Fritz József jazzklarinétos 1978. január 22-én született Budapesten. Zenészcsaládból származik: nagyapja hegedült, édesapja a fia megszületéséig klarinétozott, nővére zongorázott, ő pedig hét évesen hegedülni tanult. Négy évvel később Benny Goodman hatására tért át a klarinétra. Előbb az újpesti zeneiskola növendéke volt, majd id. Herrer Pál tanítványa lett. Balogh Józsefnél klasszikus klarinéttudását fejlesztette. A Benczúr utcai jazziskolában Pap József volt a tanára. Már korán saját zenekarokat vezetett. Előbb Pannon Jazz Group, majd Pannon Jazz Stars néven szerepelt első együttese. Több mint négy éven át vezette Dunakeszin a 424-es jazzklubot. A fővárosban szintén az ő irányításával működött három évig a Zrínyi utcai Budapest Swing Klub. A Gramofon egyik külsős szerzőjeként egy ideig a jazzkritika-írásban is gyakorolta magát. 1997-1998-ban a Bohém Ragtime Band tagja volt, 1998-ban pedig Mazura Jánossal utcazenész-fesztivált nyert Olaszországban (a díj egy tuba volt). Ugyancsak Mazura Jánossal dolgozott együtt a Creative Art Trio egyik albumán, ahol Szalóky Béla volt a harmadik meghívott vendég fúvós. 1996-ban részt vett egy párizsi nemzetközi klarinétversenyen, azóta áll kapcsolatban több nemzetközi hírű jazzklarinétossal, többek között Buddy DeFrancóval, Paquito D’Riverával és Eddie Danielsszel. Jelenleg két zenekarban játszik, egyrészt a maga vezette Fritz Jazz Bandben, másrészt a Freemen nevű dixieland formációban. Utóbbiban bendzsó és gitár hallható, a bőgőt tuba helyettesíti, és nincs dob: ez az egyik legspeciálisabb felállású dixieland együttes ma Magyarországon. A Vakrepülés felvétele 2006. június 24-én készült. Szerkesztette és készítette Máté J. György.

MATT DARRIAU & PARADOX TRIO: Faux Clarinet (a Flying At A Slant című lemezről, Knitting Factory, 1996-1997. Matt Darriau: klarinét; Rufus Cappadocia: öthúros cselló; Seido Salifoski: ütőhangszerek, dumbek, tupan; Brad Shepik: elektromos gitár)

Az első szám rögtön megfogott, ugyanis ez az a fajta jazz, amelyet nem gyakran hallgatok. Nagyon sok név merült fel bennem a zenehallgatás közben, az első Perry Robinson volt, akinek a mostani lemezeit nem ismerem, de a kéztechnikája hasonló. Én csak a legelső lemezét hallgattam, ami még mindenestül jazz volt, ma már más zenét játszik. Louis Sclavis és Michel Portal is az eszembe jutott, két francia, akik szintén világzenével foglalkoznak. Ami biztos: hogy a most hallott zenész szaxofonos, mert a fújástechnikája egyáltalán nem volt klarinétosra valló. Ha most azt mondanád, hogy ez egy nagyon tehetséges keleti vagy magyar ember, még azt is elhinném. Megmondom őszintén: fogalmam sincs, hogy ki ez. A hangja miatt legyen három csillag a produkció.

ARTIE SHAW: I Get A Kick Out Of You (a Swing Station című lemezről, GRP, 1999 [1950]. Artie Shaw: klarinét, arrangement; tizennégy tagú big band)

(Néhány taktus után): Artie Shaw és a big bandje, méghozzá a Gramercy Five-os időszakból, csak itt most nagyzenekarral. Artie Shaw az egész jazztörténet egyik legjelentősebb klarinétművésze volt. Mint klarinétos, hadd mondjam el róla, hogy ő az egyetlen klarinétművész a jazztörténetben, aki amerikai hangszeren játszott, méghozzá Conn márkájún, s ő írta a máig egyik legjobb klarinétiskolát, jómagam is ebből tanítok. Öt csillag, ez nyilvánvaló.

