Érkezésemkor már javában folyt a hangszerpróbálgatás, a beszélgetés és a bor, a poharak és hegedűk csilingelése pedig izgalmas kakofóniában olvadt össze. A Fonó Budai Zeneház szalonján magyar hegedűkészítők hangszereit állították ki, a hegedűket, brácsákat és persze a hozzájuk tartozó vonókat bárki szabadon kipróbálhatta, sőt, bővebb tájékoztatást lehetett kérni a jelenlévő hegedűkészítő-mesterektől. Aki pedig kimerült a hangszermustrában, vagy csak hallgatóként érkezett az eseményre, a Kézműves Borok Házának kiváló boraival (ellenőriztem, valóban azok volta) olthatta szomját.
A szalon nagyszerű zenei élményt is nyújtott, elsőként Baráti Kristóf jóvoltából. Nem tudtam elképzelni, hogyan alakul majd át a vígan borozgató, beszélgető embersereg jól nevelt, klasszikus zenei koncert-látogató közönséggé, de csalódnom szerencsére csak pozitívan kellett, az időnként elinduló köhögés-hullámok ugyanis hamar abbamaradtak. Köszönhető ez Baráti rendkívül szuggesztív előadásmódjának, és talán annak is, hogy a kiszáradó torkokat volt mivel megnedvesíteni - ami, valljuk be, klasszikus zenei koncerten ritkaság. A fiatal hegedűművész Eugène Ysaÿe második és harmadik szonátáját, majd J.S. Bach d-moll partitáját játszotta. A második, Jacques Thibaud-nak ajánlott, a gregorián requiem Dies Irae-témáját feldolgozó Ysaÿe-szonáta remek nyitány volt, s a záró Bach-partita is a székbe szögezte a publikumot, még az Allemande-tételbe belecsörrenő mobiltelefon ellenére is.
Lélegzetvételnyi szünet után nyomban a színpadon termettek az est második koncertjének fellépői, a Both Miklós Folkside tagjai. A csapat 2011-ben, a WOMEX fesztiválra alakult, majd a projekt sikerén felbuzdulva a zenekart alkotó öt zenész úgy döntött, állandó zenekarként folytatják. A döntés jónak bizonyult, az ország egyetlen gitáros-prímása, a Napra zenekar frontembereként megismert Both Miklós, úgy vélem, ebben a zenekarban talált igazán magára.
Egyedülálló gitártechnikáját nagyon jól kiegészítik az akusztikus hangszerek, különösen Szokolay Dongó Balázs fúvós szólamai teszik izgalmassá a Both Miklóstól már megszokott, kissé pszichedelikus folkrockot. A Novák Csaba (bőgő) és Dés András (ütős hangszerek) alkotta ritmusszekció pedig igazán húzós, dögös hangzást ad a zenekarnak. Sajnos Lukács Miklós cimbalomjátéka a hangosítás miatt háttérbe szorult, hiányzott is a hangszerelésből egy testes középszólam. De ne legyünk telhetetlenek, a Both Miklós Folkside remekbeszabott lemezbemutató koncertet adott, sőt, a koncert végén első klipjüket is levetítették, majd dedikálták a Fonó gondozásában frissen megjelent Csillagfészek című lemezüket.
A Wine&Violin Hegedűkészítők Szalonja telitalálatnak bizonyult, hiszen a programpaletta legalább olyan színes és érdekes volt, mint a közönség maga: megfordult itt a klasszikus zenésztől a népzenészen át a jazzistáig mindenki, akit a "bor" és/vagy a "hegedű" hívószavak a zeneházba csábítottak. A Fonó kulturált és barátságos atmoszférája pedig megfelelő helyszínt biztosított a világ- és klasszikus zenei koncertnek egyaránt.
hírlevél
