Jazz/World

Új színekben, ami már elszürkült – Interjú Vitáris Ivánnal

2021.09.30. 09:50
Ajánlom
Az Ivan & The Parazol Budai Pop címmel jelentette meg legújabb lemezét, amely az együttes korábbi albumaival ellentétben kizárólag magyar nyelvű dalokat tartalmaz. A váltás okairól és a zenei anyag fogadtatásról a zenekar énekes-frontemberét, Vitáris Ivánt kérdeztük.

Korábban több interjúdban is elmondtad, hogy a Deep Purple Made in Japan című lemeze volt rád akkora hatással, hogy felszínre tört a benned szunnyadó zenész. Ennek a kamaszkori élménynek volt előzménye? Nálatok is szólt otthon az LGT- vagy Beatles-összes?

A szüleim nagyon sok klasszikus rockzenét hallgattak, de például Beatles-t egyáltalán nem. Apukám főképp Rolling Stones-t, Roger Waters-t, Pink Floydot és Frank Zappát, míg anyukám a jobbnál jobb funk zenék mellett LGT-t. Ezzel együtt sok zenekart már én magam fedeztem fel, amikor elkezdtem érdeklődni a műfaj iránt.

Ez rögtön teljes imidzsváltással is járt? Kívül belül átfolyattad magadon a beatzenét?  

Arra emlékszem, hogy amikor a gimnáziumban felléptem az akkori zenekarommal, mindig egy fekete, hosszú ujjú inget viseltem – mai napig megvan –, amit nagyon menőnek gondoltam. Majd viszonylag gyorsan megalakult az Ivan & The Parazol, és mindannyian elkezdtünk extravagánsan öltözködni. Kezdetben még nagy különbség volt aközött, ahogyan az utcán megjelentünk, és ahogyan a színpadon kinéztünk, de lassan a fellépőöltözet vált a hétköznapi viseletünkké. Ma már nem nagyon van átmenet a kettő között, természetesen valamennyivel feltűnőbb ruhákat viselünk a fellépéseken, de ezeket jellemzően felvennénk utcára is.

Ivan_2-085010.jpg

Ivan & The Parazol (Fotó/Forrás: Martin Wanda)

Mondhatjuk, hogy a beatzene szeretete hívta életre az Ivan & The Parazolt a Városmajori Gimnáziumban?

Nem volt benne ilyenfajta tudatosság, egyszerűen minden magától alakult. Volt egy gimis zenekarom, amiben Simi (Bálint Simon, dobos – a szerk.) is közreműködött, akinek ugyancsak volt egy formációja, és ebből a kettőből állt össze végül az együttes, amihez csatlakozott Máté (Balla Máté szerk.), a gitárosunk.

2010-ben megalakult az Ivan & The Parazol, mi pedig elindultunk egy úton, amelyben nem időutazni akartunk, hanem régebbi értékeket újraértelmezni. Időközben sokan megismertek minket, és most, tíz év elmúltával azt érezzük, hogy szeretnénk visszatérni a gyökereinkhez. 

A zenekar megalakulása után hamar berobbantatok a köztudatba. Frissen érettségizett fiúkként volt „marketingstratégiátok” arra, hogyan kell egy új együttest bevezetni a zenei piacra?

Minket a mai napig tudatos zenekarként határoznak meg, amely részben igaz is, de fontos különválasztani a művészi részt és a menedzsmentet. Az utóbbit valóban mindig aprólékosan megtervezzük, viszont azt soha nem engedjük, hogy bármi befolyásolja vagy ártson az üzenetünk tisztaságának. Kezdetben természetesen nekünk is volt elképzelésünk arról, hová és hogyan kéne eljutnunk, de akkor még jóval könnyedebben álltunk a zenéléshez, mint miután kiépült egy stabil közönségrétegünk és ezzel együtt egyfajta elvárás is felénk.

Szerintem a művészi létben az első megnyilatkozás azért tud annyira tiszta és igaz lenni, mert semmilyen felelősség nem nyomja a válladat, utána viszont már egyre nehezebb figyelmen kívül hagyni a megfelelési kényszert.

Mi is eredményeket hajszolunk, és sokszor az alapján ítéljük meg magunkat, hogy mennyire vagyunk sikeresek. Ma már nagyon kevés az olyan művészi produktum, ami mentes a sikerorientáltságtól. Abban a társadalmi berendezkedésben, amiben élünk, a profit, az eladás a cél, és nehéz ezt figyelmen kívül hagyni. Hiába csinálsz jó zenét, írsz jó dalokat, ha senki nem jár a koncertjeidre… Hiszem, hogy a mi igazságunk és számunkra fontos értékek értő fülekre találnak, de az a mi feladatunk, hogy megteremtsük ennek a lehetőségét.

