Jeszenszky György jazzdobos 1963. szeptember 4-én született. Családjában nem voltak hivatásos zenészek, a hangszere iránti érdeklődés viszonylag későn alakult ki nála. Előbb Afrikából kapott egy djembét, és azon kezdett játszani, majd kubai congadobokat vásárolt magának. „Tizenéves koromban, az általános iskola hetedik, nyolcadik osztályában már elég sokat doboltam otthon. Az akkori divatos zenéket, a Deep Purple, Jimi Hendrix, Santana szerzeményeit hallgattam" - mesélte egy interjúban korai zenei ízléséről.
A Jazztanszakon Kovács Gyula és Nesztor Iván volt a tanára, de nyilatkozatai szerint rengeteget tanult más muzsikusoktól is. Sokat köszönhet többek között Binder Károlynak, Dandó Péternek, Gadó Gábornak, Regős Istvánnak, Süle Lászlónak és Baló Istvánnak. Utóbbi hívta meg a fiatal muzsikust egy dobegyüttesbe játszani.
Számos jelentős ma is aktív, illetve már megszűnt magyar jazz-zenekar tagja. Játszott vagy játszik többek között az East Side Jazz Companyben, a Regős István Quartetben, a Trio Acousticban, az Equinoxban, a Grencsó Kollektívában és a Tóth Viktor Tercettben, illetve a Pocsai Kriszta Quintetben és Lakatos Ágnes triójában, valamint a Párniczky András vezette Nigunban. A dobos több mint húsz éve látható rendszeresen a magyar és külföldi színpadokon, fesztiválokon. Több mint húsz lemezen hallható a játéka. A külföldi sztárok közül kísérte többek között Bosko Petrovičot, Eldad Tarmut és Peter Curtist.
Rendszeres fellépései mellett aktívan tanít több zeneiskolában.
A Vakrepülés felvétele 2009. december 4-én készült. Szerkesztette és összeállította: Máté J. György.
JACK DEJOHNETTE: Emanations (a Dancing With Nature Spirits című lemezről, ECM, 1996. DeJohnette: dob; Michael Cain: zongora; Steve Gorn: szopránszaxofon).
[Néhány taktus után:] Jack DeJohnette-re gondolok. Nem volt nehéz kérdés, bár a most szóló lemezét nem ismerem. A zongorista talán John Taylor. Mindenképpen ECM-stílusú lemez, az effajta zenét is imádom. Ez a muzsika is nagyon tetszik. A dob soundja könnyen felismerhető nála, valamint a sűrű rollozás [Jobb kézrenddel való pergetés - a szerk.] Jack DeJohnette egészen egyedien frazírozik. Osztályzatot azonban nem adok rá, a véleményemmel úgyis elmondom nagyjából, milyen jegyet adnék neki. Legyen elég annyi, hogy iszonyú jó zene, amit most hallunk.
JIM BLACK: Let It Down (a Habyor című lemezről, Winter & Winter, 2004. Black: dob; Chris Speed: tenorszaxofon; Hilmar Jensson: gitár; Sküli Sverrisson: basszusgitár).
Őszintén szólva nem tudom, kicsoda a dobos. Esetleg Billy Cobham? Ha nem ő, akkor valaki, aki nem amerikai. Talán Bill Bruford. [A tagadó válasz után:] Passz. De várjunk, tudod, ki lehet még? Jim Black. Most láttam vele egy koncertfilmet a Mezzón. Ez az ember mindent tud. Nem is nevezném dobosnak, hanem zenésznek, a legjobb értelemben. Amit ő művel, az a muzsikálásnak már nagyon komoly szintje. Engem egyébként az ilyen tudás nem elkeserít, hanem felvillanyoz. Erőt merítek belőle.
ROY HAYNES: Down Home (a Just Us című lemezről, Prestige, 1960. Haynes: dob; Richard Wyands: zongora; Eddie de Haas: bőgő).
Oscar Peterson lehet a zongorista. Bár van a billentyűs játékában némi Bill Evans is. A dobos Philly Joe Jones? Lehetne akár Jimmy Cobb is, bár neki valamivel egyenesebb a ride-játéka [a kísérő cintányéron különböző mozgásokkal való játék - a szerk]. Elvin Jones-tól is hallottam hasonlót egy Getz-lemezen, de ez nem ő. Talán Ed Thigpen? Max Roach hangolta ilyen feszesre a bőrt a dobjain. Viszont ő gyorsabban játszott ennél. Louis Hayes is az eszembe jutott, de ő valamivel modernebb technikát alkalmazott. Nincs ötletem, még Kenny Clarke nevét kockáztatom meg. [Roy Haynes nevének elhangzása után:] Ó, ő ma már teljesen másképp játszik, én ennél sokkal modernebb technikájú dobosnak ismerem. Nagyon sajnálom, hogy épp őt nem találtam ki, mert nagyon szeretem a művészetét.
