Kiss Llászló közel harminc éve él Sydney-ben, de az utóbbi években egyre több időt tölt Magyarországon is. Nevéhez olyan kultikus Európa Kiadó-számok fűződnek, mint az Elmentek a fiúk vagy A szem és a száj, első szólóalbuma mégis igazi szerzői bemutatkozás: a lemez dalait ő írta és hangszerelte, ő jegyzi a dalszövegek többségét, basszusgitárját szólógitárra cserélte, valamint énekesként is a színpad közepére lépett.
Kiss Llászló+4
A zenekar 2020-ban kezdett, a Kiss-Barabás duóra épülve. Először Kerek Norbert és Libertényi Péter csatlakozott hozzájuk, később Keszei Krisztián és Vajdovich Árpád. Barabás Béla többszörös díjnyertes zeneszerző, filmzeneszerző. Kerek Norbert két zeneakadémiai diplomával rendelkezik, zeneszerző és zongorista, Libertényi Péter (Pierre) ismert dobos. Keszei Krisztián keresett gitáros az alternatív szcénában és Vajdovich Árpád az egyik legjobb basszusgitáros ebben a műfajban.
Tavaly nyáron, a világjárvány kitörése után már hallhattunk néhány dalt az új albumról, akkor igazi egyszálgitáros karantén-koncerten jelentkezett be Sydney-ből. Ősszel megérkezett Magyarországra és zenekart alapított, Barabás Béla (gitár), Kerek Norbert (zongora), Keszei Krisztián (gitár), Libertényi Péter (dob) és Vajdovich Árpád (basszusgitár) részvételével. Az új album felvételei teljes mértékben közösségi finanszírozásból készülnek, a költségekhez 72 adományozó járult hozzá az Indiegogo-n.
Az elkövetkező hetekben az ország több pontján élőben is meghallgathatjuk a kivételes hangzást ígérő Kiss Llászló+4 formációt. A koncerteken a Vagy sehol címmel készülő album dalai szólalnak meg, balladisztikus, elmélyült darabok, valamint néhány brit-punk-grunge-szerű angol nyelvű dal. Ezeken túl néhány Kiss Llászló által jegyzett Európa Kiadó szám is a nyári koncertsorozat része, amely akár lemezbemutató turnénak is felfogható. Kiss Llászlóval az új albumról beszélgettünk.
Miért döntöttél úgy, hogy zenekart szervezel magad köré?
Egyrészt azért, mert teljes pompájában, meghangszerelve szerettük volna felvenni az anyagot Barabás Bélával. Ha gitáron, egyedül el is lehet játszani egy-egy számot, de szerintem akkor születik meg a dal, amikor zenekar adja elő. Már eleve zenekari hangszereléssel írtam meg őket, igaz, otthon egyedül csak egy gitárral tudtam eljátszani. Másrészt pedig vannak erőteljesebb, punkosabb számok is, egyedül el se tudnám játszani azokat.
Vadonatúj helyzetben is vagyok, hiszen mindig hátrébb álltam a zenekarokban, basszusgitároztam, írtam egy-két dalt, de most elől állok és középen, gitározok és énekelek.
Korábban tizenöt év alatt írtam öt számot, most két év alatt írtam tizenötöt. Egyelőre még minden nagyon jól megy.
Hogyan inspiráljátok egymást?
Egészen különböző zenei irányzatokat képviselünk: a zongoristánk klasszikus képzettségű, de még jazzes is, Barabás Béla a gitárosunk, ő a rock, a blues, az R&B felől jön, a dobosunk inkább popos volt eddig, és itt vagyok én, aki inkább a grundge, az underground világából jövök. Így együtt sokkal több tud megszületni, mint amit én otthon bele tudnék rakni.
Figyelnek rám a próbákon, amikor összeállnak a szólamok, hogy megértsék mit szeretnék, és én is nagyon örülök, amikor előkerül egy-egy olyan elem, mondjuk egy klasszikus zongorafutam, vagy egy R&B gitár riff, amitől az egész meghatározhatatlanul furcsa, egyéni dolog lesz.
Kicsit eklektikus anyag készül, hiszen vannak balladisztikus számaink, de van tangó és punk is.
Továbbra is kétnyelven énekelsz, angolul és magyarul is?
Négy-öt szám íródott angolul, a többi magyarul. Két szám szövegét Müller Péter Sziámi írta, a magyar nyelvű szövegek pedig egész egyszerűen az életkoromból és az életkorom sajátosságaiból adódnak.
Afféle korai búcsú. Akkor tűnhet korainak, ha még sokáig élek.
Eljutottam abba az életkorba, amikor reális az a gondolat, hogy bármikor vége lehet a történetnek. Vagyis, ha valamit még le akarok tenni az asztalra, azt most kell megtennem. A magyar számok nagy részének igazából ez az összegzés-elszámolás az üzenete. Az angol nyelvűek kicsit inkább közéleti szövegek. Mérgesek. A világot nézve ugyanis semmi jó nem jut az eszembe.
A járványról is írsz?
Nem, konkrétan a járványról nem. Azt gondolom, hogy ez a járvány az első figyelmeztetés volt, mint a színházban. Hogyha tényleg nem történik semmi, akkor nemsokára elkezdődik az „előadás”.
Ez a járvány - annak ellenére, hogy az egész világ leállt – még csak enyhe figyelmeztetés volt.
És nem úgy néz ki, hogy ebből is tanultak volna azok, akik felelősek az életünkért. Erről szól az indulat az angol számokban, a rothadó kapitalizmus végjátékáról, a klímáról, a fasizálódásról, az elembertelenedésről.
Kiss Llászló+4 nyári koncertjei
július 16. Muzikum Klub & Bisztró / Budapest
július 23. Piknik Manufaktúra / Nagymaros
július 24. Görömbölyi Művelődési Ház / Miskolc
augusztus 14. ArtPiknik Cered 2021 - 26. Nemzetközi Kortárs Művésztelep
augusztus 19. Gödör Camp / Diszeli Kúria
Fejléckép: Kiss Llászló / Fotó: Jesse Jaco