Jazz/World

Újranyílt az Ablakos I.

2013.04.28. 07:22
Ajánlom
Újra vannak kiemelkedő fiatal jazz-előadóink, akik állami támogatással fejlődhetnek tovább pályájukon: idén Fenyvesi Márton, Lachegyi Máté és Tzumó Árpád kapják a Lakatos Ablakos Desző-ösztöndíjat – írja ZIPERNOVSZKY KORNÉL. Heti jegyzetében kollégánk egy-egy zenei hírt, eseményt, jelenséget tárgyal E/1-ben, szigorúan a vonal alatt. TAKE7

Nagy örömmel számolok be róla, hogy újraindult a Lakatos Ablakos Dezső-ösztöndíj, amelyet ugyan a Filharmónia Budapest Nonprofit Kft. kezel, de a büdzsé az Emberi Erőforrások Minisztériumánál van. Érdeklődésemre a Filharmónia hivatalosan is közölte, hogy 2013-ban Fenyvesi, Lachegyi és Tzumó kapták meg 6+6 hónapra az ösztöndíjat. 2011-ben Borbély Miklós (szaxofon), Fábián Juli (ének) és Pintér Péter (zongora) részesültek ösztöndíjban. Tavaly ebben a rovatban kétrészes cikkben érveltem amellett, hogy ez az intézmény a nemzeti kultúra fontos része - de úgy tűnik, hogy a pénzügyi válság vagy valami más ok miatt 2012-ben nem folyósítottak senkinek Ablakost.

Biztos nem az új zsűrin múlt, amelynek Márkus Tibor és Binder Károly is tagjai, ők eddig is minden követ megmozgattak; az LFZE Jazz Tanszék, illetve a Bartók Konzi tanáraiként az elvárhatón messze túl segítették tanítványaikat és általában a fiatal zenészeket. A Fischer Annie-ösztöndíjhoz hasonlóan az ösztöndíjjal járó kellemes kötelesség, hogy a díjazottnak ingyen koncerteket kell adnia - ezzel általában mindenki jól jár. Abban a bizonyos cikkben jó múltkorában hoztam néhány példát arra vonatkozóan, hogy a korábbi zsűrik döntései szinte mindig kiállták a nemzetközi mezőny próbáját - vagyis, hogy hány ösztöndíjas kapott külföldön, "idegen" környezetben komoly elismeréseket, aratott versenygyőzelmeket, kapott előkelő rangsorolásokat.

A Fidelióban már többször méltatott Fenyvesi Márton gitáros, aki másodszor ösztöndíjas, egyenesen azzal a fantasztikus lehetőséggel büszkélkedett, amikor interjút készítettem vele, hogy tavaly szeptember óta ő az egyetlen és első magyar résztvevője a European Jazz Masters nemzetközi programnak. A programot a magyar közönség előtt is jól ismert brit trombitás fenomén, a londoni, a berlini és a koppenhágai jazzakadémiák professzora, Gerard Presencer kezdeményezte. "Ez viszont egy oktatási program, ami nem jár ösztöndíjjal" - mondja kérdésemre Fenyvesi, aki órákat vesz Dániában, Németországban és Norvégiában, de a két tanéves program keretében hosszabb időt tölt el Hollandiában és Franciaországban is. "Testközelből látom az évfolyamtársaimon, hogy olyan mobilitással állnak hozzá pályájuk elindításához, amivel még soha nem találkoztam. Most döbbentem meg igazán, hogy mennyire nem voltam eddig mobilis, és hogy mit jelent a nemzetköziség a jazzben."

A programban ugyanis a résztvevők csak egy-egy rövidebb időszakra jönnek össze egy helyen és egy időben, azután ott és annál tanulnak, inaskodnak, ismerkednek, ahol akarnak. Fenyvesi európai társai közül többen New York-ban használják ki ezt a lehetőséget, hogy az órákat bármilyen - persze valamilyen szinten elismert - tanárral aláírathatják. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az Ablakos-ösztöndíjból Fenyvesinek Franciaországban csak az albérlet töredék részére futja, igyekszik mellette pénzt is keresni, de azért az elsődleges számára az, hogy tapasztalatot, kapcsolatokat, lehetőségeket szerezzen, megismerje a fontos európai jazz-helyszíneket és utakat. Bár csak 26 éves, sokan a még nála is fiatalabb pályatársak közül meglepően éretten, felkészülten ugranak bele ebbe a mélyvízbe. Mindenesetre ebben a hónapban debütált francia triójával, amelyben Gael Petrina és Philip Maniez társaságában játssza saját darabjait párizsi l'Improvist és a JazzAct jazzklubokban.

