Jazz/World

Új Trio Midnight lemez decemberben

2005.12.19. 00:00
Ajánlom
Négy év után, 2005. december 14-én új lemezzel jelentkezett Magyarország egyik legkitűnőbb jazzformációja, a Trio Midnight.

A Trio Midnight Meets Lee Konitz – Live at Dinant Jazz Nights című korongján közreműködik az amerikai Lee Konitz, korunk egyik legnevesebb szaxofonosa. A lemezen annak a nagysikerű koncertnek a felvétele hallható, mely a belgiumi Dinant Jazz Nights fesztiválon hangzott el 2000-ben.

A Trio Midnightot a magyar jazz három virtuóz képviselője, Balázs Elemér, Egri János és Oláh Kálmán alkotja. Az 1990-ben létrejött formáció működése kezdete óta a hazai mainstream jazz népszerű együttesének számít a közönség és a kritikusok körében egyaránt. A csapat az új albummal ismét számot ad bámulatos zenei tudásáról és egységéről. Az idén 78 éves Lee Konitz pedig könnyed és eredeti játékával ismét bebizonyítja, hogy nem véletlenül tartják évtizedek óta a világ egyik vezető altszaxofonosának. A cool jazz idős mesterének játéka remekül illeszkedik a magyar fiúk hot-jazz világába, létrehozva így a zenekartagok által csak hot-cool jazznek nevezett izgalmas zenei elegyet. A lemez különlegessége, hogy a jazz standardok mellett Lee Konitz két saját szerzeménye is helyet kapott rajta.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Plácido Domingo fia végigfényképezte a Virtuózok koncertjét – íme a fotók!

„Istenem! Annyi érzelem van bennem a Virtuózokkal kapcsolatban!” – mondta a koncert után José Plácido Domingo, a világhírű tenor fia.
Klasszikus

Átkelni az Urálon Berezovszkijjal

Egyszerre különleges, és első pillantásra kissé rendhagyó összeállítással készült Borisz Berezovszkij A Zongora című sorozatban rendezett idei koncertjére, melyet a Zeneakadémia Nagytermében adott november 9-én.
Klasszikus

Ezt hallani kell: Rahmanyinov Chopint játszik

Az orosz zeneszerző, aki negyvenöt éves korában határozta el, hogy zongoraművész lesz, egy 1919-es felvételen Chopin Asz-dúr keringőjét játssza. Lélegzetelállító!
Vizuál

Virtuálisan beléphet Monet kertjébe, a vízililiomok közé

Claude Monet az 1918. november 11-i fegyverletétel másnapján ajándékozta Franciaországnak a Vízililiomok című óriási képeket, így akart "részt venni a győzelemben". A párizsi Orangerie Múzeumban őrzött művekbe szerdától gyakorlatilag besétálhat a látogató.
Klasszikus

Klasszikus zenei minikoncertek nyolc budapesti szórakozóhelyen

Szombaton késő délutántól éjfélig A zene éjszakája - csak klasszikusan címmel ünneplik Pest, Buda és Óbuda egyesülését.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Jazz/World hírek

Szabó Dániel jazz-zeneszerző rangos amerikai díjat kapott

Az USA legnagyobb zenei jogkezelő szervezete, az ASCAP és a Symphonic Jazz Orchestra ítélte oda neki az 5000 dollárral és egy zeneszerzői felkéréssel járó Commissioning Prize nevű díjat – írta meg a dalszerzo.hu.
Jazz/World ajánló

Tankcsapdát és Quimby-t is feldolgoz új lemezén a Sárik Péter Trió

Nemrég még Bartók jazzfeldolgozásai apropóján beszélgettünk Sárik Péter zongorista-zeneszerzővel, most azonban könnyedebb vizekre eveztünk a Jazzkívánságműsor magyarul című lemez kapcsán, amit december 14-én mutatnak be a MOMKultban.
Jazz/World magazin

60 éve készült ez az ikonikus fotó a jazz-legendák találkozójáról

Art Kane, az Esquire magazin jazz-szerető szerkesztője 1958-ban ötvenhét veterán és feltörekvő jazz-csillagot hívott egybe, hogy elkészítse A Great Day in Harlem című, azóta emblematikussá vált fotót.
Jazz/World soul

Ötven év után bemutatják az Aretha Franklinnel készült koncertfilmet

Sydney Pollack dokumentumfilmje 50 éven át dobozban lapult, most, hogy az énekesnő elhunyt, az ügyvédei sem akadályozzák meg a bemutatását.
Jazz/World interjú

Stanley Jordan: „Az emberek megérdemelnek egy olyan világot, amelyben hiteles művészek alkotnak”

Vajon miért pont Bartók Béla a kedvenc zeneszerzője és miért ragaszkodik annyira magyar zenésztársaihoz, Horváth Kornélhoz és Dörnyei Gáborhoz? A gitárvirtuóz november 17-én ad koncertet a Müpában, ennek apropóján válaszolt a fenti kérdésekre.