Jazz/World

Új szerzői jogi szabályozás a táncházakban

2006.01.16. 00:00
Ajánlom
A Hagyományok Háza és az országos népművészeti civil szervezetek kezdeményezésére a táncházakra vonatkozó szerzői jogi szabályozás 2006. január 1-től megváltozott. Az új szabályozás jobban megfelel a népzenei rendezvények, táncházak sajátos jellegének.

Amennyiben a táncházban kizárólag a magyar és magyarországi nemzetiségi folklór körébe tartozó zene szólal meg, nem kell jogdíjat fizetni, mivel a folklór nem tartozik a szerzői jogvédelem hatálya alá (a feldolgozások igen!). Az Artisjus Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület és a Hagyományok Háza közötti együttműködési megállapodás értelmében a Hagyományok Háza az Artisjus rendelkezésére bocsátja azon táncházak listáját, amelyekben igazolhatóan csak és kizárólag magyar és magyarországi nemzetiségi népzenét játszanak. Ehhez az adott táncház szervezőinek be kell jelentkezniük a Hagyományok Házánál, ahol a Táncház Egyesület képviselőivel együtt – a táncházban zenélő zenekar tevékenységének ismeretében – összeállítják a jogdíjmentes táncházak naptári évre vonatkozó listáját.

A jogdíjmentességet igénybe venni kívánó táncházak szervezőit arra kérik, 2006. január 25-ig jelentkezzenek az alábbi honlapokról letölthető űrlap visszaküldésével a következő címeken:
- faxon: (1) 225-8612 (Hagyományok Háza); (1) 214-3521 (Táncház Egyesület)
- levélben: Hagyományok Háza - Táncházregisztráció, 1251 Budapest, Pf. 23.

A Nyilatkozatot a táncház szervezőjének cégszerű aláírásával kell benyújtani (aláírás, név nyomtatott betűkkel, beosztás megnevezése, pecsét – amennyiben ezt alapító okirat, cégbejegyzés rögzíti). Amennyiben egy táncházban előfordulnak jogvédett művek, úgy azok arányához igazodva a korábbinál mérsékeltebb jogdíjat kell befizetni az Artisjus Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület részére. A részletes szabályozást a várhatóan január végén megjelenő jogdíjközlemény tartalmazza.

További felvilágosítás e-mailben a monostori.gabor@hagyomanyokhaza.hu vagy a tanchaz@mail.datanet.hu címen, telefonon az (1) 225-8612-es számon (Hagyományok Háza, Monostori Gábor), illetve az (1) 214-3521-es számon (Táncház Egyesület, Berán István) kérhető.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Meghalt Andy Vajna

A filmipari kormánybiztos hosszú betegség után hunyt el.
Klasszikus

Ez a Mahlert hallgató macska az új netes kedvencünk

Mahler IX. szimfóniájának zárótétele csupa szenvedély, és ezt a négylábúak is átérzik. Ez derül ki ebből a videóból.
Tánc

Carlos Acosta balettigazgató lett

A kubai utcagyerekből generációja egyik legkiemelkedőbb művészévé avanzsált táncost választották a Birmingam Royal Ballet új balettigazgatójának.
Vizuál

Mégsem Klimt-domborművet találtak Budapesten?

Két Klimt-szakértő szerint nem Gustav Klimt munkája az a Budapesten talált dombormű, amelyet kedden mutattak be a Magyar Belsőépítész Egyesület közgyűlésén - írta a The Art Newspaper.
Zenés színház

Signor Crescendo

Százötven éve hunyt el Gioachino Rossini. Ebből az alkalomból felavatták a zeneszerző mellszobrát a korszerűsítés alatt és állványok mögött álló Operaházban, ahol a dalszínház énekesei kedvenc áriáik előadásával tisztelegtek az olasz mester előtt.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World videó

A kecskeméti zeneiskola a Trónok harca zenéjével támadott a plázában

Kétszáz zenész és énekes ünnepelte villámcsődülettel az M. Bodon Pál Alapfokú Művészeti Iskola fennállásának 125. évfordulóját. Videó!
Jazz/World ajánló

„…a jó dolgok úgyis összekapcsolódnak"

A 2019. esztendőben több jubileumi programmal lép a Pesti Vigadó színpadára a Kaláka együttes: Kiss Anna 80. születésnapja, Kányádi Sándor születésének 90. évfordulója, valamint Ady Endre halálának 100. évfordulója alkalmából. A rendezvényekről és az 50 éves együttes titkáról Gryllus Dániellel, a Kaláka alapítójával, a Gryllus Kiadó vezetőjével beszélgettünk.
Jazz/World

Még Mohay András játéka is hallható a MAO most megjelenő lemezén

Régi és új felvételekből, kortárs zeneszerzők műveiből áll a Modern Art Orchestra (MAO) új lemeze, amit vasárnap a Budapest Music Center nagytermében mutatnak be Szilágyi Kinga hárfaművész, Borbély Mihály szaxofonos és Gőz László harsonaművész közreműködésével.
Jazz/World irodalom

Írók, akiknek szövegeiben ott lüktet a jazz

A jazz és az irodalom keveredéséből igazi varázsital jön létre, ha avatott kezek keverik. Olyan prózaírókat gyűjtöttünk össze, akik a jazz és az irodalom iránti szenvedélyüket igazi esszenciába oltották.
Jazz/World hír

Ő itt Django Reinhardt unokája, és hamarosan magyar romazenészekkel játszik

A legendás cigány jazzgitáros, Django Reinhardt unokája, Dotschy Reinhardt énekes is fellép az Európai Roma Fesztiválzenekarral február 10-én a Müpában.