A Stúdió 11 Ensemble közönsége a szombati jazznap.hu tiszteletére adott Swing Highlights című koncertjét a Lovag utcai New Orleans-ben rendezték.

A jól komponált nyitány nagyjából elővezeti az este zenei anyagát, amelyből kiderül, a koncert koncepciója az andalító balladák és felpörgető szvingek váltakozása. Tóth Gyula, gitáros, zenekarvezető családias bevezetőjében Terézváros pacsirtájaként konferálja föl az első énekest, Majsai Gábort, ami nem csoda, hiszen Majsai azon kívül, hogy terézvárosi lakos, a Hunyadi tér zenepavilonjának is rendszeresen visszatérő vendége. Noha a koncert a harmincas évek szving slágereit hirdeti, Majsai Gábor mégis egy inkább rá jellemző dallal, a retró hatású Swing és a Boogie-val indít, azonnal megénekelteti a közönséget, és előveszi a szájharmonikát is. A Georgia és az I've Got You Under My Skin Frank Sinatrát idézi, Barbinek Gábor remek harsonaszólója pedig visszaröpít minket kicsit a két világháború közti New Orleansba. Majd következik Bolba Éva, aki elsőre törékeny, mégis amint énekelni kezd, hihetetlenül dögös és erőteljes jelenség a színpadon. 

Majsai Gábor, Bolba Éva, Balássy Betty, Varga Ferenc és a Stúdió 11 Ensemble

Énekes és zenekari szólók váltogatják egymást, ifjabb Rátonyi Róbert szólózik az Autumn Leavesben, Bolba Éva könnyeket csal a szemekbe a Sentimental Reasonnal, és perzsel a Let's Face the Music and Dance-ben, majd ezt a blokkot a zenekar a Baisie's Bag nagyszerű ritmusaival és arranzsával zárja. Varga Ferenc és Balássy Betty megjelenése ismét a huszonegyedik századba invitál bennünket, évődnek a színpadon, bevonják a közönséget is, jól megfér műsorukban egymás mellett a Have You Met Miss Jones, az Orange Colored Sky és az Esik a hó. Sőt, a páros Tudni jó című első, még kiadás előtt álló gyereklemezéről egy szving ritmusú darab is felhangzik a szerelmes pókról, és egyéb furcsa állatokról annak jegyében, hogy miért is csak este hallgatnak a felnőttek jazzt, ahelyett, hogy a gyerekek is hallgatnák azt reggel? Ezzel pontosan meg is valósítja a Nemzetközi Jazz Nap célját, hogy természetes befogadóvá válhassunk mindannyian, hogy élvezzük és szeressük a nagyszerű muzsikát kortól és nemtől függetlenül. (Csernus Szilvia)

Choose Cheese

Amikor a jazznap.hu weboldalon megláttam a Fonó Budai Zeneház kínálatát a nagy napra, azonnal eldőlt, hogy ott a helyem. Az ottani eseménysorozat neve tömör volt és magáért beszélt: Fiatal Jazz Zenészek Klubja.

A szövetkezés gyökerei a Lamantin Jazz Táborba és a Bartók konziba nyúlnak vissza és, igen dicséretes módon, a Fonó adott rendszeres otthont ezeknek a lelkes fiataloknak. Nem csekély örömömre jó ház várta az új generáció zászlóvivőit. Ráadásul a közönség túlnyomórészt fiatalokból állt. Először a Choose Cheese formáció lépett színpadra. (Menyhért Márton gitár, Berta Zalán basszgitár, Baranyi Bence dob és az együtteshez nemrég csatlakozott Cseke Dániel szaxofonon). Amikor rögtön az elején bejelentették, hogy free-t fognak játszani, kicsit megrémültem, mert nem mindegy, hogy kik és hogyan rögtönöznek kötetlenül. De még jobban féltem attól, hogy a javarészt fiatal közönséget elrettentik az istállóudvari zajok és a torz hangok, amelyek gyakran velejárói a kötetlen rögtönzésnek. Mint a következő óra folyamán az kiderült, félelmeim teljesen alaptalanok voltak. A több mint 20 perces nyitószám kollektív rögtönzéssel kezdődött, ami egy dühödt méhraj hangzására emlékeztetett, de mivel a fiúk nagyon okosan betettek néhány előregyártott elemet a zenébe, így szakaszonként tudtak hangulatot váltani és nagyon együtt voltak. Olyannyira, hogy a zenének íve volt, az előadók lelkesen és jókedvűen improvizáltak a zenei humortól egyáltalán nem mentes előadás során. Azt is érdekes megoldásnak találtam, hogy több számon a zene kötetlen törzse a végén formális farkincát kapott, amikor az egyik szám egy Monk szerzeménybe torkollott, a másik pedig valamibe (név-és számazonosító memóriám már nem a régi), ami a Miles Davis-Wayne Shorter-Weather Report vonulatból való, minden esetre jól ismertem. A megoldások frappánsak és szellemesek voltak, az előregyártott elemek ívet adtak a zenének és Cseke Dániel kiváltképp a helyzet magaslatán állt. A zenészek lelkesedése a közönségre is átragadt. Senki nem menekült ki fülére tapasztott kézzel a teremből. Zenész és közönség egyaránt jól szórakozott, noha a muzsika istenigazából nem tartalmazott populáris elemeket. (Pallai Péter)

