- A Balázs Elemér Groupról nehéz elhinni, hogy már négy éve nem csinált lemezt.
- Most jött el az ideje, hogy megcsináljuk, mert nagy mértékben átalakult a zenekar. Balázs József zongorista és Czibere József ütőhangszeres maradtak velem a zenekarban, de két fantasztikus új énekes csatlakozott: Szőke Nikoletta, akit úgy gondolom, nem kell bemutatni, szerintem az egyik legjobb jazzénekesnő Magyarországon. És jött egy fiatalember, Szakonyi Milán, aki huszonegy éves.
- Őt viszont be kell mutasd az olvasóknak.
- Róla még nem lehet sokat tudni, mert ez az első olyan produkció, amiben részt vesz, a Kőbányai Zeneiskolában tanul. Amikor Winand Gábor elment a zenekarból - ilyet még sosem csináltam -, tartottam egy meghallgatást férfihangra. Hajdu Klári annak idején úgy csatlakozott, hogy a Megasztárban fedeztem fel és elhívtam. De most a meghallgatás nagyon jól sült el, mert így választottam ki Milánt több jelentkező közül. Nagyon kedves, markáns hangú fiatalembert ismertem meg a személyében, és nagyon jól szólnak együtt Nikivel.
- Milyen Milán hangfekvése?
- Mély és magas is, nagyon jól lehet minden lagéban használni. Most megcserélődtek a szerepek, mert Niki vette át az improvizációkat, Milán pedig a szólaméneklésben és a refrénekben tündököl. Kicsit féltem, hogy Niki mellé kit lehet majd állítani, de Milán nagyon bevált, szenzációsan énekelnek. Az új felállásban Komjáti Áron gitározik, aki az egyik legtehetségesebb fiatal muzsikus a hangszerén, Fekete-Kovács Kornéllal is játszik a MAO-ban, kiváló zenésznek tartom. A bőgős Lakatos Pecek Krisztiánnal nemcsak ebben a formációban, hanem más együttesekben is zenélek. Nagyon szeretem az ő játékát is, most már, huszonnégy évesen nem is tehetségként kell beszélni róla, hanem kész művészként. Hihetetlenül nyitott erre a zenére is, amit Józsival megálmodtunk, alázatosan és fantasztikusan játszik.
- Az első nagy váltás a magyar népdalfeldolgozásokkal jött el a zenekar életében, ami után a régi zenei kirándulás talán nem is volt akkora eltérés. Most merre indul a zenekar?
- Azt hiszem, hogy a zene irányára is utal egy kicsit a cím. Igazság szerint a sound megmaradt, még mindig ez az utazós, repülős zene az alap. Most viszont külső zeneszerzőktől is játszunk számokat, például Oláh Kálmánnak a Lyric Song című, gyönyörű sztenderdjét, ami nemrég bekerült a European Jazz Songbookba. Niki írt hozzá szöveget, így talán még több emberhez el fog jutni. Kálmán már hallotta és nagyon tetszett neki. Egy másik feldolgozásban Pat Metheny előtt tisztelgek, mert amit rólam bemutatásként írt, az meghatározó volt a pályám alakulása szempontjából. Feldolgoztuk az Always and Forever című balladáját, szépen sikerült. Aztán hallható az általam nagyon szeretett gitáros, Oláh Szabolcs egyik száma, ami Niki Inner Blaze című lemezén a címadó dal volt. Szabolcs a hangszerelésben is részt vett, szólamot is írt hozzá. A repertoárnak van egy szomorú része is, miután meghalt Vukán György, akit testvéremnek éreztem, a közeli társam volt. Úgy éreztem, hogy a Last Message című szerzeményével kell búcsúztassuk. Egy szál zongora mellett Milán énekli.
- És a saját, nem külső szerzőtől származó számok milyenek lettek?
- A repertoár magjában maradtak Józsi és az én szerzeményeim, de picit talán populárisabbak lettek a dalok. Szerintem ezeket a dalokat mindenki fogja énekelni vagy fütyülni. Józsi slágerszerű, fantasztikus kompozíciókat ír, fülbemászó dallamokat. Élből írt egy slágert, ez lett a címadó dal, olyan jellegű lett, mint a Desire, amit a Youtube-on már hatvankétezren láttak november óta.
A lemezbemutató koncert október 9-én 19:00-kor kezdődik a MOM Kulturális Központban.