Jazz/World

Utak és Gyökerek

2013.08.08. 12:00
Ajánlom
A szinte nemzeti intézménynek tekinthető Muzsikás együttes hosszú kihagyás után végre ismét itthon is hallható lesz a budapesti a Zsidó Nyári Fesztiválon. A koncert gerincét két eddigi leghíresebb albumuk, a Szól a kakas, illetve a Bartók album adja, vendégük pedig a Londonban élő hegedűművész, Alexander Balanescu, a különleges hangú énekes, Herczku Ágnes és Farkas Zoltán táncos-zenész lesz.

A hagyományos magyar népzene az egyik legjelentősebb nemzeti értékünk, igazi hungarikum. Hogy a világ erről már tudomást szerzett, az nagyban köszönhető a Muzsikás nemzetközi fogadtatásának és sikereinek. Mint a legismertebb és legkeresettebb magyar népzenei együttes, évtizedek óta jelen vannak a világ legjelentősebb fesztiváljain és legpatinásabb koncerttermeiben. Felléptek Amerikában, Japánban, Hong Kongban, Ausztráliában, Stockholmban, Madridban, Malajziában és Tajvanban. Olyan hangversenytermeket töltöttek meg és arattak fergeteges sikereket, mint a londoni Queen Elisabeth Hall és Royal Festival Hall, az amszterdami Concertgebow, a párizsi Théâtre de la Ville, a római Santa Cecilia nagyterme vagy - hogy a leghíresebbet említsük - a New York-i Carnegie Hall. A népzene/világzene közönségén túl elfogadta őket a komolyzene hallgatósága, hiszen olyan nevekkel koncerteztek, mint Jandó Jenő és Schiff András zongoraművészek, a Bartók és a Takács vonósnégyes, a BBC Skót Szimfonikusok vagy a London Sinfonietta

A Zsidó Nyári Fesztiválra tervezett koncertjükre meghívták Alexander Balanescu  hegedűművészt Londonból, és Herczku Ágnest, akivel először lépnek fel közös hangversenyen. Ahogyan az a Muzsikás koncerteken már megszokottá vált, a műsor gerincét most is a hagyományos előadásban megszólaló magyar népzene fogja adni, de ezúttal az eltűntnek hitt erdélyi magyar zsidó népzene és a Bartók Bélát megihlető dallamok is előtérbe kerülnek. Farkas Zoltán táncos-zenész közreműködése teszi a koncertet még színesebbé.

Az augusztus 14-én 12 óráig helyesen válaszolók közül egyvalaki másodmagával részt vehet az augusztus 27-i Muzsikás koncerten, a Dohány utcai zsinagógában.

Kérdésünk: Melyik hegedűművész működött közre a Muzsikás együttes Bartók albumán?

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

A kulturális rendszer egészének újragondolását sürgeti a Magyar Színházi Társaság

Több mint száz pontból álló kulturális javaslatcsomagot állított össze a Magyar Színházi Társaság, amely új alapokra helyezné a kulturális működést.
Plusz

A kultúra összetartja a közösségeket – jön a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál

Közel 70 budapesti intézmény és alkotó közösség összefogásával mintegy 150 programot kínál május 2. és 17. között a főváros újjászervezett kulturális rendezvénysorozata, a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál.
Színház

Új évad a Tháliában: Brasch Bence kvízdrámát rendez, Fekete Patricia társulati tag lett

Kilenc premierrel, benne hat ősbemutatóval készül a Thália Színház a 2026/2027-es évadra. Fiatal alkotók érkeznek a Nagymező utcába, lesz horrorvígjáték, Casanova-átdolgozás, valamint ifjúsági előadás a mesterséges intelligencia témájában.
Könyv

Támogatói estet tartanak a Villa Esterházy javára az Örkényben

A június 10-re meghirdetett esten fellép Hámori Gabriella és Mácsai Pál, valamint az irodalmi alkotóház létrehozásának kezdeményezői közül Dragomán György és Vámos Miklós.
Színház

Ritkán játszott előadással készül az évad végére a Pintér Béla és Társulata

Végéhez közeledik a 2025/2026-os színházi évad a Pintér Béla és Társulatánál. A májusi műsor mellett csütörtöktől már a júniusi előadásokra is elérhetővé válnak a jegyek, így a nézők előre tervezhetnek az évad utolsó hónapjaira.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Szulák Andrea a Margitszigeten ünnepel azokkal, akik igazán fontosak neki

Június 6-án a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon ad koncertet Szulák Andrea, akinek személyes emlékei, pályafutása legfontosabb dalai és a hozzá közel álló művésztársak találkoznak egy megismételhetetlen produkcióban.
Jazz/World ajánló

Dalok mögötti történetek – Kardos-Horváth János akusztikus estje az Eötvös10-ben

Különleges, személyes hangvételű esttel érkezik április 25-én, szombaton 19:00 órától az Eötvös10 színháztermébe Kardos-Horváth János, akit a közönség elsősorban a Kaukázus frontembereként ismer.
Jazz/World ajánló

Történetek hangokban – a Budapest Jazz Orchestra új albuma az Eötvös10 színpadán

Különleges zenei utazásra hív a Budapest Jazz Orchestra, amely legújabb, Storytelling Night: The Music of Daniel Mester című albumát mutatja be április 19-én, vasárnap 18:00 órától az Eötvös10 színháztermében.
Jazz/World ajánló

Horgas Eszter és művészbarátai az Óbudai Társaskörben

Horgas Eszter fuvolaművész több mint 20 éve rendszeres fellépője az Óbudai Társaskörnek. Május 15-én művészbarátaival „Gershwin és Bernstein: Két zseni Amerikában” címmel adnak koncertet.
Jazz/World ajánló

Hálószobaprojektből világszínpadra: Budapestre érkezik corto.alto

Márciusban a Jazzbois vendégeként mutatkozik be a Müpában, április 21-én pedig saját zenekarával tér vissza Budapestre a kortárs jazz egyik izgalmas új hangja, corto.alto.