A „Vakrepülés", azaz a Blindfold Test az amerikai Down Beat magazin által meghonosított zenehallgatási próba, illetve játék. A „Vakrepülés"-ben részt vevő jazzmuzsikusnak különböző zeneszámokat kell kitalálnia, véleményeznie, értékelnie, s esetleg a felvételeken hallható muzsikusokat beazonosítania. Az értékelés hagyományosan csillagokkal (*) történik. Az öt csillagos felvétel kiváló, az egy csillagos értékelhetetlenül rossz. A játékot megelőzően a muzsikus semmilyen információt sem kap az egyes zeneszámokról.

A Gayer Ferenccel készült Vakrepülés felvételére 2011. november 29-én került sor. Összeállította és szerkesztette Máté J. György.  

DAVE HOLLAND: Global Citizen (a Not For Nothin' című lemezről, ECM, 2001. Holland: bőgő; Chris Potter: szaxofonok; Robin Eubanks: harsona; Steve Nelson: vibrafon; Billy Kilson: dob).

[A szám közben:] Egyelőre fogalmam sincs, mit hallunk. Annyit viszont mondhatok, hogy a dobolás nagyon tetszik. A bőgősre nincs tippem. Pedig kiválóan játszik, nagyon jó a soundja. Talán McBride vagy Brian Bromberg. Bár ő virtuózabb ennél. A vibrafonostól nem vagyok elbűvölve. Hallatszik a felvételen, hogy a bőgős a zenekarvezető. Ezt az ad libitum játék alapján mondom. Hagyott egy kis szabad részt magának. A szerzemény amúgy nem áll nagyon közel hozzám. Bár a végére egész jó kis zene kerekedett belőle. [Dave Holland nevének elhangzása után:] Ezt nem hiszem el! Nem találtam ki, pedig ő az egyik legnagyobb név a szakmában! 3-4 csillagot adnék erre az előadásra.

PAUL CHAMBERS: Whims Of Chambers (a Whims Of Chambers című lemezről, Blue Note, 1956. Chambers: bőgő; Kenny Burrell: gitár; Horace Silver: zongora; „Philly" Joe Jones: dob).

[Néhány taktus után:] Paul Chambers. Ismerem ezt a felvételt. F-dúrban szól, ha jól hallom. A frazír, a hangok, a tempó mind tökéletes, a bőgőzés csúcsa. Egyénien és szépen improvizál dallamokat. Chambers remekül játszott vonóval is. Akusztikailag nekem kicsit érces ez a felvétel, más lemezeken jobban szól a hangszere, szerintem talán túl közelről mikrofonozták, de ez nem von le semmit a zene értékéből. Chamberst mindenki ikonnak tekinti a kollégák közül. Coltrane hozzá írta a Mr. P.C. című számot. 4 csillagot adok rá.

OSCAR PETTIFORD: Perdido (a Complete Big Band Studio Recordings című lemezről, Lone Hill, 1956. Pettiford: bőgő; nagyzenekar).

Charles Mingus? De lehet Percy Heath is. Legalábbis annak az iskolának a bőgőse. Nagyon szép volt a szóló, remekül frazíroz a művész. [Oscar Pettiford nevének elhangzása után:] Ő is alapember. Van bőgőiskolája. Annak idején Berkes Balázs az ő művei alapján tanította nekünk a frazírozást. Nagy bőgős volt, 5 csillagot érdemel.

RAY DRUMMOND: Dedication (To John Hicks) (a Vignettes című lemezről, Arabesque, 1996. Drummond: bőgő; Gary Bartz: alt- és szopránszaxofon; Chris Potter: tenorszaxofon; Renee Rosnes: zongora; Billy Hart: dob). 

Mindenki nagyon szépen játszik, tetszik nekem ez a szerzemény. Ilyen mélyen és ennyi döggel Ron Carter és Buster Williams bőgőzött. De ez nem Ron Carter, őt megismerném. [A bőgőszóló alatt:] Nagyon jó! A szaxofonos Wayne Shorter volt? [Ray Drummond nevének elhangzása után:] Bevallom férfiasan: nem ismertem eddig a munkásságát. De 5 csillagot adok erre a számra.

