Jazz/World

Új helyszín, új hang a Jazznapon

2017.04.27. 16:52
Ajánlom
Milyen hangzásvilágot eredményez ha a jazz-alapra épülő, átfogó képzésben részesült fiatal zenészeink egyedi finomsággal kezdik keverni a jazzakkordokat, a progresszívebb, groove-osabb, r&b-s, soul-os elemekkel? Vörös Janka zenekara, az e-Series többek között erre a kérdésre is választ ad. A jazznap.hu cikke.

A zenekar idestova négy éve a különböző zenei hatások folyamatos szintetizálásával és a műfaji korlátok ledöntésével egy roppant sajátos és stílusos fúziót kristályosított ki, amely a fiatalokat is képes megszólítani. 

Vörös Janka

Vörös Janka

Vörös Janka 1991-ben született Székesfehérváron, zenész családban. A 2010-es I. Országos Jazzverseny első helyezést ért el. Jazzének-előadóművészi diplomáját a Kodolányi János Főiskolán szerezte. Az e-Series zenekar alapítója, dalszerzője és énekesnője, valamint vokálozik a Hősök hip-hop formáció élőzenei koncertjein. Az e-Series zenekar 2013-ban alakult Janka és a zenekar gitárosa, Fövenyi Máté kezdeményezésére. 2014. tavaszán jelent meg első albumuk, az „Introduction”. Ezen többnyire modern, elektronikus alapokon nyugvó, groove-os jazz hallható, ám az albumon saját szerzeményeik mellett amerikai dalok áthangszerelt feldolgozásai is megtalálhatóak. Szintén 2014-ben Janka megnyerte az Emberi Erőforrások Minisztériumától az Ablakos Lakatos Dezső jazz előadóművészi ösztöndíjat.

Zenekara februárban a 2017-es Müpa Jazz Showcase közönségdíjasa lett. Jellemző rájuk a zenei kísérletezés, a különböző tradíciók keverése modern eszközökkel a dalok, a hangszerelések és a technika tekintetében is, ezenfelül kiválóan használják az elektronikát és az effekteket. Legújabb számuk a a Money című Fövenyi Máté szerzemény is ízlésesen keveri az elektronikus hangzást az élőzenével.

Íme a Jazz Showcase idei díjazottjai!

Kapcsolódó

Íme a Jazz Showcase idei díjazottjai!

Vasárnap este a korábbi „felfedezettek” teltházas gálakoncertjével lezárult a Müpa három napos jazz tehetségkutatója, amin idén is rangos nemzetközi zsűri értékelte a fiatal zenekarokat.

Több sikeres koncert után a zenekar ezúttal a Nemzetközi Jazz Nap keretein belül, a jazznap.hu ingyenes koncerteket hirdető akciójában április 29-én, Somorján, a Mozi club-ban lép fel, 19:30-tól. Somorja új helyszín, de a környékről Dunaszerdahely után már a második felvidéki klub, ami bekapcsolódik a magyarországi ünnepségekbe.

Tagok:

Vörös Janka - ének

Mits Marci - szaxofon

Fövenyi Máté - gitár, sampling

Bögöthy Ádám - bőgő

Szabó Dániel Ferenc - dob

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Liszt Ferenc szépunokája ez a csodakamasz zongoraművész

Ahogy a középkorú és idősebb generációk birtokba vették a közösségi médiát, úgy futott fel Michael Andreas Häringer karrierje is. A most tizenhét éves zongoraművész nem csak ragyogó tehetség, de kivételesen népszerű is.
Vizuál

Mutatjuk, hol találja a ma 75 éve elhunyt Róth Miksa alkotásait!

Sőt, galériánkban azokat az enteriőröket is, amelyek már elpusztultak. Róth elsőként ismerte fel a monarchiában a Tiffany-üveg alkalmazásában rejlő lehetőségeket, és mesteri szintre emelte az üvegművészetet. 1944. június 14-én halt meg Róth Miksa üvegfestő és üvegmozaik-készítő.
Vizuál

Elhunyt Franco Zeffirelli

A hosszú betegség után elhunyt rendező 96 éves volt. Firenzében helyezik örök nyugalomra – számolt be róla a hvg.hu.
Könyv

12 izgalmas kötet a Könyvhétről

Mi ezeket a könyveket szeretnénk látni a könyvespolcunkon. Szubjektív válogatás a most megjelenő újdonságokból.
Könyv

Simon Márton nyitotta meg a 90. Ünnepi Könyvhetet Budapesten

Simon Márton költő ünnepi beszédével megnyílt a 90. Ünnepi Könyvhét és 18. Gyermekkönyvnapok csütörtök délután a Duna-korzón, Budapesten.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World magazin

Portréalbum jelent meg a tízéves KOBUCI emblematikus zenészeiről

Tíz éve nyílt Óbuda egyik legkellemesebb szabadtéri koncerthelyszíne, a Kobuci Kert. Az évfordulót a Szent Margit Kórház javára rendezett jótékonysági koncerttel és a hely mikroközösségét bemutató portréalbummal ünneplik június 19-én.
Jazz/World hír

Tíz évig titkolták, hogy félmillió történelmi jelentőségű felvétel égett el

500 ezer master, köztük jazz- és poptörténeti jeletőségűek váltak a lángok martalékává a los angeles-i Universal Studióban kitört tűzvészben, 2008-ban. A hatalmas veszteségre most derült fény.
Jazz/World ajánló

Dzsesszben formált Bartók-művek

A Bartók Plusz Operafesztivál megnyitja a komolyzenei műfaj határait. Báb- és animációs operaelőadások mellett Bartók-művek dzsesszátiratait mutatja be a mai magyar dzsesszélet egyik legmeghatározóbb együttese, a Sárik Péter Trió közreműködésével.
Jazz/World Partitúra

„Itt, Budapesten valójában csak imitáljuk a népzenét” - Interjú Kuczera Barbarával

Minden év júliusának első hetében rendezik meg a Méta népzenei tábort, más-más helyszínen, rendszerint apró falvakban. Idén Karádon, nem messze a Balatontól lesz a tábor, a Partitúra forgatásán Kuczera Barbara mesélt róla.
Jazz/World lemez

Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint bejárják az országot új lemezükkel

Kilenc állomásos magyarországi turnén mutatja be februárban megjelent Shapeshifter című lemezét a Harcsa Veronika & Gyémánt Bálint Quartet.