Hétfőn a Kispál és a Borz egy egész napot kapott a búcsúra, szerdán a Quimby is eljátszotta a magáét, a Csík Zenekar pedig őket is idézve mulatatta a Világzenei Nagyszínpadon a lelkes publikumot. Igazi tömeg gyűlt össze magyar népzenét hallgatni és virágos ruhában mezítláb táncolni az első nap még egészen barátságos sziget-porban. Ha az ember valóban vidám és éppen nem nyomja vállát semmiféle hétköznap, akkor táncolhat így, tiszta örömből, feltett kezekkel, hujjogatva és csettintgetve.
Később Amparo Sanchez hatalmas fehér virággal a hajában vette kezébe hangszereit és az irányítást a füstben kirajzolódó kékes sárgás lámpák fényében. Az egyre imbolygóbb közönség hangosan énekelt a spanyol, mexikói és kubai fílinget egyaránt megtestesítő temperamentumos énekesnővel, a posztszovjet Kelet-Európában, túlnyomórészt nyugatiaknak. Amparo koncertje végén a ráadásban beharangozta kollégáját egy közös duett felemlegetésével: Omara Portuondo-t és a Buena Vista Social Club-ot várta mindenki. Az embermassza, ami pár perce még a szélen üldögélő, sörözgető közönséget képezte, pillanatok alatt alakult át táncoló tömeggé. A rutinos szigetesként visszajáró kubai öregek pedig igazi hangulatvarázslóként nyújtották azt, ami a világon több mint ötmillió példányban kelt el. A zenéjüket.
hírlevél
