Jazz/World

Visszaszámlálás újraindul

2008.11.12. 00:00
Ajánlom
A jazzkedvelésből is ki lehet nőni, azt is meglehet unni, vagy bele lehet fásulni; főleg ha azt tapasztaljuk, hogy ebben a műfajban (sem) történik jó ideje semmi különös. Aztán amikor az ember már-már ott tart, hogy éppen megtagadni készül valamit – jelen esetben a jazzt –, ami valaha fontos volt neki, egyszer csak kap egy olyan dózist belőle, amitől újraindul a visszaszámlálás. Ez történt most Szegeden – feltételezhetően nem csupán velem. Szegedi Jazz Napok ’08

Randy Weston (fotó: Matisz László)

A műfaj iránt sokunknál tapasztalható szkepszist leginkább a vélt főcsapás felé törekvő, intézményesen kiképzett hamisítók, személytelen utánzók tömege okozza, akik szerint a sikerhez elég alaposan begyakorolni valami olyasmit, ami ötven évvel ezelőtt revelációt okozott... De szintén az ártatlan jazz-szerelem ellen dolgozik a szellemi tartalom termékké, áruvá degradálódása, az ”igényes szórakoztatást” célzó álságos, valójában a jazz fogyaszthatóbbá tételét szorgalmazó populáris hígítás szándéka, az itt is nélkülözhetetlennek tűnő PR-marketing szemlélet, és még sorolhatnánk – míg ki nem derülne, hogy valójában ez az egész, úgynevezett világ van a mi egykoron kedvenc műfajunk ellen.

Vagyis nincs különösebb csodálkoznivaló azon, hogy a négyzetgyök rétegnek szóló, amúgy vonzó, igazi jazzikont sem nélkülöző program ellenére átlagosan kétszázötvenen lehettünk a szegedi IH Rendezvényközpont négyszáz fős termében, november 8-án és 9-én. A műfajban járatosabbak tudják, hogy Székesfehérvár, Nagykanizsa, Debrecen mellett Szeged az a hely, ahol nemcsak alkalmi, vagy tiszavirág-életű jelene, de igen tiszteletreméltó múltja is van a jazznek. A hetvenes évek elején megkezdett fesztiválsorozat időközben háromszor szakadt meg – természetesen politikai okokból. A negyedik periódus öt éve tart, újfent a legtekintélyesebb hazai jazz-promóter, az eredetileg szegedi Drienyovszky András szervezése alatt.

Feltételezhető, hogy jazzfesztiválok látogatására ma is a műfaj elevenségébe vetett hit készteti az embereket, és nem a nosztalgiázás. Ezt pedig szerencsére a mai muzsikusok többsége is tudja – a szegedi fellépők közül is csak egy-két kivételt említhetnénk... Az egykor természetesnek számító elevenség mellett kisvártatva egy másik jellemző is fontossá vált a jazzben: a szellemi alappontok; vagyis ha úgy vesszük, az állandóság. Tehát mi, a közönség, elsősorban az imént említetteket várhatjuk el egy ilyen rendezvénytől, s legfeljebb mellesleg szórakozást, vagy múltba révedő nosztalgiázást (korszerűtlen műfajról lévén szó); még ha a cirkuszjelleg, az unalmas mainstream, vagy az öncélú frázisáradat veszélyét nem is zárhatjuk ki teljesen.


Alex Blake (fotó: Matisz László)

Szegeden kiderült, hogy a jazz ma is képes az elevenségre és olykor még a szellemi alappontok is meg-megcsillantak. Úgy tűnik, a szvingelő főcsapást, mely a közfelfogás szerint még mindig egyet jelent a jazzel, már jó ideje csak azok a zenészek követik (kissé durcásan), akik képtelenek túllépni a hatvanas éveknél elakadt jazziskolai tananyagon. Ami pedig ma – a jelek szerint – lehetséges ebben a műfajban, és ami Szegeden is volt, az gondosan megkomponált és meghangszerelt témák, vagy könnyedén felvillantott párhangos alapmotívumok között hallható szellemes hangszerszólók. (Vagyis még nem egészen a szó progresszív értelmében vehető kortárs improvizatív zene.)

Az előbbieket tükrözte már az első, Nagy János nevéhez köthető produkció is. A remek zongorista-szerző sok éve sikeres free style koncepciója ezúttal szextett formában szólalt meg, melyben az alap jazz-trió felállás két hegedűvel és egy tekerőlanttal bővült. A produkció megírt, rögzített részei rendkívül színesek, ötletesek voltak, melyekkel a különböző irányzatokhoz tartozó szólisták nem sokat tudtak kezdeni. Nagy Jancsi kivételével gyakorlatilag mindenki azt a szólót játszotta, amit általában szokott, saját, számára otthonosabb zenei közegében; azt viszont imponáló magabiztossággal.