JIMMY GIUFFRE: The Giant Guitar And The Black Stick (a The Life Of A Trio: Sunday című lemezről, Owl, 1989. Jimmy Giuffre: klarinét; Steve Swallow: basszusgitár)

Határozott tippem van, de vállalom, hogy esetleg mellé lövök: Jimmy Giuffre. (A megerősítés után): Ritka egyébként Jimmy Giuffre-nál, hogy ennyire magas hangokon játszik, ez nyilván egy modernebb felvétele, nem a régi Jim Hall-időszakból való. Ez is öt csillag. Nagyon izgalmas jazzfigurának tartom. Klarinétosok egyébként általában nem szokták túl komolyan venni. Igazi jazzfigura: remek hangszerelő, remek West Coast zenész, s mellesleg ő írta a Four Brothers-t. A Jim Hall-lal és Bob Brookmeyerrel alakított triója a jazztörténet egyik legfontosabb kamaraformációja volt. Azt hiszem, nagyon összetett személyiség. Úgy tudom, a mai napig aktív.

EDMOND HALL: It’s Only A Shanty In Old Shanty Town (a Big City Blues című lemezről, Past Perfect, [1944]. Edmond Hall: klarinét; Teddy Wilson: zongora; Billy Taylor: bőgő; Arthur Trappier: dob)

(Néhány taktus után): Edmond Hall. (A zongoraszóló alatt): Teddy Wilson. A szám címét nem tudom megmondani. Edmond Hall volt szerintem a legjobb dixieland-klarinétos, ő Albert-rendszerű klarinéton játszott, ami egyedülálló, ha azt nézzük, hogy ezt a technikát tudta megvalósítani rajta. A többi korabeli klarinétos ugyanezt francia rendszerű hangszereken érte el. Hall volt szerintem Louis Armstrong legjobb klarinétosa. Mit mondjak még róla? Öt csillag.

LOUIS SCLAVIS: Les bouteilles (a Rouge című lemezről, ECM, 1992. Louis Sclavis: basszusklarinét; Dominique Pifarely: hegedű; Bruno Chevillon: bőgő; François Raulin: zongora, szintetizátor; Christian Ville: dob)

Egy basszusklarinétost hallottunk. Ismét Michel Portal, Louis Sclavis vagy egyéb európai nevek jutnak az eszembe. Az biztos, hogy a hangszer francia márkájú volt. Azt, hogy francia az előadó, onnan lehet tudni, hogy itt is úgy van, mint a filmeken: a franciák világa mindenkiétől különbözik. Henry Mancinit se lehet összekeverni Michel Legrand-nal. A franciák mintha ragaszkodnának a hagyományokhoz, az amerikaiak között sokkal több a kísérletező. Ez a basszusklarinétos például nem lehetett David Murray. Ő nem lett volna ilyen simulékony és öblös, az ő előadásában jobban megmutatkozott volna az erő. (Sclavis nevének elhangzása után) Négy csillagot adnék rá, bár nem hagytuk kibontakozni a muzsikust..

PEE WEE RUSSELL: Pee Wee’s Blues (a New Groove című lemezről, CBS, 1963. Pee Wee Russell: klarinét; Marshall Brown: harsona; Russel George: bőgő; Ron Lundberg: dob)

(Néhány taktus után): Pee Wee. Egy olyan kvartettel játszott itt, amelyből hiányzott az akkordhangszer, csak egy pozanos volt, illetve egy bőgős és egy dobos. Ez a klasszikus Gerry Mulligan-féle kvartettfelfogás egy verziója. Most egy kicsit személyeskedni fogok. Megmondom őszintén: Pee Wee Russell az egyik olyan klarinétos a műfajban, akit nagyon nem szeretek. Pee Wee hatalmas jazzegyéniség volt, de klarinétozni nem tudott. Egy egyenes hangot nem tudott fújni szegény. Abban a pillanatban, amikor megfújt egy hangot, alaposan megvibráltatta (s ezt a javára írta a jazztörténet), holott ez nem a stílusából fakadt, hanem egyszerűen nem volt meg a kellő izomzat a szájában és a tüdejében, amivel meg tudta volna tartani a hangot. A sok ital ezt tette. És egy másik klarinétost az ilyesmi a halálba tud idegesíteni. Úgyhogy én nem szoktam őt hallgatni. Egyébként beletrafáltál: nagyon jellegzetes számot tettél fel tőle. Jóindulatú leszek, és azt mondom: négy csillag.