Szakcsi Lakatos Béla és Orbán György

A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum Kultea klubjában fantasztikus évad ért véget április 30-án. A jazznap.hu kedvéért hosszabbították meg a Képes Magyar Jazztörténeti kiállítást egy héttel, így ennek a kiállításnak a hivatalos finisszázsa után még egy ráadás záró koncert is volt.

A Szakcsi Trió ezúttal standardeket is játszott, amelyeknek egyik különlegessége az volt, hogy a dobos Jellinek Emil – akinek közismert kettős identitása, hiszen Emilio néven lép fel mint énekes – ezúttal scattelt is a számokhoz. Szakcsi művészi felfogásának, a Gypsy Jazz elképzelésnek megfelelően ezek a scattelések azonban nem maradtak meg a szöveg nélküli formában, mert Emilio lovári nyelven is énekelt. A bőgő szólamban a Szakcsi Trió stabil alapját, Orbán Györgyöt hallottuk. A Jazznapon nem először fordult elő a Magyar Jazztörténeti Projekt koncertsorozatán, hogy Szakcsiék közel kétórás fellépésén megint kicsinek bizonyult a Kultea színházterme, a folyosón a nyitott ajtóhoz székeket húzva is sokan hallgatták az előadást.

Florian Weber és Markus Stockhausen (Fotó/Forrás: Pawel Karnowski)

Az Opus Jazzclub a Nemzetközi Jazznap jegyében évek óta futó sorozatát, a német jazz színtér kiválóságait bemutató Goethe Jazz sorozat állította pódiumra. Inside Out néven Florian Weber - zongora és Markus Stockhausen - trombita/szárnykürt duóját hallottuk.

Az 58 éves Markus Stockhausen az egyik legsokoldalúbb muzsikus Európában. A harminckilenc éves Florian Weber Stockhausenhez hasonlóan zenészcsaládból származik és ugyancsak több mint félszáz lemez és számtalan rangos díj dokumentálja eddigi útját. Legújabb lemezüknek, mely a vezető európai kiadónál, az ECM-nél jelent meg, ez csak a második turnéállomása volt, ráadásul az első külföldi.

Érződött is, hogy elég friss a kettős zenei anyaga, amennyiben több részben hallhatóan ott a színpadon döntötte el a két muzsikus, hogy milyen irányba vigye tovább a zenét. Az első szettben nagyjából, de nem kizárólagosan a trombitás, a másodikban ugyanígy a zongorista darabjai hangzottak fel. Stockhausen mind szárnykürtön, mind trombitán illetve zsebtrombitán elbűvölően tiszta és magával ragadóan erőteljesen játszik, a hangszínek egész arzenálját vonultatta fel a darabok karaktereinek megfelelően. Weber (aki lázas betegen vállalta fellépést, de ez nem látszott meg rajta) egészen különleges képességekkel rendelkezik a mai stílusú, főleg európai iskolázottságú jazz-zongoristák között. Miközben képes bármikor szabad mezőre terelni a harmóniák és melódiák útját, ebben a duóban különlegesen sokat vállalt magára poliritmikus és polifonikus tekintetben, olykor tisztán kivehetően három szólamot vezetett egyszerre. A teltházas közönséget meglepte a klasszikusnak és a jazznek ez az egészen egyéni, emelkedett és valójában műfajhatárokon álló, de döntő részében improvizált változata , de attól még nagyon is tetszett az asztaloknál ülőknek. Köztük ott volt Eötvös Péter, aki mind Markus Stockhausen, mind édesapjának barátja, muzsikustársa, valamint Kurtág György is. (Zipernovszky Kornél)

Hamid Drake (Fotó/Forrás: Nyikos Péter)

A Mediawave Fesztivál részeként a Nemzetközi Jazznap egyik külső helyszíne volt a komáromi Monostori Erőd, ahol a programban mások mellett Hamid Drake chicagói dobos-világsztár, spirituális mester is színpadra lépett egy „meglepetésvendéggel” - Tóth Viktor altszaxofonos személyében.

