Mozgalmas évetek volt az idei, hiszen egymás után rögtön két lemezt is felvettetek. Ebből az egyik, a most nálunk megjelenő Wondering című lemezetek.

Ebben az évben két pályázaton, a Hangfoglalón és a Talentum Hungaricumon is nyertünk. Mindkét pályázat keretén belül felvettünk egy-egy lemezt: a Hangfoglalón elnyert összegből március végén egy nagylemezt, a Talentum Hungaricumhoz kapcsolódóan pedig április végén egy kislemezt. A márciusi felvételi session amiatt volt megterhelőbb, mert Drippey Máté Svájcban tanul és dolgozik, így nagyon limitált az az idő, amikor itthon van. A felkészülésre és magára a lemezfelvételre összesen hét napunk volt, ebből négy napot szántunk a próbákra, hármat pedig a stúdiózásra. A Wondering című lemezünket a Tom-Tom Stúdióban vettük fel Dorozsmai Gergőnél, nagyon oldott, barátságos légkörben. Minden jól működött, hiszen Gergő az összes kérésünket készségesen és nagy profizmussal teljesítette.

A zenéket rajtad kívül Majsai Roland dobos és Drippey Máté szaxofonos írja. Hogyan tudtok együtt dolgozni?

Mi hárman vagyunk a fő zeneszerzők, és mindhármunknak kicsit más a zenei világa – a kora kamaszkorunkat tekintve mindannyian máshonnan jövünk zeneileg. Ez a zenekar azért is működik jól, úgymond szimbiózisban, mert nyitottak vagyunk a másik zenei elképzeléseire, szeretjük kipróbálni egymás ötleteit, így bárki bármilyen kompozíciót is hozott eddig, valahogy mindig több lett, mint előtte.

Kapolcsi-Szabó Levente (Fotó/Forrás: Kleb Attila)

Én magam a dalírás területén 2018-ban kezdtem el bontogatni a szárnyaimat. Azzal a szerény eszköztárral, amivel akkor rendelkeztem, a pillanatnyi létállapotomat, életérzésemet igyekeztem zenei eszközökkel kifejezni. Az akkoriban írt Anxiety (magyarul szorongást, rossz értelemben vett izgatottságot jelent – a szerk.) című, 5/4-es blues a felnőtté válás nehézségeiről szól. Arról a tapasztalatról akartam beszélni, amikor az ember körülnéz a világban, és azt látja, hogy a dolgok bizony nem úgy mennek, ahogyan menniük kellene. A konkrét élményem ezzel kapcsolatban az volt, amikor hajnali háromkor forgolódtam az ágyamban, és nem tudtam elaludni. Aztán leültem, és megírtam ezt a számot.

Jól sejtem a címéből adódóan, hogy a Wonderingen is található egy-egy dal, ami a pillanatnyi hangulatból fakadt?

Így igaz, ezen is szerepel néhány, külső szemmel talán túl profánnak ható, konkrét élményem alapján született szám. Például egyszer egy esős, őszi napon lázasan ültem a kanapén, és csak meredtem ki az ablakon. Ennek hatására megrohamoztak a nyári emlékek. Ebből az élményből írtam a Nostalgy című számot. Olyan témát próbáltam megragadni, ami szellősebb, könnyedebb, „szállósabb”, ez szimbolizálná a gondolatokat, de van egy bonyolultabb zenekari kíséret alatta, ami pedig az akkori létállapotomat jelenti számomra. Egyébként nem tekintek magamra zeneszerzőként, pusztán

A lemez címadó dala, az I Was Just Wondering is egy ilyen élményből fakad, konkrétan egy szárligeti séta során átélt, teljesen céltalan bóklászásból és elmélázásból. Ahogy a séta útvonalának, úgy a gondolataimnak sem volt semmiféle konkrét rendezettsége vagy célja, ez mindig nagyon felszabadító élmény számomra, ha megtehetem, hogy nem tervezek, nem ragaszkodom a strukturáltsághoz, hanem afféle meditatív jelleggel engedem, hogy átáramoljanak rajtam a gondolatok. A zenekarral közösen döntöttünk úgy, hogy ez lesz a lemez címadó dala, erről készítettünk is egy live-session felvételt.

