A jazz és a hiphop régóta együtt fejlődnek, és az új lemezeden sem választható el a két stílus. Miért inspiráltak?
Valóban régen összefonódott már a két stílus, egyik nagy példaképem, Herbie Hancock is otthon van mindkettőben. Benne azt szeretem, hogy bátran nyúl elektronikához, most, nyolcvanhoz közel is kipróbál újat. Azért csináltam meg ezt a lemezt, mert ez a zenei világ foglalkoztat most leginkább.
Szerettem volna az absztrakt ötleteket, a kísérleti hangzásokat úgy beültetni a zenébe, hogy mondjuk a kishúgom is bulizzon rá.
A lemezen ugyanis van egy csomó szám, amik kifejezetten táncolhatók. Jó dolog volt megmutatni a számokat barátoknak, a családomnak. És hogy kicsit popos a hangzás, az nem kompromisszum, mert nem kellett kihúznom semmit csak azért, mert merész. Sőt, arra törekedtem, hogy minden ötletet meg tudjak tartani.
Volt olyan is, hogy kompromisszumot kellett hoznod?
Ezen a lemezen nem, amúgy hangszerelőként, producerként igen. Jellemző volt, hogy ha összeraktunk egy dalt, és beletettem valami merész ötletet, akkor azt mondták, hogy aha, ez nagyon jó, de vegyük ki, mert a hallgatók úgysem fogják érteni. Azt hiszem, nyugatabbra sokkal több minden belefér a könnyűzenébe. Hallgass meg a Justin Timberlake-számot, tele vannak jobbnál jobb harmóniákkal. Pharrell Williams mondta egy interjúban, hogy arra törekszik, hogy olyan akkordmeneteket hozzon létre a zenében, ami teljesen új érzéseket vált ki, ami valami más.
Sokszor meg elég egy jó riff, és meg is van a popszám, a te dalaid viszont tömörek, tele vannak ötlettel.
A popzenében vannak három-négy akkordos nóták, amivel nincs is baj. Robert Glasper például gyakran hajlandó ilyen párakkordos történetekre, de Miles Davisnek vagy John Coltrane-nek is vannak olyan szerzeményei, amik tulajdonképpen két akkordból állnak. (Például a So What? vagy az Impressions.) Csak az nem mindegy, milyen az a két akkord. A formát is szabadabban kezeltem a lemezen, mint a popzenében szokás, nem feltétlenül úgy épülnek fel a dalok, ahogy az megszokott. Ebben meg Kendrick Lamar és Tyler the Creator inspirált.
Balogh Tomi (Fotó/Forrás: Hatvani István)
Jellegzetes hangzása van a lemeznek. Ez hogyan alakult ki?
Nem használtam máshonnan származó sample-t, minden saját. Azt szerettem volna, ha a számokat a hangszín alapján akár egyetlen másodpercből is fel lehet ismerni.
A komponálás és a felvételek készítése mennyiben fonódik össze?
Most többnyire először csináltam meg a hangszereléseket, tehát a dalok vázát, aztán utána a dallamot és a szöveget. Ez azt is jelzi, hogy sokkal fontosabb volt a groove, a beat. Általában az fog meg egy zenében, hogy mennyire dög, milyen jó akkordok vannak benne.
Említetted például Lamart, akinél a hiphop elválaszthatatlan a fekete gyökereitől, és tematikus szinten is foglalkozik a kisebbségi kérdésekkel. A te zenédben ilyenről nyilván nem lehet szó.
Lehetőségként éltem meg, hogy van egy zenei stílus, ahhoz tartozik egy tematika, és a hallgató most nem azt kapja. Szeretem Kendricket, de rögtön más témái vannak például Tylernek, aki hétköznapi, banális „hülyeségeket” is simán rappel, vagy Common, akinek a szövegei sokszor szerelmes témákról szólnak, mégsem durvák vagy nyálasak, inkább emelkedett hangvételűek, erősek, és szintén nem a hiphopra jellemző, sokszor a nőket degradáló stílusban íródtak.
Szerettem volna megörökíteni, ami bennem van, innen a cím: Young Feelings. Egyrészt a fiatalkori érzéseket, másrészt az érzéseknek a fiatalságát, frissességét is jelenti.
Mennyi idő alatt készült a lemez?
2018 szeptembere óta dolgoztam rajta, még a Berklee-n [Berklee College Of Music-on], ahol volt egy produceri szoba, ott kezdtem el alapokat gyártani. Minden nap csináltam kettőt-hármat, össze is jött vagy negyven, azok közül válogattam. De a többi ötlet is megtalálja majd a helyét.
Mennyiben tett hozzá a lemezhez, hogy Amerikában jártál?
A főtárgytanárom, Kevin Harris nagyon jó tanácsokat adott, minden észrevétele gondolatgazdag volt.
De volt, hogy csak annyit mondott, hogy hallgassam meg ezt meg ezt a számot, aztán sétáljak ki az óceánpartra.
Nem mindennapi pedagógiai tanács.
Felszabadító volt, hogy nem kell mindig a technikai vagy elméleti részleteket görcsölni, hanem egy tanárt érdekli, hogy művészi szempontból mit rejt egy dal. Nem akarok senkit megsérteni, de itthon gyakran éreztem, hogy a kísérletezést nem mindig fogadják jól, és nem díjazzák.
Hiphopnak neveznéd a lemezt, vagy csak én címkézem most fel?
Valóban inspirálta a hiphop, illetve az R&B… de nem szívesen kategorizálok. Viszont azzal sincs bajom, ha valaki be akarja sorolni. Ha meghallgatod, úgyis hallod, hogy nem csupán hiphop, kicsit más.
Akkor az sem érdekel, ha azt mondják, hogy Balogh Tomi beadta a derekát a kurrens hiphopnak?
Nem, mert én azért csináltam ilyen lemezt, mert ez érdekelt. Azért használtam autotune-t, mert tetszett a hangzása. És amúgy sincs értelme azzal vádolni, hogy a népszerűségre hajtanék. Erre a zenére egy jazzklub szervezője azt mondja, hogy hiphop, egy popmenedzser meg azt, hogy jazz.
A teljes album
Balogh Tomival legutóbb Junior Prima Díja kapcsán készítettünk interjút.
Kapcsolódó
„Nem szeretnék kimaradni a jelenlegi áramlatokból”
A zongorista-zeneszerző Balogh Tamás szemtelenül bátran nyúl a zenéhez, és folyton új zenei projekten töri az agyát. Akusztikus jazzkvartettje mellett most éppen egy elektronikus hatásokkal teleszőtt szólóalbummal jelentkezett, aminek Visit Planet Earth a címe. Nem mellesleg nemrég megkapta a Junior Prima díjat.
Olvass tovább a témában! (1) (2)
Kapcsolódó
Hogyan kezdődött a jazz és a hiphop házassága?
A jazz egyik legmarkánsabb irányvonala mára a jazz rap, vagy jazz hiphop lett, aminek az USA-ban olyan népszerű előadói vannak, mint Robert Glasper, Kamasi Washington, Christian Scott és még sokan-sokan mások. De hogyan kezdődött a kettő kapcsolata?
Kapcsolódó
Mit jelent egy Pulitzer-díjas hip-hop zenész a „magaskultúra” számára?
Kendrick Lamar az első nem klasszikus, nem jazz előadó, aki zenei Pulitzer-díjat kapott. A díjtestület szerint a hip-hop művész DAMN. című albuma „a modern afroamerikai élet hiteles lenyomata”. Lamar klasszikus zeneszerzők elől vitte el az elismerést. Mit jelent ez a „magaskultúra” képviselőinek?
hírlevél
