Oláh Zoltán Budapesten született 1973-ban. Tízévesen kezdett zongorázni, korábban hegedülni tanult. Előbb Csonka Emil és Esze Jenő, majd a Jazzkonzervatórium előkészítőjén ifj. Rátonyi Róbert volt a tanára. Zenészi képességeiről nagy elismeréssel beszélnek a kritikusok. A Gramofon egyik szerzője írta róla, hogy ”egyszerre finom és virtuóz játéka élményszámba megy, zenei építkezését tekintve otthonosan mozog a hancocki világban, kemény akkordikája és jó billentése sikeres jövőt sejtet”.

Oláh Zoltán 1994-ben alapította meg a Trio Acoustic zenekart fivérével, Oláh Péter bőgőssel. A modern mainstream jazzt játszó zenekar első lemezét 1995-ben jelentették meg Autumn Leaves Live in Dabas címmel. A lemezen híres standardek mellett Oláh Zoltán szerzeményei szerepeltek. Ez a lemez 2002-ben, új kiadásban, Japánban is megjelent, és ismét ezres nagyságrendben fogyott. A tokiói Swing Journal magazin szerint a hónap jazzlemeze volt Japánban. 1996-ban All of You címmel jelent meg a trió első stúdióalbuma.

1997-ben két új lemez, a Swinging Steam Roller és a Sakura – Tribute to Japan került a boltokba. Előbbin közreműködött Deseő Csaba is. A Sakura című lemez hangzásában teljesen újat hozott: Oláh Zoltán briliáns módon ültette át a japán népzenét jazzbe. A világon először dolgozott át japán dalokat a jazztrió.1998-ban Tony Lakatossal készítették el Caravan című koncertalbumukat. 2004 decemberében Gypsy Eyes címmel Japánban jelent meg lemezük, melyen a formáció saját szerzeményei mellett híres cigány népzenei átdolgozásokat játszott. A Pannon Jazznél publikálták Trio Acoustic/Szekszárd Jazz Q/Szekszárd Spirituale: Happy Birthday To. S.G.G. című rövid albumukat. Legutóbbi albumuk 2008 februárjában jelent meg Japánban, Giant Steps címmel.

Oláh Zoltán szintén tagja a Cornelio Tutu Bandnek. A Juhász Kornél gitáros (művésznevén: Cornelio Tutu) által alapított együttes (Cornelio Tutu – gitár; Oláh Zoltán – zongora; Oláh Péter – basszusgitár; Csomós Ferenc – dob) első, Keep Playing című CD-je 2004-ben jelent meg, és számos jó kritikát kapott, még a tengerentúlról is. A lendületes, könnyed, dallamos és virtuóz latin-funky-jazz a koncerteken is jól működik. A csapat rendszeresen játszik klubokban az ország különböző pontjain, évente néhány alkalommal pedig rangos hazai és külföldi rendezvényeken lép fel. Cornelio Tutu évente bemutatókat tart a frankfurti Musikmessén is.

A keresett zongorista/komponista harmadik zenekara a Trio Olamar, melyben testvére nagybőgőzik és Martonosi György dobol. Gyakori vendégművészük Fatima Gozlan (nay, derbuka, djembe). Az Olamar több nemzetközi fesztiválon sikerrel mutatta be a magyar népzenei örökség bartóki ihletésű gyöngyszemeit, természetesen saját arculatára formálva. Az együttes erőteljes progresszív jazzt játszik, ötvözve a Kárpát-medence dallamvilágával és orientális ritmusokkal. Szirtes Edinával és Fábry Boglárkával kiegészülve óriási sikert arattak reneszánsz kori átdolgozásaikkal.

A „Vakrepülés” felvétele 2008. november 11-én készült. Szerkesztette és készítette Máté J. György.

ART HODES: Panama Rag (a Friar’s Inn Revisited című lemezről, Delmark, 1972. Hodes (zongora), Nappy Trottier (trombita), George Brunis (harsona), Volly DeFaut (klarinét), Truck Parham (bőgő), Barrett Deems (dob)).

(A szám közben) Benny Goodman Band? (A tagadó válasz után) Jellegzetes dixieland-stílust hallottunk. A zongorista játéka is szépen kifejezte ezt. A stílusra jellemzően röviden szólózott. Nem merek tippelni nevekre, ugyanis nem nagyon vagyok járatos a jazznek ebben az ágában. (Art Hodes nevének elhangzása után) Három csillagot adok a produkcióra.

MARTIAL SOLAL: Here’s That Rainy Day (a Longitude című lemezről, CAMJazz, 2007. Solal (zongora), François Moutin (bőgő), Louis Moutin (dob)).

Itt már modern jazz szólt, engem Keith Jarrett játékára emlékeztetett a zongorista felfogása, de mégsem hiszem, hogy Jarrett-felvétel volt. Nem arab származású zongorista lemezét hallottuk? (A tagadó válasz után) A nevekkel mindig bajban vagyok. (Miután kiderült, hogy francia zongorista játszott) Claude Bolling? (Martial Solal nevének elhangzása után) Szép, levegős játék volt. Ahhoz képest, hogy idős mesterről van szó, a ritmikai váltások, a ritmuseltolások meglepően modernnek hatottak. Érdekesen, egyéni módon improvizált, négy csillagot adok rá.