Neil Clarke (fotó: Matisz László)

A program szerint következő Magyar Jazz Quartet helyett váratlanul másodikként lépett színpadra a headliner, a kétnapos rendezvény legnagyobb neve, vagyis a Randy Weston African Rhythms Trio. A kortalannak ható – egyébként nyolcvankét éves – mester fellépésének híre bizonyára sok régi jazzbarátot felvillanyozott, de amit itt élőben kaptunk tőle, arra nemigen számíthatott senki. Pedig semmi különös nem történt, nem voltak bombasztikus szólók, lehengerlő hatáselemek, csak a lényeget tudták... A trió megszólalása után néhány perccel már sejthető volt, hogy jobb, ha félretesszük a jazzkoncerteken szokás szerint működő kritikai beidegződéseinket, mert most itt nem efféle mérce szerint zenélnek. Vagyis nem számít a hangszeres teljesítmény, az improvizációk, szólók ötletessége, nincsenek leleplezendő artisztikus hatáselemek, öncélú virtuozitás meg ehhez hasonlók.


Randy Weston

Három öreg fekete mágus van, akik megkérdőjelezhetetlenül hisznek a hangok, a zene univerzális és spirituális kapcsolatteremtő erejében és gyógyító hatásában. Ennek fényében zenélnek olyan magától értetődő természetességgel, mintha ez a játék lenne számukra a létezés adekvát állapota. Emiatt, továbbá ősi kultúrájuk szellemiségét vállaló alázatosságuk miatt is minden hangjuk tiszta, pontos és időtlen. Ha a trió két tagja lecsendesült, a harmadik nem szólózott, hanem tovább zenélt egyedül. (Talán érzékelhető a különbség.) Randy Weston a zongorán, Alex Blake nagybőgőjével és Neil Clarke ütőhangszereken nem csupán egy fesztiválprogram produkciójával állt elő, hanem a közönség bizalmas megszólításával, a legjobb szándékú mágia erejével. Külön öröm, hogy a három fekete bölcs zavarba ejtő bizalmasságára teljes befogadó készség volt a közönség részéről – feltehetően műfaji orientáltságtól függetlenül. Az ilyesminek nem szakmai, pláne hangszeres felkészültség a háttere, hanem emberi és szellemi készenlét. (Talán sok tehetséges muzsikusnak át kellene gondolnia a gyakorlási, felkészülési módszerét, ha az iméntihez hasonló szintre vágynak.)

Ezek után nem voltak irigylésre méltó helyzetben a Magyar Jazz Quartet tagjai. Hálátlan feladat ilyenkor színpadra lépni – vallotta be Szakcsi Lakatos Béla –, mert az előző zenekar ”sajnos nagyon jól játszott”. Pedig a nagy múltú, igen tapasztalt muzsikusokat felsorakoztató reprezentatív formáció általában sikerre van ítélve, bárhol játszanak is. Ennek sajnos most ők maguk sem adtak igazán esélyt. A késői órában megszólaló MJQ produkciója a bizonyítási vágy dacára kurta és ”csak” élvonalbeli jazzkoncert maradt. De legalább visszajutottunk az eredeti kerékvágásba.

Az éjjeli jam sessionre már gyakorlatilag regenerálódott a közönség, és kellemesen oldott állapotban adta át magát a legfiatalabb hazai jazztitán, Bolla Gábor ötvenes-hatvanas éveket idéző szaxofon-szeánszának.

A vasárnapi koncertek sorát Kőszegi Imre együttese nyitotta. A hazai jazzélet ”nagy öregjének” számító dobos-zenekarvezető mostanában remek érzékkel választja meg partnereit, méghozzá a legfiatalabb generációból. Előbbieknek, azaz Rozsnyói Péter zongoristának és Bacsó Kristóf szaxofonosnak nem csekély mértékben érdeme, hogy a formáció határozottan színvonalas, hamisítatlan jazzel rukkolt elő.


David Sánchez

Az est sztárja a Puerto Ricóban született amerikai tenoros, David Sánchez és kvartettje volt. A negyvenéves, Grammy-díjas szaxofonos kitűnő lemezeiről már sejthettük, hogy a latin jazz nem feltétlenül egyenlő az erotikus csípőmozgást gerjesztő banánérlelő ritmusokkal, de hogy ilyen tiszta és intellektuális zene is lehet, most derült ki igazán. Az a telt, karakteres sound szólt Sánchez hangszeréből most is, amit a lemezekről ismerünk, de kontroláltabb, elmélyültebb, kifinomultabb zenei struktúrákban. Egyébként Sánchez tónusa mára ugyanúgy vakon azonosítható, mint a legnagyobb szaxofonos mestereké. Talán ez is jelent valamit, de a zenéje – akár párhangos motívumok keretei között is – magával ragadó, tudatos, frázisoktól mentes improvizatív zene; ha úgy tetszik nyilvános zeneszerzés. Nem véletlenül arat zajos sikereket a világ bármely részén.