PERRY ROBINSON: Kundalini (a Kundalini című lemezről, Improvising Artists, 1978. Perry Robinson: klarinét; Badal Roy: tabla, ütőhangszerek)

Fogalmam sincs, kit hallottunk, azt azonban el tudom mondani a felvételről, hogy az illető a fogát használja. Ezeket a nagyon magas hangokat úgy tudja elérni, hogy a nádra a fogát nyomja rá az ajka helyett. Ez egyébként Tony Scott stílusa volt. Érzek is ebben az előadásban némi Tony Scott-hatást. De nyilván nem maga Tony Scott volt, ő sosem játszott ilyen merészen. Tehát olyasvalaki játszott, aki ebből a körből is merített ihletet. Például lehetne akár Perry Robinson. (Az igenlő válasz után) Mint mondtam, az ő újabb lemezeit nem ismerem, nekem csak az első albuma volt meg, ahol Paul Motian dobolt, és az teljesen másmilyen zene volt. Lehet szigorúnak is lenni? Akkor legyen három csillag.

KEN PEPLOWSKI: Mr. Gentle And Mr. Cool (a Mr. Gentle And Mr. Cool című lemezről, Concord, 1990. Ken Peplowski: klarinét; Hank Jones: zongora; Bucky Pizzarelli: gitár; Frank Tate: bőgő; Alan Dawson: dob)

(A szóló alatt): Ken Peplowski. Egy Concord-lemezen. A téma alatt még nem tudtam biztosan, ő-e az. Ellenőrizni akartam, hogy nem valami nagyon jó európait tettél-e be a lejátszóba félrevezetésképpen. Peplowskiról annyit érdemes tudni, hogy ma ő az egyik legkeresettebb fiatal amerikai klarinétos, aki Benny Goodman nyomdokain halad. Nagyon jó szaxofonos is. Woody Allen A világ második legjobb gitárosa című filmjében ő játssza végig a klarinétszólókat, Howard Alden pedig a gitáros. Itt még francia márkájú klarinéton játszott, de azóta ő is áttért Yamahára. Öt csillag.

MAURICE MEUNIER: Too Marvelous For Words (a Clarinettes à Saint-Germain des Prés című lemezről, Gitanes, 2001 [1956]. Maurice Meunier: klarinét; René Urtreger: zongora; Pierre Michelot: bőgő; Jean-Louis Viale: dob)

Itt most egy nagyon érdekes dologgal találtam magam szemben, ugyanis egy régi felvételt hallottunk, amit sokakhoz lehetne kötni, de nem mernék egyikük mellett se határozottan voksolni. Mindenesetre egy nagyon haladó szellemű klarinétos játszott. Szép, puha, fás soundja volt. Buddy DeFranco elméleti megközelítését hallom benne, s hallom benne a régi Artie Shaw mély tónusát, de nem mernék megesküdni rá, hogy egy amerikait hallottunk, azt is elképzelhetőnek tartom, hogy egy jó észak-európai muzsikus, Putte Wickman vagy Arne Domnerus játszott. Vagy talán egy korai felvételén Rolf Kühn játszhatott így. Esetleg egy angol? (Maurice Meunier nevének elhangzása után): Sose hallottam még a nevét. Láttam már ezt a lemezt, de még soha nem hallottam. Abszolút öt csillag.

BUDDY DeFRANCO: Speak Low (a Do Nothing Till You Hear From Us! című lemezről, Concord, 1999. Buddy DeFranco: klarinét; Dave McKenna: zongora; Joe Cohn: gitár)

Buddy DeFrancót hallottuk, a példaképemet. Őt tartom a jazztörténet legjobb klarinétosának. Ezen a felvételen Dave McKenna zongoristával és Joe Cohn gitárossal játszik. McKenna speciális zongorista, ugyanis a bal kezével mindig walking basst játszik. És ebben szerintem ő a legjobb. A felvétel idején Buddy DeFranco hetvenhat éves volt. Azt hiszem, bármelyikünk szeretne ennyire észnél lenni ennyi idős korában! A felvétel érdekessége még, hogy Joe Cohn Al Cohn szaxofonos fia, s Al Cohn volt az a szaxofonos, aki DeFranco első nagyzenekari felvételén (Capitol Records) a szaxofonszólót játszotta 1949-ben, a The Bird In Igor’s Yard című számban, amely Stravinskyt és Charlie Parkert idézte egyszerre. Egyértelmű: öt csillag.