McCOY TYNER: After The Rain (a McCoy Tyner Plays John Coltrane című lemezről, Impulse, 1997. Tyner (zongora), George Mraz (bőgő), Al Foster (dob)).

Amerikai zongorista? Talán McCoy Tyner? (Az igenlő válasz után) Rögtön rá tippeltem. A finom hangok utáni erős kitámasztás elég jellegzetesen az ő játékára utalt. A ballada középrészénél volt a legtipikusabb a Tyner-sound. Nagyon jellemzőek a tremolói. Öt csillag.

HIROMI UEHARA: Softly As In A Morning Sunrise (a Beyond Standard című lemezről, Telarc, 2008. Hiromi (zongora, billentyűs hangszerek), David Fiuczynski (gitár), Tony Grey (basszusgitár), Martin Valihora (dob)).

A számot felismertem: Softly As In A Morning Sunrise. A dobos esetleg Dave Weckl lehetett. Talán Chick Corea zongorázott. (A tagadó válasz után) Nehéz tippelni, mert tiszta Corea-utánzatot hallottunk. (Hiromi nevének elhangzása után) Őt nem ismerem. De a zenekar egésze az Elektrik Band másolataként hatott. A gitáros hozott időnként egy-egy új színt a zenébe. A dobos Weckl stílusában kísért. Talán a basszusgitár-szólóban lehetett a legtöbb eredeti vonást felfedezni. Ez csak három csillagot ér.

MICHIEL BORSTLAP: Face On The Ballroom Floor (a Body Acoustic című lemezről, EmArcy, 1999. Borstlap (zongora), Tom Beek (tenorszaxofon), Jesse van Ruller (gitár), Anton Drukker (bőgő), Jeroen de Rijk (ütőhangszerek), Hans Eijkenaar (dob)).

Chick Corea? Csak félve kérdezem, mert ilyesfajta Corea-felvétellel még nem találkoztam, ugyanakkor a bartóki skálák, a harmóniamenet, sőt a billentés is teljesen Chick Coreát idézi. (Borstlap nevének elhangzása után) Három csillagot tudok adni a felvételre.

NAT KING COLE: Embraceable You (az I Don’t Know Why című lemezről, Past Perfect, 1943. Cole (zongora, ének), Oscar Moore (gitár), Johnny Miller (bőgő)).

Nat King Cole egy Gershwin-számot játszik. Ő inkább énekesként volt nagy, de persze zongoristának is jelentős. 4,5 csillag legyen a felvétel.

BILLY TAYLOR: I’ll Remember April (a Dr. T. című lemezről, GRP, 1993. Taylor (zongora), Victor Gaskin (bőgő), Bobby Thomas (dob)).

Tanácstalan vagyok. (Taylor nevének elhangzása után) Nagyon szép és kellemes volt a zongora-bevezető. Lehetett hallani, hogy egy nagy öreg játszik. Viszont az improvizáció nem tetszett, akadozó-ingadozó volt. Három csillagot érdemel a bevezető ballada-rubato és a dinamika miatt, de amikor a triójáték beindult, csalódást keltett.

ENRICO PIERANUNZI: These Foolish Things (a Ballads című lemezről, CAMJazz, 2004. Pieranunzi (zongora), Marc Johnson (bőgő), Joey Baron (dob)).

(A bőgőszóló alatt) Jaj, de hamisan játszik! (A szám végén:) Nem merek tippelni. Négy csillagot tudok adni rá. Elég kellemes zongorajáték szólt, elegáns volt a szám végi improvizáció. Európai pianistáról lehet szó, ez hallatszik a soundon. (Pieranunzi nevének elhangzása után) Bevallom, az ő munkásságát nem nagyon ismerem.

THELONIOUS MONK: Reflections (a Solo 1954 című lemezről, Vogue, 1954. Monk (zongora)).

Ez egy nagyon régi felvétel. Erroll Garner? (Monk nevének elhangzása után) Ja, persze! Hogy épp az ő neve nem ugrott be! Érdekes felfogásban, szabálytalanul játszott, mint mindig. Korszakalkotó különlegesség az életműve. Négy csillag.

ERROLL GARNER: It’s All Right With Me (az In Concert című lemezről, Giants Of Jazz, 1955. Garner (zongora), Eddie Calhoun (bőgő), Denzil Best (dob)).

(Fél perc után) Erroll Garner! Ő is különleges stílust vezetett be a jazztörténetbe. Bal kézzel szinte a négyet hozta. Mintha gitárstílust ültetett volna át zongorára. A szólói alatt is szólt a négy, hozta harmóniában, nem kellett alá walking bass vagy ingabasszus. Természetesen öt csillag, ez nem is kérdés.