Naomi alig 11 éves volt, amikor édesanyja meghalt – a sors kegyetlen játéka, hogy szintén mellrákkal küzdött –, pár évvel később pedig apja, aki nem velük élt, lett háztűz áldozata. Anyjuk halála után öt testvérével elszakadtak egymástól: iker öccsei állami gondozásba kerültek, nővére és bátyja apai nagynénjükhöz, Naomi pedig anyja húgához költözött. Ám nagynénje nem tudott gondot viselni Naomira, aki így gyámság alá került, és végül a nyüzsgő Melbourne-ből a délkelet-ausztráliai Victoria tartományban található kisvárosba, Mount Beautyba költöztették.
Minden és mindenki, ami és akit addig ismert, hirtelen eltűnt körüle. A folyton pezsgő nagyvárosból pedig egyik napról a másikra az ausztrál vidék csendes táján találta magát. És bár valami kétségkívül véget ért az életében, egy másik elkezdődött: mégpedig
a természethez fűződő, megtörhetetlen kapcsolata,
ami – bár ekkor még nem tudta – egész életében elkísérte. Befogadó családja ugyanis egy őshonos állatoknak létrehozott menhelyet vezetett, így Naomi gyakorlatilag dingókölykök, elárvult sasfiókák és vombatbébik közt nőtt fel. Az állatok és a természet közelsége pedig gyógyírként hatott a gyászoló kislány lelkére: „Az állatok kifejezetten empatikus lények, gyakran énekeltem nekik.
Úgy hiszem, a zene és a zenészek létezésének alapvető célja, hogy emlékeztesse az embereket a csodák és a varázslat létezésére.
Számomra a természet az egyik legjobb példa arra, hogy valóban létezik varázslat a világban” – nyilatkozta az énekesnő.
A cikk folytatása a Liszt Ünnep blogján olvasható.
Támogatott tartalom.
Fejléckép: Nai Palm (Fotó/Forrás: Lindsey Byrnes / Müpa)
hírlevél