CHRISTIAN McBRIDE: Xerxes (a Sci-Fi című lemezről, Verve, 2000. McBride: bőgő; Ron Blake: tenorszaxofon; Herbie Hancock: zongora; Rodney Green: dob).

Nincs ötletem erre a zenére se. Teljesen tanácstalan vagyok. A zongorista Chick Corea? A bőgős lehet esetleg John Patitucci. [A bőgőszóló alatt:] Nagyon jó ez a sound, a technikája alapján Christian McBride lehet még. [Herbie Hancock nevének elhangzása után:] Ő ma is nagyon aktív, mindig kitalál valami újat. McBride pedig kiválóan képzett bőgős. Az ő játékára 5 csillagot adok.

MARC JOHNSON: Bass Desires (a Bass Desires című lemezről, ECM, 1986. Johnson: bőgő; Bill Frisell: gitárszintetizátor; John Scofield: gitár; Peter Erskine: dob).

Talán Charlie Haden? John Scofield lehet a gitáros. Megint felmerült bennem John Patitucci neve is. Nem rossz zene, kedvelem a kicsit „vadabb" dolgokat is. Gondolom, az ECM-nél jelent meg, ott készítettek ilyen stílusú lemezeket. [Marc Johnson nevének elhangzása után:] Csupa nagy névből áll ez a zenekar, de a közös teljesítményükre nem adhatok 3 csillagnál többet.

GÜNTER LENZ: Perpetual Questions (a Springtime című lemezről, Jazzwerkstatt, 2004. Lenz: bőgő; Gebhard Ullmann: szaxofonok, basszusklarinét; Ernst-Ludwig Petrowsky: altszaxofon, fuvola; Dieter Glawischnig: zongora; Billy Elgart: dob).

Ez sem Charles Mingus? Nehéz kérdéseket kapok, ezt a bőgőst sem ismerem fel. A trombitás viszont elsőrangú. Meg kell mondjam, nem nagyon tetszik a bőgős soundja. Nem természetesen szól a hangszer. A bőgőszóló is elég közömbös volt, amikor vonóval játszott, többször hamis volt. Tudom, hogy Ron Carter is időnként hamisan játszott vonóval, de ő ezzel együtt zseniális volt. Ez egy nagyon dekadens zene, 3 csillag, szerintem lépjünk tovább. 

CHARLES MINGUS: Yesterdays (a Mingus Three című lemezről, Roulette, 1957. Mingus: bőgő; Hampton Hawes: zongora; Danny Richmond: dob).

A számot ismerem, ez a Yesterdays. Ray Brown! Vagy Scott LaFaro? Akárki is, nagyon tetszik. Lehet még Percy Heath is. Ha nem, akkor viszont Charlie Mingus. A sokszor hallott Mingus-lemezek soha nem kerültek közel hozzám, egyik-másik felvétele nekem túlkomponáltnak tűnt. Most hallom először standardot játszani, nagy élmény! A time remek, abszolút 5 csillag. Íme, egy jó példa arra, hogy még egy 50-es években készült lemez is szolgálhat újdonsággal. A ma hallottak közül ez tetszett a legjobban.

VICTOR WOOTEN: Us 2 (a Palmystery című lemezről, Heads Up, 2008. Wooten: basszusgitár, dobprogram; Keb' Mo': slide gitár; Joseph Wooten: billentyűs hangszerek).

A basszusgitárosok világában egyáltalán nem mozgok otthonosan. Erre az előadásra még tippelni se nagyon tudok. Talán Marcus Miller vagy Victor Bailey lehetett. [Victor Wooten nevének elhangzása után:] Hallottam róla. Hogy őszinte legyek, nem nagyon fogott meg ez a zene, 2 csillagot adok rá. 

PIERRE MICHELOT: Gavotte (a Round About A Bass című lemezről, Gitanes, 1963. Michelot: bőgő; Georges Grenu: szopránszaxofon; Maurice Vander: zongora; Christian Garros: dob).

 Ez tetszik! Egy dúrban játszott blues. A frazír alapján akár fekete zenész is lehetne. Jó a time, minden a helyén van. [Pierre Michelot nevének elhangzása után:] 5 csillaggal jutalmazom, bár nem ismertem eddig. Francia létére abban a stílusban játszott, mint a nagy amerikaiak.