Jazz/World

Vukán-Szakcsi: The Masters of Piano

2006.11.18. 00:00
Ajánlom
Hat év után újra közös CD-vel és immár DVD-vel is jelentkezett a ragyogó jazz zongorista kettős: Vukán György és Szakcsi Lakatos Béla. A koncert felvétele 2005. decemberi 2-án készült a Thália Színházban. A Hagyma Produkció által kiadott DVD-lemez extrái közt az MTV engedélyével 1975-ös archív felvételek is szerepelnek.

Jó néhány közös szerzemény is megtalálható a The Masters of Piano című kiadvány 88 ragyogó perce között, így az Eclipse, a Hungarian Folk Song, a Silvester, a Christmas Song, s persze a jazzvilág örökös sztárjainak egy-egy műveit is eljátszotta a Vukán-Szakcsi kettős. A művészek nem először zongoráztak együtt. A Magyar Televízió archívumából, mintegy harminc évnél régebbről 3 nóta előkerült.

Négykezeseikből több CD-t adtak már ki (Conversation for two pianos & orchestra, 1998; Das Duell I-II-III. - Vukán-Szakcsi in Gottingen, 1998; Conversation Plus 1999, Fourehand, 2000), így nem csoda, hogy a múlt decemberi koncert iránt hatalmas volt az érdeklődés.

- Aki hallott bennünket együtt, azt mondta, ilyen még nem volt, hogy két zongorista ennyire megértse egymást. Sok világnagyság zongorista játszik együtt, nagyon jók, de talán mégis rivalizálnak közben. Mi nem rivalizálunk. Nincsenek akadályok előttünk, egyszerűen leülünk és zongorázunk. Mi sem értjük, hogy működik ez – nyilatkozta akkor a koncert után Vukán György. S most, akik megvásárolják a kiadvány maguk is elmerenghetnek azon, hogyan is működik ez. De működik!

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Székely Krisztát, Kováts Adélt és a kolozsvári társulatot is díjazta a POSZT

A XVIII. Pécsi Országos Színházi Találkozó szakmai, színész- és közönségzsűrije idén is döntött a fesztivál díjairól. A Kolozsvári Állami Magyar Színházé a legjobb előadásnak járó elismerés, a Fidelio támogatásával átadott legjobb 30 év alatti színésznőnek járó díjat Szakács Hajnalka vehette át. Íme a díjazottak listája!
Zenés színház

10 érdekesség a ma 75 éves Marton Éváról

Június 18-án ünnepli hetvenötödik születésnapját Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Szent István-rend birtokosa, a Corvin-lánc kitüntetettje, a nemzet művésze.
Zenés színház

DaCapo: lehet kétszer is érdekes ugyanaz a produkció?

Ismerik azt a keserédes érzést, amikor felvirrad egy várva várt esemény utolsó napja? Ezzel ébredtünk ma Miskolcon immár túl operabáron, régi keresztény hagyományokat idéző felvonuláson, és a RockGiovanni második előadásán is.
Vizuál

Frida Kahlo személyes tárgyai a Victoria és Albert Múzeumban

A Frida Kahlo: Making Her Self Up (Hogyan építette fel magát Frida Kahlo) című kiállítás több mint 200 tárgyat mutat be a művész mexikóvárosi szülőházából, a Kék Házból, ahol 1954-ben, 47 éves korában meghalt. Festményei július elején Budapestre érkeznek.
Zenés színház

Spontán, közös énekléssel zárult a miskolci operafesztivál

Dupla gálakoncerttel, utcabállal, remek hangulatban ért véget tegnap este a 18. Bartók Plusz. A friss Kossuth-díjas Sümegi Eszter még meg is énekeltette a Miskolci Nemzeti Színház közönségét.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Jazz/World interjú

„Rockopera, csak nem rock és nem opera”

Izgalmas programzenei kísérletbe fogott a Premecz Mátyás Hammond orgonista vezette, idén 10 éves Kéknyúl Band: a bűnügyi filmek világát idézik meg a Müpa színpadán június 20-án, olyan vendégszólistákkal, mint Palya Bea és Sena. Erről kérdeztük Premecz Mátyást.
Jazz/World quincy jones

Andreas Varady nem akar iskolába menni

A magyar származású, csodagyerekként felfedezett gitáros a leghíresebb jazzmagazin, a Downbeat címlapján szereplő cikkben mondja el, miért nem akar a legjobb jazziskolákban továbbtanulni.
Jazz/World lukács miklós

Lukács Miklóssal lép fel Charles Lloyd Budapesten

A tervezettől eltérő helyszínen, a RAM Colosseumban lesz a világhírű amerikai jazzszaxofonos, Charles Lloyd és formációja, a Marvels budapesti koncertje július 1-jén.
Jazz/World ajánló

90 évesen is a legjobbak között a BJC-be látogató Lee Konitz

A Világsztárok a Budapest Jazz Clubban sorozat következő vendége az idén 90 éves Lee Konitz, aki a jazz történetének élő legendája és egyben krónikása.
Jazz/World rustico

Alázattal kísérletezni

Kubinyi Júlia már tizenévesen nyakig benne volt a népzenei koncertéletben, hiszen a Dűvő Zenekar énekeseként rengeteg helyen játszottak. Most izgalmas mérföldkőhöz érkezett, amikor Szokolay Dongó Balázzsal és Zimber Ferenccel közös, Rustico című lemezén újraértelmezték a népi hangzásvilágot.