KAHIL EL'ZABAR: Trane In Mind (a Renaissance Of The Resistance című lemezről, Delmark, 1994. El'Zabar: dob; Malachi Favors: bőgő; Ari Brown: tenorszaxofon).
Ed Blackwell? Vagy ha nem is ő, de az ő vonala. Esetleg Don Alias? Chicagói? De nem Don Moye. Ki lehet? [Kahil El'Zabar nevének elhangzása után:] Őt egyáltalán nem ismerem. Viszont a zene, amit itt játszik, nagyon kedvemre való. Az első taktusok környékén akár még Coltrane-számnak is elment volna.
BARRY ALTSCHUL: Brahma (a Brahma című lemezről, Sackville, 1980. Altschul: dob; Ray Anderson: harsona; Mark Helias: bőgő).
Itt is sokakra tudnék tippelni. Rashied Ali, Ed Blackwell, Don Moye egyaránt szóba jöhet. [A tagadó válasz után:] Egyikük se? Akkor még egy tipp: Barry Altschul ugyanis szintén játszott hasonló modorban. Ő volt a Circle együttes ütőse, ez a triófelvétele is nagyon izgalmas. Sajnos mostanában nem hallok róla.
MAX ROACH: Epistrophy (a M'Boom című lemezről, Columbia, 1979. Roach: ütőhangszerek; Joe Chambers: vibrafon; Omar Clay: üstdob; Kenyatta Abdur-Rahman: harangok; Fred King: marimba; Ray Mantilla: triangulum; Warren Smith: üstdob; Freddie Waits: marimba).
Egy Monk-szerzeményről van szó. Hallom, hogy a timpani játssza a témát és az improvizációt. Ezt a zenét nem ismerem, de baromi jó. Egyértelmű, hogy amerikai zenekar. A stílus alapján Max Roachra gondolok. Néhány figurát seprűzött, már arról beugrott a neve, de nem akartam elhamarkodottan nyilatkozni. Korai tevékenysége alapján bebop-dobosként tartják számon, de tudjuk jól, hogy későbbi pályáján hihetetlenül modern dolgokat is játszott, például vonószenekarral kísérletezett.
PAUL MOTIAN: Morrock (a Paul Motian On Broadway Vol. 5 című lemezről, Winter & Winter, 2008. Motian: dob; Thomas Morgan: bőgő; Loren Stillman, Michaël Attias: szaxofon; Masabumi Kikuchi: zongora).
[Néhány taktus után:] Paul Motian? Ő az egyik élő klasszikus, akit koncerten is láthattam. Bill Frisell és Joe Lovano volt a kísérője abban a zenekarban. Nagyon szeretem őt, de ezt a CD-jét még nem hallottam. Viszont úgy sejtem, hogy itt is az a japán zongorista kíséri, akinek most nem ugrik be a neve.
RASHIED ALI: Moon Flight (a Moon Flight című lemezről, Knitting Factory, 1975. Ali: dob; James Vass: altszaxofon; Marvin Blackman: tenorszaxofon; Charles Eubanks: zongora; Benny Wilson: bőgő).
Ez az előadó is lehet Rashied Ali. Az egész kompozíció az ő világát idézi. A dob hangolása és a szám feelingje vezetett rá a válaszra. Nem tudom ezt precízen megmagyarázni. Meghallom a zenét, és tudom, hogy ez nagy valószínűséggel ő.
STANTON MOORE: Dunkin' In The Deep (a III című albumról, Telarc, 2006. Moore: dob; Robert Walter: Hammond-orgona; Will Bernard: gitár; Skerik: tenorszaxofon).
Joey Baron stílusában dobol az illető. De nem tudom megmondani, kicsoda. Baron játéka mindazonáltal modernebb. Funk groove-os stílusról van szó, de hallhatóan nem fekete az előadó. Szerintem az ilyen zenére sokkal jobban lehet táncolni, mint egy szokványos disco-számra. Izgalmasabb a lüktetése. Nagyon ismerős ez a sound, biztos vagyok benne, hogy ismerem az előadót. Esetleg Dennis Chambers? [Stanton Moore nevének elhangzása után:] Hát persze! Stanton Moore! Az úgynevezett New Orleans-i stílus!
JOEY BARON: Archives (a Tongue In Groove című lemezről, JMT, 1991. Baron: dob; Steve Swell: harsona; Ellery Eskelin: tenorszaxofon).
[Néhány taktus után:] Ez Joey Baron. Itt nincs helye vitának, ez ő, és kész. Múltkor Tóth Viktorral mi játszottunk a zenekara előtt, hát, mit mondjak? Káprázatos volt. Az általam ismert dobosok közül Matt Wilson játszik még így, csak talán egy hajszálnyival konvencionálisabban. Nagyon szeretem Joey Baron játékának humorát.
(A videók illusztrációk - a szerk.)
hírlevél