Ivan_1-084732.jpg

Ivan & The Parazol (Fotó/Forrás: Martin Wanda)

Van egy plafon, ami után már nem lehet nagyobb ismertségre szert tenni erős kompromisszumok nélkül? 

Erről pont a napokban tartottunk egy nagyobb megbeszélést a zenekarral. Az Ivan & The Parazol gyakorlatilag megalakulása óta kettős identitású zenekar, egyszerre nemzetközi és hazai – hiszen már az első EP-n is volt egy magyar nyelvű dal – és erről az útról a jövőben sem szeretnénk letérni. Az a célunk, hogy jó dalokat írjunk, értékes kapcsolatot tartsunk fenn a saját közönségünkkel és a hazánkkal, viszont ezzel párhuzamosan szeretnénk feltenni a magyar könnyűzenét a külföldi térképre. Akkor tudunk igazán alkotni és közben jól érezni magunkat, ha kozmopoliták vagyunk: szeretünk megismerni más véleményeket, embereket, országokat, majd hazatérve megírni a tapasztalatainkat, akár magyarul, akár angolul.

Sajnos ezt az értékrendet a társadalom nagy része különböző okok miatt egyre kevésbé tartja fontosnak.

Valahogy azt érzem hogy most a globalizáció ellentétesen hat a művészekre, míg a 2010-es évek elején velünk együtt sok kortársunk megpróbált nyitni a külföldi piac felé, addig most azt látom, hogy a frissen alakult formációk bezártak, inkább Magyarországra fókuszálnak. 

A mkorosztályunk még nagyon vágyott külföldre, hogy ott tanuljon, tapasztaljon, körülnéztem, felmérje a lehetőségeit, de az utánunk következő generációnál ezt már kevésbé nem érzem

Azáltal, hogy kinyílt a világ, bizonyos szempontból könnyebb a nemzetközi körforgásba bekerülni, mégis azt látom, hogy a magyar könnyűzene csúcsának máig javarészt a ’60-as, ’70-es évek zenei termését tekintjük.

Ezt nehéz kimondani, de talán akkor haladtunk együtt a világ fő sodrával és akkor találtunk rá a legőszintébb hangunkra a zenében. Ehhez egyértelműen hozzátartozik Bartók és Kodály munkássága is. Ezzel természetesen nem azt akarom mondani, hogy azóta nem születtek remekművek vagy ne lennének olyan zenekarok, akik a világ bármely pontján megállnák a helyüket, de akkor volt egy olyan erős vonulat, ami saját hangra lelt, és olyan jelentős értéket teremtett, hogy hiába telt el hatvan év, máig ugyanolyan erővel hat az emberekre. Valahol nekünk is ez a célunk. Nehéz kérdés, hogy a jelen helyzetben hogyan, de mindenképpen meg kell próbálnunk fennmaradni a „világok harcában”.

Szórd a széllel szét magad, s egy név egy kőre rátapad,
Ez nagy siker, feljebb égesd önmagad, s a csillagod lesz kormosabb,
Ez szép siker.”
(LGT: Siker)

Nyáron tartottátok a Várkert Bazárban a Budai Pop című albumotok lemezbemutató koncertjét, de már előtte nyilvánosságra hoztatok róla több dalt is.   

Tudatosan stratégiát váltottunk, és szakítottunk bizonyos hagyományos formákkal, ami érinti a lemezmegjelenést is. Azt látjuk, hogy az elmúlt tíz évben megváltozott a zenefogyasztás, már más az igény, és ehhez igazodva az új albumunk dalait kislemezeken adtuk ki. A teljes lemezt először a Várkert Bazárban lehetett EP-n megvásárolni egészen augusztus legvégéig, és szeptembertől már elérhető a zenemegosztó oldalakon is. Így hosszabb lett az album életciklusa, hiszen nem egy konkrét naphoz kötődött a megjelenés. CD-t nem adunk ki belőle, az számunkra egyre inkább eladhatatlan, de bakeliten megjelenik.

A dalszövegek nagy része téged dicsér. Mit gondolsz, szövegíróként igazán most mérettetsz meg?

Szerencsére senkitől nem kaptunk olyan visszajelzést, hogy magyarul ne működne a zenekar, ne lennének elég jók a szövegek. Véleményem szerint lettek kiemelkedő dalok, például a Mást vártam, ami Máté szerzeménye, és örülnék annak, ha ez a jövőben is megmaradna, és ketten írnánk a dalszövegeket.

