Jazz/World

Végtelen jazz a Fonóban – az Újbuda Jazz Fesztiválon

2023.09.18. 13:40
Ajánlom
Idén tizennyolcadik alkalommal várja az érdeklődőket az Újbuda Jazz Fesztivál, amelynek célja, hogy a műfaj aktuális és kurrens képviselőit mutassa be a közönségnek, a klasszikusoktól az új kísérletekig, az idei év kiemelkedő újdonságaival együtt. A koncerteknek Újbuda két fontos kulturális központja, az A38 hajó és a Fonó Budai Zeneház ad otthont.

A Fonóban szeptember 21-től 23-ig három estén át szól majd a jazz olyan, az idei évet meghatározó zenekarokkal, mint Gyémánt Bálint új triófelállása, a legendás Dresch Quartet, vagy a szcéna két nagy meglepetése, a Kovász és a Borbély-Batyu-Lőrinszky trió. A Novan Experiment zenei kísérletei mindig frissen térnek vissza a Fonóba, Kaltenecker Zsolt és Mózes Tamara duója pedig új utakat mutat. A fiatal zenészekből álló Intergeese és Burján Orsi jazzes népdal-adaptációi különleges szín a palettán. A három este alatt örömmel csodálkozhatunk rá, mennyire sokszínű a jazzéletünk, mennyire messzire visz ez a műfaj, és milyen remek alkotóink vannak a jazz területén.

A fesztivál első napján Gyémánt Bálint fiatal zenésztársakkal, Bartók Vincével és Szabó Dániel Ferenccel lép színpadra. A megújult trió friss albumának épp az utolsó simításait végzi, így a Fonó közönsége találkozhat a 2024-es hivatalos lemezbemutatás előtti utolsó pillanatban a zenekarral.

A trió a személyes alkotóműhelyem, ahol számomra kivételes, inspiráló művészbarátaimmal tudok együtt dolgozni

– vallja a jazzgitáros.

A Mörk zenekar billentyűse, ifj. Novai Gábor (NovaN) havi rendszerességgel tért vissza a Fonóba ebben az évben, hogy Novan Experiment néven mindig más vendégalkotókkal együtt hozzon létre kötetlen zenei párbeszédet a színpadon. NovaN és Kiss Árpád MnemonicKiss már számos helyen lépett fel együtt, többek között a birminghami Symphony Hallban, a londoni St. James Churchben, illetve rotterdami kortárs elektronikus fesztiválokon, holland házibulikban, a budapesti jazz és underground színterén keresztül egészen a DAAD és OZORA fesztiválig. Az eredmény valóban egyedi és szokatlan zenei élmény, inspiráló „on-the-spot” kompozíció!

KovacsGergelyKOVASZfotoBarcsikGeza-133309.jpeg

Kováts Gergő (Fotó/Forrás: Barcsik Géza / Fonó Budai Zeneház)

Kováts Gergő, kiváló szaxofonosunk számos szabad-, könnyű- és főleg világzenei formációban való közreműködés után elérkezettnek látta az időt arra, hogy maga is a népzene és a jazz közötti végtelen mezőkre induljon felfedezőútra társaival, így jött létre a Kovász nevű zenekar, amely a tavalyi évadban óriási sikerrel mutatkozott be a Fonóban, a folytatás pedig nem kevésbé lesz izgalmas az Újbuda Jazz Fesztiválon!

Kaltenecker Zsolt és Mózes Tamara duója két remek művész különleges találkozása. Igazi progresszív jazz, a pop, az elektronikus hangzások és az improvizáció mentén. Saját kompozícióik a billentyűs hangszer és énekhang köré épülnek, olykor loopokkal, zenéjükben végtelen kreativitás és értő kísérletezés érhető tetten.

Az Intergeeset három fiatal zenész, Horváth Áron, Mohácsy Lőrinc Ágoston, Fekete Zoltán alapította 2023 februárjában. A tagok mindegyike különböző zenei háttérből érkezett, jelenleg Budapesten tanulnak és új, aktív reésztvevői a feltörekvő zenészszcénának. Repertoárjukat a magyar népzenéből táplálkozó saját kortárs kompozíciók képezik.

Célunk olyan zenei utat tálalni, amely hű az elődökhöz, de releváns és friss marad a mai kor zenei világában is

– nyilatkozták az augusztusi Magyar Zene Házában tartott koncertjük kapcsán.

A magyar jazz meghatározó formációja, a Dresch Quartet sem maradhat ki a fesztiválról. A magyar jazz egyik legfontosabb alakja, Dresch Mihály és remek zenekara, az önmagában unikális Lukács Miklós és a két fiatalabb zenész, Gyányi Marcell és Csizi László ismét csodát hoznak a Fonó színpadára, ebben biztosak lehetünk!

