Jazz/World

Ünnepeld a jazzt a BJC-vel!

2014.04.01. 10:11
Ajánlom
A Magyar Jazz Ünnepén április 3-5. között a BJC a hazai jazzélet széles és színes keresztmetszetét nyújtja a közönségnek.

A sokéves hagyományt követve idén tavasszal sem maradhat el a Magyar Jazz Ünnepe, melynek központja ez alkalommal is a műfaj legpezsgőbb helyszíne, a Budapest Jazz Club. A fellépőket az előző évek hagyományához híven a legjobbak legjobbjai közül válogatja a Magyar Jazz Szövetség, gondosan ügyelve arra, hogy ne csak a bennfentes törzsközönség kapjon kedvet a háromnapos eseményhez. A fesztivál határozott célkitűzése, hogy a lehető legszélesebb keresztmetszetében mutassa be a műfaj jelenét, így a fellépő formációk között a sztárok mellett helyet kapnak a fiatalabb, modern irányzatokból inspirációt merítő zenekarok is.

Április 3-án a zenei intézményeké lesz a főszerep, így igazi jazz egyvelegre számíthat a közönség. Rövid etapjaikkal egymást váltják a Liszt Ferenc, a Bartók Béla, ETŰD, az Egressy Béni és a Kodolányi János intézmények hallgatóinak formációi. Habár sokkal inkább gála jellegű, mintsem tehetségkutató verseny hangulatú estére készülhetünk, a hallgatók legjobbjai a közönség ovációjának reményében egy-egy szólóval, improvizációval, akarva-akaratlanul is összecsapnak majd a színpadon. Az első napon a belépés ingyenes.

Április 4-én pénteken már a „hivatásosoké" a színpad, ahol a sort az idén Szabó Gábor-díjjal elismert virtuóz „szaxofon-professzor", Borbély Mihály formációja indítja.  A jazz-, nép, kortárs és világzene határán egyensúlyozó Borbély Műhely különleges hangulatú koncerttel várja az említett négy stílus kedvelőit, akik csak igen ritka esetben találkoznak egy koncerten. Az est második fellépői az alig másfél éve életre hívott triumvirátus, mely a szaxofonos és egyben zenekarvezető nevét viseli. A különleges hangzású Bacsó Kristóf Triád másik két tagja számtalan formáció oszlopos tagja, hiszen zongorán a nemzetközileg is ismert Oláh Tzumo Árpád, míg dobokon a mostanra szinte megszámlálhatatlan zenei társulás biztos alapját adó Juhász Márton játszik. Az est harmadik szupercsapata külön erre az alkalomra szerveződik. A szofisztikált szerzemények két nagymestere, az avantgarde körökben is nagyra tartott, mindig kísérletező Grencsó István, és a jazztudós, kiváló zongorista, ám mindenekelőtt remek zeneszerző, Márkus Tibor külön erre az alkalomra komponált művekkel is készül.

Április 5-én újra a világzenével átitatott muzsikáé lesz a főszerep, hiszen este hét órai kezdettel a március elején a Művészetek Palotájában is hatalmas sikert arató Horváth Kornél és Lantos Zoltán - ez alkalommal duó formációja - indítja a Magyar Jazz Ünnepének harmadik és egyben zárónapját. Az események és főként a ritmusok ettől a ponttól új lendületet kapnak, hiszen a stafétát a három zseni alkotta 1705 veszi át. Kaltenecker Zsolt, Dés András és Piri Béla neve egyenként is garanciaként szolgál a felejthetetlen zenei élményre, ám hármójuk közös produkciója valódi, világszínvonalú produkciót ígér.