A Budai Pop album tíz dalával még csak a palettát raktuk fel, „Színeket kapottami már elszürkült”, de nem festettük meg a teljes képet. Habár számos témát érintettünk, de sok mindennel kapcsolatban óvatosan fogalmaztunk, vagy nem konkretizáltuk eléggé.

Elfogadtuk, hogy a Budai Pop egy kezdőlépés, amelyben megtaláltuk a hangunkat, de elmélyíteni csak ezután fogjuk. Úgy érzem, a magyar nyelvű daloknak lesz egy fejlődési ciklusuk, de természetesen nem engedtük el végleg az angol nyelvű számokat sem.

Amiatt, hogy a saját dalaidat az anyanyelveden énekled, érzed azt, hogy jobban kiteszed a lelkedet, lemeztelenedsz a színpadon?   

Az a tapasztalatom, hogy míg az angol nyelvű dalainknak inkább csak az üzenetét értette a közönségünk jó része (és nem biztos, hogy utánanézett, miről szólnak), addig a Ha megnyitod a szíved című számunkat mindenki velünk énekelte a koncerten. Úgy érzem, hogy végre megszűnt a nyelvi korlát. Tagadhatatlan tény, hogy habár sok külföldi szerzőt olvasok, még sincs olyan szókincsem angolul, mint például Alex Turnernek. Én nem tudok egy angol szövegbe ennyi „lelket beletenni”, ilyen szintű kifejezőkészséghez kettős anyanyelvűnek kéne lennem. Könnyű azt mondani magyarul, hogy Az én életemben nincsenek titkok / Bármit kérdezhetsz, én úgyis válaszolok”, de ha ezt lefordítjuk, akkor elvész belőle valami, nem működik. 

Feldolgoztatok ikonikus dalokat is, mint amilyen például a Ringasd el magad vagy a Homok a szélben. Könnyebb sikert jelent egy ismert szám előadása vagy nagyobb teher az összehasonlítás miatt?

Az a titka, hogy ha feldolgozol valamit, akkor imádnod kell az adott dalt és a zenekart, mert különben nem tudod átadni magad annak az érzésnek, amit ők abban megfogalmaztak.

Emellett tisztában kell lenned a saját határaiddal. Ha úgy érzed, hogy egy zseniális számhoz nem tudsz többet hozzáadni, akkor nem szabad feldolgozni. Lehet, hogy a zenekar el tudná játszani a Led Zeppelin-dalokat, viszont Robert Plant tenor, míg én alapvetően bariton vagyok, tehát nem működne. Véleményem szerint a legtöbb esetben úgy tudtunk hozzányúlni ezekhez a dalokhoz, hogy újjászülettek. Bródy János mindig azt mondja, hogy azé a dal, aki játssza, és ha te jól el tudod játszani, akkor ott egy pillanatra a tied lesz.

Talán nem véletlen, hogy őt említetted, hiszen a Ha megnyitod a szíved című dalotok szövegét Bródy János jegyzi.

A Beatünnep után jóban lettünk az Illés zenekar tagjaival, különösen Bródyval, akivel baráti viszony alakult ki, ezért elhívtuk az Akvárium Klubba egy koncertünkre, hogy játsszon el velünk néhány számot, ami nagyon jól sikerült. Majd másnap kaptam tőle egy e-mailt, amiben a Ha megnyitod a szíved szövege szerepelt, és csak annyit írt hozzá: „Több magyar dal kéne”. Szerintem azért is tud ennyire erős lenni ez a dal, mert nem felkérésre született, hanem őt is megihlette a közös munka.

Klasszik Lasszó néven Kemény Zsófival, Czinki Ferenccel, valamint a Blahalouisiana és a Mary Popkids egyes tagjaival újragondoltátok a Rájátszás formátumát. Mi az, amit megtaláltál ebben?

A Klasszik Lasszó valójában nem versmegzenésítés, hanem egy amatőr művészi játszótér, aminek része a színház, az irodalom, a zene, ami által előadóként kipróbálhatunk számos olyan dolgot, ami a saját zenekarunkon belül nem biztos, hogy beleférne. Ez a formátum pont attól válik izgalmassá – és egyben pokoli nehézzé is –, hogy nem pontosan meghatározható.Az új műsorunkat Magyar szakítós címmel mutattuk be, amiben a saját párkapcsolatainkat dolgozzuk fel dialógus, novella vagy vers formájában, és ezeket zenésítjük meg.

Jól érzem, hogy viszont a klasszikus versmegzenésítés távol áll tőled?