Hamid Drake a Mediawave fő attrakciójaként egyenesen Chicagóból érkezett a Monostori Erőd számára is jól ismert falai közé. Habár a program szerint szóló produkciót adott volna, úgy érezte –mint az a felkonfjából kiderült- nincs értelme egyedül játszani, ha megteheti ezt egy olyan kiváló zenésszel is, mint régi barátja és tanítványa, Tóth Viktor, aki pedig nem tudott a zene és a mester hívásának ellenállni. Így léptek ők ketten a színpadra, már az első pillanattól fogva ihletett állapotban. Ezt az ihletettséget és egymásra hangoltságot olyan magas szinten és olyan természetességgel művelik, hogy az egy órás koncert végén sokan azzal a gyanúval éltek, hogy a zenészek részben, vagy egészében „bepróbálták a műsort”. Minden bizonnyal a próba és a gyakorlás megvolt, csak nem a hangok mentén, és nem a koncert előtt fél órával, hanem sokkal magasabb szinten, ahol ők jól értekeznek, s amit ezen az estén sikerült a közönség szintjén is kommunikálni. A koncert első része tehát teljes mértékben szabad improvizációból állt. A közönség két egyenrangú zenészt látott-hallott, ami nemcsak Tóth Viktor hangszeres és improvizációs készségét dicséri, hanem Hamid Drake zenefelfogását is, amiben a zene közös út és cél, valami magasabb rendű elérésére. Játékában a folyton fokozódó erő egy pillanatra sem vált erőszakossá, melodikus dobolása hangszere legjobbjaihoz mérten is különlegesen expresszív zenei élményt adott, ami csodás szimbiózisban volt Tóth Viktor játékával, amiben az izgalmas bebop futamok nyugodt dallamívekkel váltották egymást.

Tóth Viktor (Fotó/Forrás: Nyikos Péter)

Ha az első rész jazz volt, akkor a második rész spirituális szertartás. Hamid felállt a dobfelszerelés mögül és egyetlen frame drum-on játszott, közben pedig a Hét soros imát, az egyik legfontosabb buddhista imát énekelte, majd egy szufi mantrába kezdett. Viktor a megfelelő ponton finom pásztorfurulya-játékkal lépett be, majd áttért szaxofonra. Teljes időtlenségbe kerültünk, végképp nem volt értelme műfajokban és határokban gondolkodni, de egyáltalán: gondolkodni sem, hiszen logikán túli volt mindez. Úgy muzsikáltak, mintha nem akarnák eltörni a két hangszer közt kifeszített, láthatatlan, magasfeszültségű villanypóznán csücsülő, éneklő kristálymadarat. Szóval mi is az a jazz?! (Szász Emese)

Kovács Zoltán, Juhász Gábor és Jeszenszky György

Juhász Gábor Good Night című albuma különleges zenei anyag. Már akkor kíváncsivá tett, amikor először hallottam, milyen lehet ezeket a dalokat „élőben” hallani? A 2016-os Nemzetközi Jazz Napon a Nyitott Műhelyben lépett fel Juhász Gábor triója a Good Night című albuma különleges zenei anyagával.

A koncert tökéletesen példázza azt, hogy milyen audiovizuális többletet képes nyújtani egy élő zenei esemény, mint közösségi élmény az otthoni zenehallgatáshoz, mint privát tevékenységhez képest. Egy zenerajongó számára talán az az egyik legkülönlegesebb élmény, amikor egy általa már hallott és megszeretett zenedarabot az adott mű előadójától másképpen hallja koncerten, mint lemezen. Másképpen hallja: kibővítve, hosszabban, megvariálva, több improvizációs elemet beleszőve, azaz a zenehallgatóban tudat alatt már lefektetett elvárásokat messze felülmúlva. Röviden: katarzist okozva. Ebből az élményből részesülhetett az, aki úgy döntött, hogy a Jazznapot Juhász Gábor triójának koncertjével kívánja megünnepelni. A Juhász Gábor gitáros, Kovács Zoltán nagybőgős és Jeszenszky György dobos alkotta trió felejthetetlen élményt nyújtott ezen az estén a jelenlévőknek, akik titkon egy zenei utazásban is részt vettek: a jazz-sztenderdek által megfordultunk a tengerentúlon, majd Bartókkal visszatértünk Európába. Az, hogy egy azon koncerten hallhatunk feldolgozásokat John Coltrane-től és Bartók Bélától, jól szemlélteti azt a szabadságot és egyesítő erőt, amit a jazz jelent. Erről szól a Nemzetközi Jazz Nap is: egy napra közelebb hozni az egymástól távolabbiakat, és megtalálni a közös pontokat, bármekkora is legyen a távolság. (Daku Sándor)