További példákat is tudnál mondani?

A Last Chance-t egy nehezebb időszakomban kezdtem el írni. Akkor nem lett teljesen kész, éppen ezért, miután vége lett ennek a krízishelyzetnek az életemben, nehéz volt újra leülni folytatni az írását. Végül a lemezfelvétel előtt három héttel lett egyáltalán késznek mondható. A zenekarban egyébként konszenzus van abban a kérdésben, hogy valójában nincs olyan, hogy egy dal kész van. A zenekar számai közül talán az egyik legnehezebb a Step One című szerzeményem, ami nem véletlen, mert ez a tétel számomra az önismeretről és az önreflexióról szólt, ennek a rögös útnak az első lépéséről, a felfedezésről, hogy én is változhatok/változtathatok magamon, arról a kérdésről, hogy mit tehetek én meg azért, hogy az a környezetemnek és saját magamnak is jövedelmező legyen.

Kapolcsi-Szabó Levente (Fotó/Forrás: Kleb Attila)

A többiektől milyen számok kerültek a lemezre?

Majsai Roland Kezdet című száma egy szeptemberi napon íródott, az eredeti címe Egy újabb ősz volt, de ezt túl konkrétnak találta, és ő nem annyira szereti a konkrét címeket, mert úgy gondolja, túlságosan befolyásolják a hallgatót. Elmondása szerint az iskolás éveiből ered, hogy az ősz számára mindig egy újabb kezdetet jelent. Ezt az érzést próbálta átadni ezzel a dallal. Drippey Máté három számát vettük fel a lemezre, a Picasso kapcsán azt mondja, a mai napig nagyon szívesen hallgatja a második Miles Davis Quintet stúdió-, illetve koncertfelvételeit. Egyrészt mert lenyűgöző zenének tartja – bár régebben egyáltalán nem tetszett neki –, másrészt nagyon izgalmasnak találja a zenekar repertoárját, valamint a zenei és alkotói folyamatokat, amik akkoriban jellemezték az együttest. A Picasso tehát egy hommage eme legendás zenekar számára, persze fellelhetők benne más inspirációk is. A Waning Moon egy negatív kimenetelű randevú után íródott. Zenei világa több tekintetben is ihletődött Herbie Hancock 1960-as években megjelent kompozícióiból. Máté Contentment című száma egy repülőútja alatt fogalmazódott meg.

Ebben a tételben olyan kérdésekre kereste a választ, minthogy mi az az egészséges tudatállapot, amiben elégedett tud lenni magával, a dolgok alakulásával, miközben megmarad benne egy egészséges vágy a fejlődésre és a kíváncsiság az új dolgok felfedezésére.

A zenekarban régóta ismeritek egymást – egyes tagok két egymást követő iskolában is osztálytársak voltak. Mit ad nektek egymás társasága?

Összesen három iskola berkeiből nőtte ki magát a zenekar. Az egésznek az az alapja, hogy elsősorban barátok vagyunk, és csak utána zenésztársak. Szerencsére emberileg is nagyon jól kijövünk egymással – hasonló a zenei ízlésünk és az a stílus, amit egymástól függetlenül is megcéloztunk.

Kapolcsi-Szabó Levente (Fotó/Forrás: Kleb Attila)

A tanulmányaink során (és azóta is) alapvetően arra törekedtünk, hogy megismerjük a jazz korszakait, főként zeneileg, belekóstoljunk a lehető legtöbb stílusba a bluestól kezdve a swingen, a bebopon, a coolon, a modális jazzen, a hard bopon és valamelyest a free jazzen át a kortársig. Hiszen minél több jazztörténeti korszak zenei eszközével gazdagszik az ember, úgy teheti színesebbé, többrétegűvé a játékát, improvizációját, és úgy adja meg magának a lehetőséget arra, hogy ezekkel az eszközökkel kommunikálni tudjon.