Fontos különbséget tenni vers és a dalszöveg között. Teljesen más a kettő, eltérő a szabályrendszerük.

Ha már ennyit beszéltünk Bródyról, neki például számos olyan szövege van, ami költői remekmű, önmagában is megállja a helyét, viszont vannak olyan szerzeményei, amik pont a zenétől működnek. „Kislány, add a kezed / Jó erősen fogjad, el ne engedd” – olvasva az Illés sorai sem olyan átütők, de amint megszólal dalban, fontos gondolatokat fejez ki. Ez a dalszöveg természete.

Az én értékítéletem szerint igazán jó versfeldolgozás kevés született, természetesen etalon a Tolcsvay-féle Nemzeti dal vagy a Kextől a Tiszta szívvel és természetesen ide sorolandó Hobo is, aki habitusából adódóan ha csak megszólal, már az is olyan, mintha költészet lenne.

Tehát neked nem kell a vátesz szerep…

Semmiképpen.

Fejléckép: Vitáris Iván (fotó: Martin Wanda)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Meghalt Andrew Davis karmester

A világhírű angol karmestert, a Chicagói Lyric Opera korábbi zeneigazgatóját és számos neves operaház gyakori vendégét hosszú betegség után, nyolcvanéves korában érte a halál.
Klasszikus

Új operáján dolgozik Kurtág György

A kilencvennyolc éves zeneszerző a Klubrádiónak számolt be arról, hogy második operáját írja, amelyet a hetvenéves német szoprán, Maria Husmann számára komponál.
Színház

„A kutatóknak szükségük van inspirációt meríteni a művészetekből” – Karikó Katalin ellátogatott a Rózsavölgyi Szalon Nobel-díjról szóló előadására

Krausz Ferenc után újabb Nobel-díjas tudós, Karikó Katalin is megtekintette a Rózsavölgyi Szalon február közepén bemutatott A Díj című előadását, amely az „atombomba atyja és anyjaként” emlegetett Otto Hahn és Lise Meitner szenvedélyes párviadalát meséli el.
Színház

128. születésnapját ünnepli a Vígszínház – idén is megrendezik a Vígmajálist

Május 1-jén délután a Vígszínház meghirdeti a 2024/25-ös évad programját, majd a társulat tagjai részleteket adnak elő többek között olyan népszerű előadásokból, mint a Pinokkió, A Pál utcai fiúk, A padlás vagy A nagy Gatsby.
Könyv

Irodalom a Margitszigeten – jön a tavaszi Margó!

A fesztiválon mutatja be új kötetét mások mellett Háy János, Erdős Virág, Krusovszky Dénes és Cserna-Szabó András is. A közönség idén élő podcastfelvételeken is részt vehet a három nap során. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Hazai és nemzetközi jazznagyságok érkeznek a Fonóba a JazzFest Budapest keretében

A fesztivál programjából nyolc koncertnek is a Fonó Budai Zeneház ad otthont, a helyszín kurátora Borbély Mihály Kossuth- és Liszt-díjas művész volt.
Jazz/World interjú

„Nekem a zene gyógyszer minden bajra” – interjú Király Lindával

Anyák napján ad koncertet Király Linda a Várkert Bazárban, az est vendége pedig nem más, mint testvére, Király Viktor lesz, így a közönség lélekemelő duettekre is készülhet.
Jazz/World interjú

Mit jelent európainak lenni? – interjú Oláh Krisztián zongoraművésszel, a Ludus Europae zeneszerzőjével

Az idei JazzFest Budapest egyik legizgalmasabb programja a Ludus Europae című, huszonhét szereplős darab, amelynek ősbemutatója április 30-án pontban éjfélkor lesz a budapesti Merlin Színházban.
Jazz/World ajánló

Kihagyhatatlan programok az idei Budapest Ritmón

A 2016 óta futó Budapest Ritmo világzenei fesztivál Közép-Európa egyik legjelentősebb ilyen eseménye, amely egyszerre mutat be felfedezésre méltó, még kevésbé ismert vagy éppen feltörekvő tehetségeket, illetve hozza el Magyarországra a műfaj világsztárjait.
Jazz/World interjú

„A művészet olyan, mint a planktonok az óceánban” – beszélgetés Gyémánt Bálinttal

Egy padláson talált, poros gitár volt az első hangszere, ma már a Zeneakadémián oktatja a jazzgitárosokat. Triójának most jelent meg legújabb lemeze, de az alábbi beszélgetésben szó esik arról is: tudja-e Gyémánt Bálint, hogy hány banánnal gitározik jobban vagy gyengébben, mint a külföldi sztárok.