Jazz/World

Vedd ölbe, ringasd, énekelj!

Ringató-foglalkozások a Pesti Vigadóban
2021.10.21. 11:20
Ajánlom
Vedd ölbe, ringasd, énekelj! – ezzel a gondolattal hívja a Pesti Vigadó a kisgyermekes családokat három év alatti gyerekekkel a Ringató-foglalkozásokra, ahol cél a zenei élmény.

A foglalkozások lényege, hogy oldott, szeretetteli légkörben a kisgyermekes szülőkkel megismertessék a zenei nevelés lehetőségeit, a szülők és a gyerekek átéljék a közös éneklés és játék élményét. Nem a gyerekek megtanítása, nem a fejlesztés a cél! Mindenekelőtt a felnőttekben szeretnének kedvet ébreszteni az énekléshez. Segítséget, bátorítást adni, útmutatást az értékes zenei anyag válogatáshoz. Természetesen

emellett céljuk még, hogy a gyerekek művészeti, ezen belül zenei nevelése elkezdődjön már a legkisebb korban, érzékennyé, fogékonnyá váljanak a jó zene, a művészetek iránt.

Ezért élő énekszóval, mondókákkal, dajkarímekkel, hangszerjátékkal veszik körül őket, és ha kedvük van bekapcsolódhatnak az ölbéli játékokba is.

A Ringató nemzetközi hírű, Kodály gondolataira épülő zenepedagógiai módszer, melynek kidolgozója Gróh Ilona. Amit a Ringató-foglalkozás megvalósít, az túlmutat egy zenei nevelési módszeren. Énekelni, játszani tanít, örülni a szépnek. Segít egymásra találni, közösséget formál.

A Ringatókra már néhány hónapos kisbabákkal lehet érkezni, a felső korhatár pedig az óvodáskor kezdete.

A Pesti Vigadó 2021 őszétől szeretettel várja az érdeklődő szülőket, nagyszülőket és a gyermekeket, hétfőnként 10.30-11.00 között.

Időpontok:

Ringató

  • 2021. október 25. hétfő 10.30-11.00 – IV. emelet Makovecz Terem
  • 2021. november 8. hétfő 10.30-11.00 – IV. emelet Északi Társalgó
  • 2021. november 15. hétfő 10.30-11.00 – IV. emelet Északi Társalgó
  • 2021. november 22. hétfő 10.30-11.00 – IV. emelet Makovecz Terem
  • 2021. november 29. hétfő 10.30-11.00 – IV. emelet Makovecz Terem
  • 2021. december 13. hétfő 10.30-11.00 – IV. emelet Makovecz Terem
  • 2021. december 20. hétfő 10.30-11.00 – IV. emelet Északi Társalgó

Adventi Ringató

  • 2021. december 12. vasárnap 17:00

Foglalkozásvezető: Gáll Viktória Emese

További információ és jegyvásárlás a Vigadó oldaláról érhető el.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Ringató (forrás: Pesti Vigadó)

Pesti Vigadó

A Pesti Vigadó minden korban a társasági élet központi helyszíneként működött.

Otthonául szolgált Strauss, Liszt, Erkel, Wagner, Bartók, Dohnányi koncertjeinek, a Pesti Műegylet által szervezett első hazai kiállításnak, az első népképviseleti országgyűlésnek ugyanúgy, mint Bleriot XI-es repülőgépe bemutatásának vagy az aktuális korszak legnépszerűbb báljainak.

2014 óta az épület fenntartását és üzemeltetését a Magyar Művészeti Akadémia, mint tulajdonos megbízásából a Pesti Vigadó Nonprofit Kft. biztosítja, amelynek célja továbbra is fenntartani, és megőrizni a közönség számára e kulturális sokféleséget és a magas művészeti színvonalat.

Az elmúlt években megvalósult rendezvények minősége és a látogatottsági adatok azt bizonyítják, hogy sikerült ismét a magyarországi kulturális és turisztikai életben korábban méltán elfoglalt pozíciójába visszahelyezni a Főváros szívében található Pesti Vigadót!

Legolvasottabb

Színház

Nagy Péter István: „Nincs olyan hatalom, ami kivonhatja magát a kérdezés alól”

A rendező Nagy Péter István szerint az Angyalok Amerikában az emberben rejlő potenciálról mesél, arról, hogy mindig van remény a változásra, az újrakezdésre, a romokon kisarjadni képes életre. Interjú.
Klasszikus

Best of barokk – 15 sor klasszikus

„Inkább érezhettük magunkat valamiféle gálaesten, ahol kiváló előadók újabb és újabb nagy, nehéz és zeneileg elképesztően gazdag számokat adnak elő, mintsem opera-előadáson.” 15 sor klasszikus.
Könyv

A magyar költészet napja: színpadra, múzeumokba és villamosra költöznek a versek

Szombaton, április 11-én ünnepeljük József Attila születésnapját és a magyar költészet napját: koncertekkel, tárlatvezetésekkel, könyvvásárral és felolvasásokkal várják az érdeklődőket számos budapesti helyszínen. Mutatjuk, merre érdemes elindulnia az irodalom szerelmeseinek.
Klasszikus

Elhunyt Czigány György

94 éves korában elhunyt Czigány György József Attila- és Erkel Ferenc-díjas költő, író, újságíró, érdemes művész, a Magyar Rádió népszerű Ki nyer ma? című műsorának alapító műsorvezetője.
Vizuál

Nemes Jeles László új filmje meghívást kapott Cannes-ba

Nyilvánossá vált a 79. cannes-i filmfesztivál versenyprogramja, a világ legrangosabb szemléjén mutatkozhat be az Oscar-díjas magyar rendező első francia nyelvű filmje, a Moulin.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Horgas Eszter és művészbarátai az Óbudai Társaskörben

Horgas Eszter fuvolaművész több mint 20 éve rendszeres fellépője az Óbudai Társaskörnek. Május 15-én művészbarátaival „Gershwin és Bernstein: Két zseni Amerikában” címmel adnak koncertet.
Jazz/World ajánló

Hálószobaprojektből világszínpadra: Budapestre érkezik corto.alto

Márciusban a Jazzbois vendégeként mutatkozik be a Müpában, április 21-én pedig saját zenekarával tér vissza Budapestre a kortárs jazz egyik izgalmas új hangja, corto.alto.
Jazz/World ajánló

Monteverdi egykor és ma – Karosi Júlia ad koncertet a Zeneakadémián

A jazzénekművész és együttese Monteverdi – Past & Present címmel ad koncertet április 25-én, amelyen madrigálok és operák részletei hangoznak el sajátos hangszerelésben.
Jazz/World ajánló

Budapest Ritmo: ahol a világ zenéi egymásba olvadnak

A Budapest Ritmo minden évben bebizonyítja: a világzene ma az egyik legizgalmasabb terepe a zenei felfedezéseknek. A 2026-os kiadás április 9. és 11. között ismét világkörüli utazásra hív a Magyar Zene Házában.
Jazz/World ajánló

Az éjszaka ritmusa – Mario Biondi ismét a Margitszigeten lép fel

Május 23-án a Margitszigeti Színház színpadán lép fel Mario Biondi, a nemzetközi soul- és jazz színtér ikonikus alakja a 3. Jazz és Bor Fesztiválon. A koncert előtt érdemes korábban érkezni, hisz a fesztivál napközben kisebb jazzkoncerteknek ad teret.