A magyar tehetség a European Jazz Masters programnak már a felvételijén szembesült egy másik, kisebb kultúrsokkal. A felvételi bizottság elsősorban a saját szerzeményekre és kompozíciókra koncentrált, az egyéniséget, az eredetiséget kutatták a jelentkezőkben. "Pontosan tisztában vannak azzal, hogy a jelenkori zenei sokszínűségben a tradíciók kismillió úton-módon szűrődhetnek át az improvizáló muzsikusokon, az érdekelte őket tehát, én miben érzem jól magam, én hogyan látom a világot, én hogyan tudom magam a már elsajátított tradicionális tudáson túl meghatározni, megfogalmazni." Koppenhágában, Észak- és Nyugat-Európában többféle formában jelen van, máig hat az amerikai jazz tradíció első vonala, melyet általában minden improvizáló muzsikus anyanyelvi szinten beszél és transzformál saját képére, saját kultúrájának tükrében.

Az mindenesetre elég biztosnak látszik, hogy a fesztiválszezonban Kapolcson és a többi fontos nyári helyszínen találkozunk majd Fenyvesivel, aki az év elején szerzőként is eléggé elkápráztatta a Budapest Jazz Club közönségét, amikor a Modern Art Orchestra játszotta, Karosi Júlia és Kovács Linda pedig énekelte a számait.

A másik két ösztöndíjasról jövő héten lesz szó.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

A rezsiköltségek emelkedése miatt több színház is módosítja az évadát

A szombathelyi Weöres Sándor Színház egy hónapra felfüggeszti működését, Kecskeméten a következő évadra halasztanak három bemutatót, a Kaposvári Csiky Gergely Színház pedig módosított rendben működik tovább.
Színház

„Benett példája a követendő” – Janisch Attila is megszólalt a visszautasított díj kapcsán

Idén a Junior Prima Díj egyik idei kitüntetettje, Vilmányi Benett színművész személyes nézeteire hivatkozva nem vette át az elismerést. Az ügy kapcsán a kulturális élet több fontos szereplője is megszólalt, legutóbb Janisch Attila filmrendező.
Jazz/World

Soha nem látott képek kerültek elő a The Beatlesről

Bőrnadrág és fehér ing – egy szett, amiről valószínűleg senkinek sem jutna eszébe a legendás együttes, a The Beatles. A zenekarról nemrég felfedezett fényképek azonban újabb képet festenek a banda korai éveiről.
Színház

Tarr Béla a Freeszfe Egyesület elnökségének új vezetője

A Freeszfe küldöttgyűlése szeptember 29-én új tagokat választott, munkájukat külkapcsolatokért felelős tanácsadóként továbbra is Upor László dramaturg és Rihay-Kovács Zita jogász segíti.
Könyv

Nádas Péter: Ami ma Ukrajnában történik, azt Európa tovább fogja cipelni

„Az idővel a munka lett az otthonom. Más otthonom nincs, és nem is lesz" – jelentette ki Nádas Péter a születésnapja alkalmából rendezett háromnapos programsorozat záróeseményén. Az íróval egyebek közt Budapest dinamikájáról, írásról és emlékezésről beszélgettek.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Lajkó Félix szólókoncertjével, mesterhegedűkkel és borokkal vár a Fonó

A Wine and Violin Hegedűkészítők Szalonja október 15–16-ig tart a Fonóban, ahol a szombati napon Lajkó Félix szólókoncertjét is meghallgathatjuk. A 11. alkalommal megrendezendő szalonon hazai hegedű- és vonókészítő mesterek mutatkoznak be, az esti koncerteken pedig ismert művészek hegedűjátékában gyönyörködhetünk.
Jazz/World ajánló

Tizenegy évesen amerikai világsztárok kedvence a magyar basszusgitáros

A komáromi Hodek Áron máris világszerte elismert zenész, nemzetközileg jegyzett „csodagyerek”. A fiatal basszusgitáros elképesztő sikereire hat éves kora óta fókuszál a világ. Az Áron Hodek & The Pocket Crew a Határtalan Jazz Fesztivál keretében a Budapest Jazz Clubban lesz hallható és látható, október 9-én.
Jazz/World gyász

Elhunyt a countryzene legendás alakja, Loretta Lynn

Családja közleménye szerint a 90 éves énekes, dalszerző október 4-én otthonában, a Tennessee-beli Hurricane Millsben halt meg.
Jazz/World ajánló

Generációkon átívelő Coltrane-mágia

Ravi Coltrane egy végtelenül alázatos és kivételes tehetségű művész: családi örökségét nagy szeretettel ápolja, miközben saját karrierjét több mint harminc éve hatalmas siker övezi. A Liszt Ünnep keretében − most először egy egész estés koncert során − szülei, John és Alice Coltrane műveit értelmezi újra a Müpában.
Jazz/World hír

Soha nem látott képek kerültek elő a The Beatlesről

Bőrnadrág és fehér ing – egy szett, amiről valószínűleg senkinek sem jutna eszébe a legendás együttes, a The Beatles. A zenekarról nemrég felfedezett fényképek azonban újabb képet festenek a banda korai éveiről.