Jazz/World

Újak és régiek az Újbudán

2015.08.22. 10:49
Ajánlom
Az Újbuda Jazzfesztiválon szeptember 1-6-ig tizenhárom különböző stílusú, hazai és külföldi produkció szerepel. Betöltött tíz évét a fesztivál az eddigi legszélesebb műfaji palettával ünnepli – írja szubjektív ajánlójában Zipernovszky Kornél. Jegyzetében kollégánk egy-egy zenei hírt, eseményt, jelenséget tárgyal E/1-ben, szigorúan a vonal alatt. TAKE7

 A jazzfesztivál nyitánya az improvizatív – nem mindig – hangszeres zene egyik legsikeresebb hazai sorozata, a Random Trip, vagyis véletlen utazás. Ennek alapítói, Barabás Lőrinc, Delov Jávor, Premecz Mátyás még más klubokban kezdték el koncertjeiket jam session jelleggel 2008 táján Random Szerda (aztán Kedd) néven. A váratlanságra építenek, a lehető leginkább rögtönzött formában hoznak létre egy-egy műsort, mindig más vendéggel. Persze az évek során, különösen amióta stabilan fut a sorozat az A38-on, kialakult a rendszeresen visszatérő muzsikus vendégek köre. Az Újbuda Jazzfesztivál a műfaji nyitás, pontosabban a műfajon belüli választék szélesítése jegyében idén a Randommal nyit, melyben ezúttal bizonyára a jazzes és groove-os elemek fognak dominálni.

A dobos Geröly Tamás új együttese azt a kérdést tette fel magának, hogy mi történne, ha egy free jazz trió ragtime-ot játszana? A jazztörténet két legtávolabbi pólusáról van szó, amit nehéz lehet csak úgy áthidalni. Én azt gondolnám, hogy legalábbis ívfény keletkezik. Persze a jazznél aligha van rugalmasabb és magába akár ellentétes pólusokat is olvasztani képes műfaj. Hogy ők is így gondolják-e, az a koncerten fog kiderülni.

A saját dolgukat még egy plusz feladvánnyal meg is nehezítették. Ugyanis a ragtime korszak legnagyobb zeneszerzőjének, Scott Joplinnak a számait (pl. Entertainer Rag, Maple Leaf Rag) már Henry Threadgrill triója, az Air is feldolgozta 1979-ben, Lore című lemezükön. Tehát Gerölyék Joplin és Threadgrill hagyományát egyszerre értelmezik újra. Izgalmas vállalkozásuk specialitása, hogy a hegedűs Gombai Tamás lesz a trió vendége. Előzetesnek itt egy fantasztikusan változatos szám az Air korabeli lemezéről – hány korszak is torlódik akkor 2015-ben egymásra?

Az örök újító német harsonás Conny (Konrad) Bauer visszatérő vendége az Újbuda fesztiválnak különböző formációkkal. Ezt a zenekarát tíz éve alapította, érdekessége, hogy csak öccsei és fia játszanak vele, ezért nevezik Bauer 4-nek. Nem Conny ötlete volt a családi vállalkozás, hanem egy koncertrendező érdeklődött még régebben, nem lehetne-e a három Bauer-fivért egy közös fellépésre megnyerni. A fellépés után ki akarták bővíteni a zenekart, és megkérdezték Conny fiát, hogy nem ciki-e neki a papával és a nagybácsikkal játszani. Miután igent mondott, a Bauer 4 első fellépése éppen Louis tizennyolcadik születésnapjára esett. Első lemezük Family Affair címmel jelent meg két évvel később. A zenekar különleges felállásában Conny és Johannes harsonán játszik, Matthias pedig bőgőzik, a csapat Benjáminja, Louis Rastig zongorázik. Conny korábbi, harcias avantgárd együtteseihez képest a Bauer 4 eklektikusabb, játékosabb felfogásban szólal meg, de Conny fantasztikus technikai bravúrjaira most is számíthatunk. A következő felvételen mindkét Bauer harsonázik.  

Magyarországon az utóbbi néhány évben új generáció kezdte a szárnyait bontogatni az avantgárd jazzben. Budapesti underground helyeken, mint a Mika Tivadar, a MÜSZI, azonkívül a Mediawave-en, az Opusban, az Újbuda feszten az derül ki, hogy a legfiatalabbak is határozottan érdeklődnek a szabad zene iránt. Ezt az irányzatot Magyarországon először Szabados György és az általa vezetett MAKUZ tagjai, az utóbbi két évtizedben pedig közülük a legkövetkezetesebben Grencsó István képviselte. Grencsó aktuális együttesének sikerei is biztosan szerepet játszottak az új trend kialakulásában. Grencsó zenekarában Pozsár Máté és Miklós Szilveszter képviselik a már néhány éve a Jazztanszéken végzettek korosztályát (az ő rezervátum nevű együttesükben maga Grencsó is fellép a fesztiválon, sőt hallható az Araraton nevű trióban is). A fesztiválon a legújabb generáció idestova öt éve alakított zenekarát a Best Bad Trip koncertjén ismerhetjük meg.

