- Tizennyolc éves voltál, amikor 1956-ban leverték a forradalmat. Biztos voltál benne, hogy nem fogsz itthon maradni?
- 1956-ban lelkes fiatalként üdvözöltem, hogy vége lett a diktatúrának. Akkor annyira szabadnak éreztük magunkat, hogy meg sem fordult a fejemben, hogy elmenjek. De visszajöttek az orosz tankok, és hozzánk is belőttek az utcába. Amikor láttam, hogy leverték a forradalmat, akkor kezdtem gondolkodni, hogy jobb lenne elhagyni az országot, mert én utáltam azt, hogy egy ember mondja meg, mit mondhatsz, mit csinálhatsz, mit zenélhetsz. Ezért a barátainkkal együtt elindultunk Ausztriába, és átjutottunk az aknamezőkön.
- Amikor Ausztriába szöktél, már azonnal karrierterveid voltak?
- A helyzet adta magát, mert Bécsben a szabadságnak azonnal jelentősége lett. Először egy ausztriai táborba kerültem, ahonnan megszöktem, és a Bécsi Zeneakadémián próbáltam szerencsét, mert ott már egyszer hétévesen lemezt készítettek velem. Nagyjából tehát egy évtizeddel később megkerestem Mendelssohn koncertigazgatót, elmondtam neki, hogy én vagyok a Vig Tomi, ő pedig nagyon megörült. Az igazgató szerzett nekem egy hotelszobát, és rögtön szerződtetett is két koncertre a Zeneakadémiára, ahol Joe Zawinul triójában doboltam. De a végső úti cél természetesen Amerika volt, a jazz hazája.
- Akkor már tudtad, hogy mire vagy képes és mit akarsz elérni?
- Én azt hittem, hogy már kész zenész vagyok, de amikor New Yorkba mentem, mindent elölről kellett kezdenem. Fiatal voltam és nem féltem semmitől, de csak pár szót beszéltem angolul, nem voltak ismeretségeim, és komoly hátrányban voltam a New Yorkban született dobosokhoz képest, mert ők sokkal jobban tudtak jazzt dobolni, mint én. Innen visszanézve szinte lehetetlennek tűnik, amit végül is elértem ennek az ízig-vérig amerikai művészetnek az otthonában.
- Mik voltak az első lépések azért, hogy bekerülj a kinti zenei világba?
- Először elküldtek egy profi dobtanárhoz, aki azonnal rengeteg hibámat kijavította. Ezen keresztül megismerkedtem fiatal amerikai jazzistákkal, és szép lassan kezdtem belejönni a dolgokba. Akkor egész életemre elköteleztem magam a jazz mellett, mert a jazz számomra a szabadság zenéjét jelenti. Sok jazz-zenész megtanulja híres amerikai zenészek szólóit lejátszani, de ez a műfaj nem erről szól. Improvizáció közben a zene a saját belső gondolataimból bújik elő, ezért a rögtönzés egy pillanatnyi kompozícióból és egyéni önkifejezésből áll össze.
- Hogyan lettél kint az egyik legkeresettebb vibrafonos?
- Már Magyarországon is tanultam vibrafonozni, aztán New Yorkban vettem egy nagyon drága vibrafont a Deagan gyártól, az akkori legjobb cégtől. Hétszázötven dollárba került, amit nem engedhettem meg magamnak, de a család segítségével összedobtuk. Végül jó befektetésnek bizonyult, mert négy évvel később bevettek a sztárzenekarnak számító Martin Denny Groupba, és vibrafonosként leszerződtettek Hawaiira. Akkor heti háromszáz dollárt kaptam a zenekarban, ami hatalmas összegnek számított. Ez volt az első fordulópont a kinti életemben, és ezután mindig jobb és jobb állásokat kínáltak.
- A másik fontos állomás Las Vegas lett, ami akkor a könnyűzene és a jazz fellegvára volt.
