhez kapcsolódó szabadtéri kiállítás nyílt Budapesten.
Klasszikus

A természet, a mozgás és a művészet egysége

Idén nyolcadik alkalommal rendezik meg a Természet Operaháza Tisza-tavi Fesztivált július 30. és augusztus 1. között.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World interjú

Kizökkenés a mából – Megjelent Orbán Bori első albuma

A Kaláka Kiadó gondozásában látott napvilágot Orbán Bori első lemeze Ma chanson címmel. Az album készüléséről, terveiről és vágyairól faggattuk a fiatal énekesnőt.
Jazz/World ajánló

Sztárprodukciók a Vajdahunyadvárban

A Budapest Bár és a 100 Tagú Cigányzenekar koncertjeivel zárul a 29. Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál, amely idén összesen 8 koncerttel örvendeztette meg a közönséget.
Jazz/World ajánló

Nyári jazz meglepetés a Müpa videócsatornáján

Újranézhetők az idei Jazz Showcase felfedezettjeinek koncertjei, péntektől kezdve három héten át minden pénteken két koncertfelvételt tesz elérhetővé a Müpa videómegosztó felületén.
Jazz/World ajánló

Nyitottság, képzelőerő, sokoldalúság – Stanley Jordan ismét Budapesten koncertezik

Július 21-én a Margitszigeti Színházban igazi örömzenélésre számíthatnak a jazzrajongók, hiszen a legendás Stanley Jordan mellett, Laurence Cottle, Horváth Kornél és Dörnyei Gábor is színpadra lépnek.
Jazz/World ajánló

A hazai jazzélet kiválóságai Szentendrén

Július 24-én különleges zenei csemegére számíthatnak a Szentendrére látogatók, hiszen a MűvészetMalom udvarán Borbély Mihály és zenésztársai mellett, László Attila is színpadra lép.