Jazz/World

Új művészeti fesztivál a láthatáron

2016.04.08. 09:18
Ajánlom
Májusra egyre hosszabbak és melegebbek a nappalok, önkéntelenül nyitottabbá válunk az újra, befogadóbbá mindarra, ami feltölt minket. Május 28. és június 14. között először rendezik meg a Zsidó Művészeti Napokat.

Az új rendezvénysorozat egy multikulturális befogadó tér, ahol nemcsak keresztezik egymást, hanem a zsidó kultúra fókuszba állításával eggyé válnak a különböző művészeti ágak. A színház, a komoly-, és könnyűzene, az irodalom, a film, a tánc, amely műfajok mindegyike hangsúlyos a programsorozatban, a sokféleséget, az alkotók pedig a nyitott, és kreativ szellemiséget képviselik a produkcióikban.

Őexcellenciája Ilan Mor, Izrael állam magyarországi nagykövete személyes jelenlétével és beszédében hangsúlyozta: "a zsidó kultúra a magyar kultúra része, és a Zsidó Művészeti Napok célja, hogy hidat építsen a különböző csoportok között."

1416479883-6980

1416479883-6980 (Fotó/Forrás: Mazel Tov)

A minőségre garancia a felkért művészek névsora, köztük az izraeli Beer-Sheva Színház társulata, akik a Slichot című vendégjátékukkal érkeznek Budapestre, valamint több népszerű és neves művész, Tony Lakatos Münchenből, Csordás Klára Párizsból, az idén 20 éves Amsterdam Klezmer Band Hollandiából, továbbá hazai kiválóságok.

A Zsidó Művészeti Napok alapító igazgatója Dr. Vadas Vera így fogalmazott:

"Zsidó Nyári Fesztivál rendezvény-sorozatot 2014-ben befejeztük, de abba a szerencsés helyzetbe kerültünk, hogy helyette két zsidó kulturális eseménysorozat is elindulhatott.

Az egyik a már múlt évben megszervezett Zsidó Kulturális Fesztivál, a másik pedig a Zsidó Művészeti Napok, amelyet most indítunk útjára, amivel kezdetét veszi egy kulturális-folyam, amely sem térben, sem időben nincs megkötve. Terveink között szerepel az év folyamán is különböző programok szervezése.

A Zsidó Művészeti Napok és a Zsidó Kulturális Fesztivál nem versenytársai egymásnak."

 A Zsidó Művészeti Napok a zsidó kultúra sokszínűségét színvonalas művészeti produkciókkal, változatos helyszíneken kívánja bemutatni az érdeklődő közönségnek. Az ismert kulturális terek, koncert-, színház-, és mozik mellett, mint pl. a Liszt Ferenc Zeneakadémia, Uránia Nemzeti Filmszínház, Átrium Film-Színház, A38Hajó, BMC, és a Frankel Leó utcai zsinagóga, a lazább atmoszférájú, erzsébetvárosi kulturális, gasztronómiai és szórakoztató terekben is különleges programok várják a látogatókat, köztük a Mazel Tovban, a Gödör Klubban, és a Fogasban.

A Zsidó Művészeti Napokhoz a fővároson kívül néhány vidéki nagyváros is bekapcsolódott, többek között Debrecen, Sopron, Veszprém és Zalaegerszeg. A programokról bővebben itt olvashat.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Nagyágyúk versenyben: ezekből a művekből választják ki az Esterházy Irodalmi Díj hét jelöltjét

Az Esterházy Magyarország Alapítvány közzétette a 2026-os Esterházy Irodalmi Díj hosszú listáját: a zsűri több mint hatvan jelölt mű közül választja ki azt a hét könyvet, amely felkerül a szűkített listára. A mezőnyben a kortárs irodalom meghatározó alkotói szerepelnek.
Vizuál

Közönyből gyilkosság – Camus klasszikusát François Ozon vitte vászonra

Április végétől látható a magyar mozikban Az idegen című bűnügyi dráma. A kortárs francia mozi egyik legjelentősebb rendezője az egzisztencialista irodalom egyik alapművét, Albert Camus Közöny című regényét dolgozta fel. Előzetes a cikkben!
Klasszikus

Tudja meg az egész világ! – Kelemen Barnabás rendhagyó koncertmaratonja

Három nap alatt, kilenc koncerten hét nagyzenekarral szólaltat meg tizenkét, hegedűre és zenekarra írt remekművet a Kossuth-díjas hegedűművész a Zeneakadémia Nagytermében.
Zenés színház

Egy csonka kézről és egy halálos játékról szólnak a legújabb magyar operák

Groteszk a világ, mit tehetünk mi benne? – ezzel a kérdéssel summázhattuk a Magyar Állami Operaháznak az Eiffel Műhelyházban, április 11-én tartott premierjén felcsendülő két új opera cselekményét.
Könyv

„Ha van programom az íróasztalnál, az a felszabadulás és a vigasz” – Fehér Renátó a Lírástudók vendége

Három verseskötet után eksztatikus, magával ragadó kisregénnyel jelentkezik az Y-generáció meghatározó költője, Fehér Renátó. A Lírástudók új epizódjában a regényt inspiráló prágai élményeiről és napjaink széttöredezett tudatáról, feszültségeiről, valamint az irodalom kihívásairól kérdezte a szerzőt Grisnik Petra.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Történetek hangokban – a Budapest Jazz Orchestra új albuma az Eötvös10 színpadán

Különleges zenei utazásra hív a Budapest Jazz Orchestra, amely legújabb, Storytelling Night: The Music of Daniel Mester című albumát mutatja be április 19-én, vasárnap 18:00 órától az Eötvös10 színháztermében.
Jazz/World ajánló

Horgas Eszter és művészbarátai az Óbudai Társaskörben

Horgas Eszter fuvolaművész több mint 20 éve rendszeres fellépője az Óbudai Társaskörnek. Május 15-én művészbarátaival „Gershwin és Bernstein: Két zseni Amerikában” címmel adnak koncertet.
Jazz/World ajánló

Hálószobaprojektből világszínpadra: Budapestre érkezik corto.alto

Márciusban a Jazzbois vendégeként mutatkozik be a Müpában, április 21-én pedig saját zenekarával tér vissza Budapestre a kortárs jazz egyik izgalmas új hangja, corto.alto.
Jazz/World ajánló

Monteverdi egykor és ma – Karosi Júlia ad koncertet a Zeneakadémián

A jazzénekművész és együttese Monteverdi – Past & Present címmel ad koncertet április 25-én, amelyen madrigálok és operák részletei hangoznak el sajátos hangszerelésben.
Jazz/World ajánló

Budapest Ritmo: ahol a világ zenéi egymásba olvadnak

A Budapest Ritmo minden évben bebizonyítja: a világzene ma az egyik legizgalmasabb terepe a zenei felfedezéseknek. A 2026-os kiadás április 9. és 11. között ismét világkörüli utazásra hív a Magyar Zene Házában.