- Annak a városnak azért volt jelentősége, mert mindenki jelen volt, aki akkoriban a zenei szakmában számított. A Martin Denny Groupban nemcsak vibrafonoztam, hanem komponáltam is, és velük többek közt Las Vegasban is turnéztunk. Később a saját zenekarommal kaptunk egy szerződést a Las Vegas-i Thunderbird Hotelbe, ami nem tartott sokáig, mert akkor még nem volt elég slágerünk. Ezután Juan Garcia Esquivel híres zenekarába úgy nyertem felvételt, hogy eredetileg nem is én, hanem az akkori barátnőm ment meghallgatásra.
- Ezután meghódítottad Hollywoodot, vele együtt a filmipart is, és a legnagyobb zeneszerzőkkel és sztárokkal léptél egy színpadra.
- Én akkor már ismert és keresett vibrafonos voltam, de látni kell, hogy Hollywoodban szó szerint mindent tudnia kellett egy zenésznek, ha azt akarta, hogy foglalkoztassák. Minden stílusban és minden ütőhangszeren kellett bizonyítani a tehetségedet, ahhoz, hogy olyan stúdiómunkákra hívjanak, amiből jól meg lehet élni. A hollywoodi zenei világban tényleg a legjobbakat válogatták ki, és ezért büszkén mondhatom, hogy dolgoztam Quincy Jonesszal, Rod Stewarttal, Billy May-jel, John Williamsszel, Lalo Schifrinnel, Shorty Rogersszel, Henry Mancinivel, Frank Sinatrával, Nelso Riddlevel, Don Ellisszel, hogy csak néhány nagy nevet említsek.
- Adja magát a kérdés, miért jöttél vissza ennyi sikeres évtized után Magyarországra?
- Mert az akkori legendás zenei világ, amiről most mesélek, már eltűnt. Amikor pedig megszűnt az igény a legmagasabban képzett zenészek iránt, akkor úgy éreztem, akár európai levegőt is szívhatok, mert ez nekem zenei szempontból is kedvezőbb. Amerika vált az igazi hazámmá, és angolul jobban is beszélek, mint magyarul, de Miával, a feleségemmel annyira jól érezzük itt magunkat, hogy egyáltalán nem bántuk meg a hazaköltözést. Megvannak a programjaink, a barátságaink és még a művészi oldal is működik. Jelenleg az új lemezemet készítjük a stúdióban.
- Mesélj egy pár szót az új albumodról.
- Tizenöt évvel ezelőtt csináltunk egy közös felvételt Las Vegasban, amin Roger Kellaway zongorázik, Roger Lee dobol és David Carpenter bőgőzik, aki nem sokkal a felvétel után fiatalon meghalt. Ehhez az anyaghoz most hozzáadtam három nagyon tehetséges magyar jazz-zenészt: Joe Fritzet klarinéton, Schreck Ferencet harsonán és Zana Zoltánt bariton szaxofonon. A lemez címe Tommy Vig 2015 - The Time Traveler.
- Kikkel lépsz majd színpadra a novemberi koncerten a The Tommy Vig (USA) Some Jazzma.hu Poll Winners Sextet felállásban?
- A novemberi 29-i koncert egy májusi, nagy sikerű Budapest Jazz Club-beli előadás ismétlése lesz. Az együttes neve a jazzma.hu közönségszavazó versenyére utal, ahol két egészen kiváló jazzmuzsikus, Fritz József és Zana Zoltán nyert velem együtt. De mivel a győztesek közül nem lehet ott mindenki, ezért ezt a nevet találtam ki hozzá. Az esten közreműködik még Papp Mátyás harsonán, Jeszenszky György dobon és Csuhaj Barna Tibor bőgőn. A stílust, amit játszunk, úgy fogalmaznám meg, hogy komoly, igényes kamarajazz saját kompozíciókkal, újszerű előadásmódban.