A Carl Palmer Band produkcióját inkább nem minősíteném. Semmiképp sem szeretném rombolni a legendát, melyet joggal ápolnak töretlenül az egykori Emerson, Lake & Palmer nevű trió föltétlen hívei. A Szegeden hallható formáció fellépése is bizonyára sokaknak volt élmény. Egyébként is az utóbbi tíz, tizenöt év trendjének megfelelően ma már a világon minden jazzfesztiválra meghívnak egy-két világzenei együttest, folk- vagy rock-sztárt is. Vagyis a jazz ilyen rugalmas, a szervezők meg jófejek.

Az viszont Szegeden is fényesen beigazolódott, hogy az ominózus műfaj élőben az igazi – tehát él...

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Elhunyt Magyar Gábor gordonkaművész

Életének 60. évében, 2021. február 23-án súlyos betegség után elhunyt Magyar Gábor, az Opera Zenekar gordonkaművésze.
Színház

Psotás fények és árnyak

Öt évvel ezelőtt, 2016. február 25-én, 86 éves korában hunyt el a magyar színházművészet egyik legegyedibb és utánozhatatlan alakja, Psota Irén, akinek neve már életében fogalommá vált. Utolsó éveiben visszavonultan élt, elzárkózott a nyilvánosság elől, emiatt is különleges ez a 2009-ben készült beszélgetés, amelyben bepillanthatunk egy nagy művész hétköznapjaiba. Egy valódi, megismételhetetlen legendára emlékezünk ezzel az írással.
Klasszikus

Virtuóz fiatalokkal ad koncertet a Liszt Ferenc Kamarazenekar

Online koncertet ad a Liszt Ferenc Kamarazenekar február 26-án. A szólisták közül a legfiatalabb 11 éves, mindannyiukat számos díjjal ismerték már el, és van köztük, aki a világhírű Carnegie Hallban is fellépett.
Könyv

Dragomán György Máglya című regényét méltatja a New York Times

Elbűvölőnek nevezi a rangos amerikai napilap kritikusa Dragomán György regényét. Ottilie Mulzet fordításában angolul is megjelent a Máglya, és máris dicsérő recenziót kapott.
Klasszikus

Feltörekvő magyar karmester a Müpa színpadán

A közelmúltban rangos karmesterversenyt nyert Hontvári Gábor, aki most a Nemzeti Filharmonikusokat vezényli február 25-én a Müpában. Az online esemény igazi zenei csemegének ígérkezik.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Első ízben adják át a Fonó-díjakat

A jazz és a népzene művészeit, produkcióit díjazza a Fonó. Vasárnap online formában tekinthetik meg a nézők a díjátadót.
Jazz/World interjú

„A zene célja, hogy értéket teremtsen” – interjú Ülkei Dáviddal

Ülkei Dávid a Modern Art Orchestra szaxofonistája, akit a big band mellett több, a hazai zene legérdekesebb és kivétel nélkül kimagasló színvonalú formációjából is ismerhetünk már. Dávid mesél nekünk hangszerének kiválasztásáról, művészi prioritásairól és a MAO-val való kapcsolatáról. (X)
Jazz/World hír

Az üveghegyen túl – Új nagylemezt készített a Free Style Chamber Orchestra

Az album azokat a népzenei- és jazz elemeket ötvöző dalokat tartalmazza, melyeket a zenekar a járványügyi korlátozások miatt őszre halasztott, ingyenes ifjúsági koncertsorozatán fogja játszani. A lemezbemutató koncert a tervek szerint április 12-én lesz a Budapest Jazz Clubban.
Jazz/World ajánló

Egy teljes hét zene és együttlét: Fonó Selection

Ebben az időszakban még fontosabb az egymásra figyelés, a beszélgetés, a másik szempontjainak megértése, a támogatás. A Fonó Selection sorozata idén erről szól. Hétfőtől kezdve minden reggel 8 órakor podcastban beszélgetnek a szakma részvevői, művészek, intézményvezetők, újságírók a piac szereplőit mozgató kérdésekről, esténként pedig duó formációban különleges művészek találkozásaira kerülhet sor, így együtt lép fel Dresch Mihály és Tóth Viktor, Bede Péter és Unger Balázs, Kacsó Hanga és Szabó Dániel, Szokolay Dongó Balázs és Fábri Géza, Varga Veronika és Réti Benedek, ifj Szerényi Béla és Fekete Márton. A hét vasárnap a Fonó 25 díj átadásával zárul, amely a közönség és a szakmai zsűri szavazatai alapján állt össze, tíz kategóriában díjazzák az alkotókat. A Fonó Selection tartalmai ingyenesen érhetők el a Fonó YouTube- és Facebook-csatornáján.
Jazz/World magazin

Chick Corea – Hogyan kezdjünk ismerkedni a legendás billentyűs zenéjével?

Összeszedtünk tíz felvételt – stúdiólemezeket és élő felvételeket egyaránt –, amelyek remekül bevezetnek Chick Corea világába, ha még nem ismered a művészetét. Azok számára pedig, akik ismerik már az életművet, lehetőséget teremtünk az emlékezésre.