DreschfotoBarcsikGeza-133252.jpeg

Dresch Mihály (Fotó/Forrás: Barcsik Géza / Fonó Budai Zeneház)

Mi történik, ha összeáll egy sokoldalú fúvós és egy néptáncos, és szövetkeznek egy jazzbőgőssel? Egyrészt barátság, másrészt csodálatos zene! Borbély Mihály, a népzenében, jazzben és a kortárs zenében egyaránt otthonosan mozgó kiváló fúvós és az ismert néptáncos, Farkas Zoltán Batyu, aki ezúttal ritmushangszereket fog a kreativitásáról híres szólóbőgőssel, Lőrinszky Attilával kiegészülve, elvarázsolnak bennünket dallammal és ritmussal egyaránt.

Burján Orsi népzenei ihletésű dalaival zárul majd az Újbuda Jazz Fesztivál. Az énekesnő Hollandiában végzett török népdalénekes szakon. Hangszereléseiben ötvözi a magyar népdalkincseit, a török népzenei stílusjegyekkel, miközben egyedien fűszerezi a népdalok eredeti dallamvilágát egy rá jellemző izgalmas, jazzes harmóniavilággal és lüktetéssel.

Bővebben a Fonó weboldalán. Az A38 fesztiválprogramjairól bővebb információ található a hajó weboldalán.

Fejléckép: Gyémánt Bálint trió (forrás: Fonó Budai Zeneház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Támogatói estet tartanak a Villa Esterházy javára az Örkényben

A június 10-re meghirdetett esten fellép Hámori Gabriella és Mácsai Pál, valamint az irodalmi alkotóház létrehozásának kezdeményezői közül Dragomán György és Vámos Miklós.
Klasszikus

Betiltott zeneműveket játszik a MÁV Szimfonikus Zenekar

Az együttes az Elfojtott hangok fóruma című kezdeményezés keretében április 24-én a BMC-ben olyan szerzők műveit adja elő, akik a 20. század történelmi tragédiái ellenére is maradandót tudtak alkotni.
Plusz

Székelyföld a Kiskunságban – jön a Gyergyó-Hétvége

Május 7-étől 9-ig tart majd a VIII. Gyergyó-Hétvége, a Kecskeméti Katona József Múzeum Népi Iparművészeti Gyűjteményében, a Lakiteleki Közösségi Térben és Kecskemét Főterén.
Klasszikus

Haydn, Eötvös, Beethoven – ismét Budapesten a Quartet Integra

A Zeneakadémia 2021-es Bartók Világversenyének győztese, a Quartet Integra április 23-án a Solti teremben lép fel, igazi zenei utazást kínálva a bécsi klasszikától a 20. század végének zenéjéig, aztán vissza.
Színház

Költői Oidipusz, Z-generációs Candide, királynői szerelem – ajánló a MITEM 2. hetének előadásaihoz

Gazdag műfaji, tematikai és stílusbeli változatosságot kínálnak a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó következő heti előadásai, amelyekből sokan csemegézhetnek, hiszen most először gyerekelőadás is érkezett a MITEM-re.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Történetek hangokban – a Budapest Jazz Orchestra új albuma az Eötvös10 színpadán

Különleges zenei utazásra hív a Budapest Jazz Orchestra, amely legújabb, Storytelling Night: The Music of Daniel Mester című albumát mutatja be április 19-én, vasárnap 18:00 órától az Eötvös10 színháztermében.
Jazz/World ajánló

Horgas Eszter és művészbarátai az Óbudai Társaskörben

Horgas Eszter fuvolaművész több mint 20 éve rendszeres fellépője az Óbudai Társaskörnek. Május 15-én művészbarátaival „Gershwin és Bernstein: Két zseni Amerikában” címmel adnak koncertet.
Jazz/World ajánló

Hálószobaprojektből világszínpadra: Budapestre érkezik corto.alto

Márciusban a Jazzbois vendégeként mutatkozik be a Müpában, április 21-én pedig saját zenekarával tér vissza Budapestre a kortárs jazz egyik izgalmas új hangja, corto.alto.
Jazz/World ajánló

Monteverdi egykor és ma – Karosi Júlia ad koncertet a Zeneakadémián

A jazzénekművész és együttese Monteverdi – Past & Present címmel ad koncertet április 25-én, amelyen madrigálok és operák részletei hangoznak el sajátos hangszerelésben.
Jazz/World ajánló

Budapest Ritmo: ahol a világ zenéi egymásba olvadnak

A Budapest Ritmo minden évben bebizonyítja: a világzene ma az egyik legizgalmasabb terepe a zenei felfedezéseknek. A 2026-os kiadás április 9. és 11. között ismét világkörüli utazásra hív a Magyar Zene Házában.