Inkább poszt-, mint neo-avantgárd hozzáállásukat az jellemzi, hogy a komolyzene komplexitása és a punk egyszerű nyersessége egyaránt követendő példa számukra. Ugyanolyan szívesen építenek be zenéjükbe egy groove-os témát, mint az irányított improvizációt vagy egyéb kortárszenei stratégiát. Zenéjükben szorosan követik egymást a kemény és lágy, az egyszerű és bonyolult, a rendezett és kaotikus, a keleti és nyugati hangzások. Tagjaik: Velsz Kristóf gitár, Csernovszky Márton basszusgitár, Kapusi Viktor szaxofon, billentyűs hangszerek, Hegedüs Benedek trombita, Gasner Márk dob, djembe, cajon.

Tóth Viktor altszaxofonos, aki ezúttal Masim Badavi Players néven vonultatja fel zenésztársait, alapembere a magyar jazzélet bevállalósabb részének. Régi és még régebbi társai külföldről érkeznek a fesztiválra, hogy „soha nem volt tájakra, hová csak egyszer juthatunk el” kalauzolja hallgatóit. Simple One rapper önti szavakba, amit a többi zenész instrumentumán fejez ki. A freejazz, a Tóth Viktor mindig jellemző funk és az orientális zenék egyedi keverésében Hodek Dávid dobosnak lesz nagyon fontos szerepe.

Tóth Viktor

Tóth Viktor (Fotó/Forrás: Meszaros Zsolt Sadnesspointerfi)

A már csodagyerek-korból kinőtt révkomáromi csodadobos jelenleg Amerikában képzi tovább magát, és a jelekből ítélve idősebb társai odaát ugyanolyan szívesen játszanak vele, mint például Tóth Viktor, aki az egyik első magyarországi partnere volt. Viktor és Bart Maris trombitás már a popping bopping című BMC-lemezt is együtt vették fel 2010-ben, izgalmas kontrasztokat adva a két fúvós játékában. Ezen a lemezen is a jelenleg Franciaországban dolgozó Szandai Mátyás bőgőzött, így feltehetően merítenek a korábbi közös munka tapasztalataiból annak ellenére, hogy ez a formáció más irányba tájékozódik, mint a korábbi.

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

A füttyművészet Paganinije: Hacki Tamás 75 éves 

Hacki Tamás füttyművész, a fütyülés Paganinijének is nevezett orvosprofesszor február 18-án lesz hetvenöt éves. 
Könyv

Könyvek selejtezése miatt támadják a rendrakási szakértőt

Marie Kondo itthon is ismert módszere „forradalmasította a rendrakást”, a könyvekkel kapcsolatos tanácsai miatt azonban világszerte felháborodtak a könyvmolyok. Valóban csak azok a könyvek kellenek, amelyek örömöt hoznak az életünkbe? Vagy az irodalom ennél összetettebben működik? Tekinthető a könyv pusztán tárgynak? Kell-e selejtezni a könyveket?
Zenés színház

Kurtág és a történelem angyala

Zenetörténeti jelentőségű eseménynek számított Kurtág György első operájának premierje 2018. november 15-én. A Samuel Beckett Fin de partie (Végjáték) című drámájából komponált operát a milánói Scalában mutatták be. Fazekas Gergely zenetörténész, a Zeneakadémia tanára a műről készülő dokumentumfilm forgatócsoportjának tagjaként jelen volt. Kifaggattuk.
Zenés színház

Trianonról szóló zenés művet keres az Operettszínház

A trianoni békeszerződés aláírásának körülményeit és az ebből származó veszteségek megismertetését és feldolgozását szolgáló zenés színpadi mű megírására hirdet alkotói pályázatot a Budapesti Operettszínház.
Jazz/World

A 88 éves Omara Portuondo fogja beragyogni a tavaszt

A Buena Vista Social Club egykori énekese, a kubai Edith Piafnak is nevezett örökifjú díva május 18-án és 19-én két koncertet is ad a MOM Sportban, Last Kiss turnéja keretében.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World interjú

Borbély Mihály: "Pénzért vagy egoizmusból nincs értelme zenélni"

A több hangszeren és műfajban jártas Borbély Mihály minden zenei és emberi szituációban az átjárhatóságot kutatja. Legközelebb A népzene ünnepén hallhatjuk őt február 23-án a Müpában, tavasszal pedig új jazzlemezét is bemutatja saját formációjával.
Jazz/World ajánló

A 88 éves Omara Portuondo fogja beragyogni a tavaszt

A Buena Vista Social Club egykori énekese, a kubai Edith Piafnak is nevezett örökifjú díva május 18-án és 19-én két koncertet is ad a MOM Sportban, Last Kiss turnéja keretében.
Jazz/World gramofon

Szakcsi Lakatos Béla életműdíjat kap a Gramofontól

A Gramofon - Klasszikus és Jazz zenei folyóirat kritikai szekciójában legjobbnak értékelt lemezeket díjazzák a Várkert Bazárban, az öt kategóriadíjon kívül két különdíjat is kiosztanak.
Jazz/World ávéd jános

Ávéd János a lélek gyümölcséből szemezget új albumán

A szaxofonos, zeneszerző és zenetanár Ávéd János saját szerzeményeiből készült, The Fruit of Spirit című lemezét mutatja be a Modern Art Orchestrával és két vendégével február 17-én, a BMC Nagytermében.
Jazz/World hír

Újabb Miles Davis-portréfilm van kilátásban

Quincy Troupe Jr. 2002-ben megjelent Miles and Me című könyve alapján készül a film, ami a barát és munkatárs szemszögéből mutatja be a korszakalkotó trombitást.