A fesztivál záróprogramja igyekszik mindenki fülében elültetni néhány könnyed, mégis tartalmas zenei motívumot. A Lamm Dávid vezette Delalamm a hiphop, az r'n'b és a lüktető groove-ok eszköztárát hívja segítségül ehhez, így biztosak lehetünk benne, hogy az ünnepi hangulat a feszélyező emelkedettség helyett sokkal inkább örömzenébe torkolló fesztiválhangulatban teljesedik ki. Ezt szavatolja a koncerteket követő hajnalig tartó Jam Session is.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Sajgál Erika: A legtöbb ötven fölötti nő most ébred rá a saját erejére

A Rózsavölgyi Szalonban csaknem két éve fut sikerrel a Szívhang, Hárs Anna darabja. A történet három ötvenes barátnőről szól, akik az egyetemen évfolyamtársak voltak, és azóta is összetartanak. A Hédit alakító Sajgál Erikával beszélgettünk.
Színház

Felkavaró vízió a modern nőkről – Alföldi Róbert legújabb rendezése a Pesti Színházban

Október 5-én tartják Wéber Kata Egy nő anatómiája című darabjának magyarországi ősbemutatóját a Pesti Színházban, amelynek alapján Mundruczó Kornél nagy sikerű filmje, a Pieces of a Woman készült.
Jazz/World

Mácsai Pál lesz az utolsó ember a Földön? – új klippel jelentkezik a Platon Karataev

2025 elején jelenik meg a Platon Karataev zenekar negyedik stúdióalbuma, Napkötöző címmel. A lemez második, Nem felelhet című single-jéhez a zenekar frontembere, Balla Gergely koncepciójából Topolánszky Tamás Yvan írt és rendezett klipet.
Klasszikus

Gabriela Scherer: „Bensőséges pillanatokban az ember nem lehet túl hangos”

Első alkalommal jár Budapesten az utóbbi években egyre több nagy operaházban feltűnő svájci szoprán, Gabriela Scherer. Számos német és olasz hősnő után most a földöntúli Szent Erzsébet szerepében hallhatjuk, október 9-én, a Liszt Ünnep nyitókoncertjén.
Színház

Peller Károly a Veres 1 Színház előadásának legfontosabb titkát őrzi

Az emberi kapcsolatok összetettségére és törékenységére hívja fel a figyelmet Alexandre de La Patellière és Matthieu Delaporte Hogyan nevezzelek? című darabja. A nagy sikerű francia filmből készített előadást a tízéves Veres 1 Színház, amely jubileumát Peller Károly debütálásával ünnepli.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World magazin

Mácsai Pál lesz az utolsó ember a Földön? – új klippel jelentkezik a Platon Karataev

2025 elején jelenik meg a Platon Karataev zenekar negyedik stúdióalbuma, Napkötöző címmel. A lemez második, Nem felelhet című single-jéhez a zenekar frontembere, Balla Gergely koncepciójából Topolánszky Tamás Yvan írt és rendezett klipet.
Jazz/World ajánló

A magyar és a nemzetközi jazzélet kiválóságai lepik el Bukarestet

Világsztárok, magyar jazzdinasztiák képviselői, a magyar jazzoktatás kiválóságai és feltörekvő fiatal tehetségek lépnek a román főváros közönsége elé október 7. és 11. között a 6. Bukaresti Magyar Jazznapokon.
Jazz/World gyász

Elhunyt Kris Kristofferson countryénekes

A Grammy-díjas countryzenész nyolcvannyolc éves volt, halálhíréről családja számolt be a közösségi médiában. A művészről Barbra Streisand is megemlékezett, akivel az 1976-os Csillag születik című filmben játszottak együtt.
Jazz/World ajánló

A hazai jazzélet megkerülhetetlen előadói érkeznek a Fonóba

Kézdy Luca, a Kerub trió, a Dresch Misi Alternatív Kvartett, a Borbély Mihály Balkán Jazz Projekt, valamint a Subtones és a Mandaan koncertjeit hallgathatja meg a közönség az Újbuda Jazz Fesztiválon.
Jazz/World magazin

Wondering – a Fidelión debütál a Symbiosis 5 új nagylemeze

Az új lemez munkálatairól a zenekar billentyűse, Kapolcsi-Szabó Levente mesélt nekünk, aki eleinte élelmiszermérnöknek készült, sőt még a Testnevelési Egyetem felé is kacsingatott, mígnem egy sorsdöntő élmény hatására eldőlt: zenész lesz.