Kozma Orsi számára az országos ismertséget a Jazz+Az zenekar hozta meg, ezt követően Cotton Club Singers tagjaként aratott sikereket. Pályája során több mint 100 lemezen közreműködött, több tucat slágert énekelt számos formációval, több musical főszerepet játszott és rengeteg hazai, illetve külföldi klubban, fesztiválon és eseményen vett részt Európa-szerte.
2008-ban alakult meg saját zenekara a Kozma Orsi Quartet, elismert jazz zenészek közreműködésével. Első stúdióalbumuk a Hide and seek azonnal Fonogram-díj jelölt lett jazz kategóriában, majd 2009-ben elnyerte a Jazzy dalverseny különdíját, 2010-ben a pedig a Pécs Fringe Fesztivál szakmai díját is.
Augusztus végén az idén 13 éves Kozma Orsi Quartet zárja a JazzBazár koncertsorozatát a Várkert Bazár Öntőház udvarán.
Let’s Swing címmel megvalósuló koncertprogram számos olyan világslágert hoz el a nézők számára, mint a Cheek To Cheek, a Fly Me To The Moon vagy az I've Got You Under My Skin, mind-mind hamisítatlan swing feldolgozásban.
A koncerten egy meglepetés dal is felcsendül majd, amely kizárólag erre az alkalomra készült, és vendégművészek is színpadra lépnek: Dennert Árpád szaxofon művész csatlakozik a zenekarhoz.
JazzBazár - Let's Swing
Kozma Orsi Quartet
Közreműködők:
Kozma Orsi - ének, zenekarvezető
Cseke Gábor - zongora, billentyűs hangszerek
Hárs Viktor - basszusgitár, baritongitár
Pusztai Csaba - dob, ütőhangszerek
Vendég: Dennert Árpád – szaxofon
Helyszín: Várkert Bazár, Öntőház udvar
Időpont: 2021. augusztus 27. 20:00
Fejléckép: Kozma Orsi Quartet fotó: Papp Schneider