Kalandos út vezetett odáig, míg a Symbiosis 5 billentyűse lettél…

Egészen a gimnázium utolsó félévéig élelmiszermérnöknek készültem. Aztán a tanáraimmal, a szüleimmel és a barátaimmal beszélgetve rájöttem, hogy a továbbtanulást illetően mégsem ez volna a legjobb választás. Leültem az otthoniakkal, akik egészen addig örültek annak, hogy lesz egy komoly, jól fizető mérnöki szakmám, erre bejelentettem nekik, hogy tornatanár leszek, mert ezt érzem helyesnek. Így aztán egy hétig abban voltak, hogy a TF-re (Testnevelési Egyetem – a szerk.) fogok járni, ugyanakkor nem igazán értették, hogyan jött ez nekem. Aztán következett a szalagavatónk, ahol

Ezután ismét volt egy beszélgetésem a szülőkkel, amikor feltártam előttük, hogy mégsem a TF-re megyek, hanem zenei pályára, és megcélzom a Bartók Konzervatóriumot. Apám nem tudott mást tenni, mint széttárni a kezét, és azt mondani: jól van fiam, menjél! (nevet)

Mindezek előtt milyen zenei képzésben részesültél?

2014-ben részt vettem egy diák tehetségkutatón a Budapest Jazz Clubban, amelynek elnyertem a fődíját. Korábban Faragó Attilához és Esze Zsolthoz jártam zongorát tanulni, 2016 októberében pedig már Nagy János vett a szárnyai alá. Soha nem felejtem el, amikor először elmentem hozzá, és a Lady Be Good-ot játszottam neki. Már a felénél leállított, és azt mondta: na, így ne zongorázz! Én meg csak ültem félszegen… (nevet) Ugyanakkor nekem abban az időben nagyon kellett, hogy valaki komolyan elmondja, mi fán terem a jazz. Amikor 2017 szeptemberében beléptem a Bartók Konziba, még

Aztán odamentem egy göndör hajú sráchoz, ő volt Virág Benedek, mostanra a Symbiosis 5 gitárosa. Viszonylag gyorsan megállapítottuk, hogy mindketten elveszettnek érezzük magunkat az új iskolai környezetben. Aztán osztálytársak lettünk Benedekkel és a későbbi dobosunkkal, Majsai Rolanddal. Egy zenekari csoportba is kerültünk, nem sokkal később pedig elkezdtünk főként a magunk szórakoztatására iskolai órákon kívül is játszani. Nem sokkal ezután csatlakozott hozzánk szaxofonon Drippey Máté, akit Roland a Tóth Aladár Zeneiskolából ismert meg korábbi zenei tanulmányai során. 2020-ban pedig Gyányi Tamás lett a zenekar bőgőse, akivel a Zeneakadémián ismerkedtünk meg.

Kapolcsi-Szabó Levente (Fotó/Forrás: Kleb Attila)

Szinte összeszámolni is nehéz, mennyi díjat vittetek haza négyéves fennállásotok alatt. Például 2022-ben jártatok Spanyolországban, ahol szintén nem maradt el az elismerés…

Talán nem meglepő, hogy a versenyeket nem a kompetitív jellegük miatt szeretjük. Ugyanakkor nagyon örülünk minden díjnak, hiszen egytől egyig óriási elismerések a zenekar egy adott pillanatában. Mindannyian úgy gondoljuk, hogy mind az itthoni, mind pedig a nemzetközi jazz versenyek nagyon hasznosak, hiszen ezeken az alkalmakon megismerkedhetünk a többi fellépővel, zenei világukkal, sőt akár még a szervezőkkel is. A külföldi jazz versenyek emellett amiatt is érdekesek, mert teljesen másképp reagál a zenére a közönség. Egész más tapasztalatokkal tértünk haza például Spanyolországból, a getxói fesztiválról, ahol egymás után kétszer is volt alkalmunk játszani. Maga a verseny a fesztivál első három estéjén volt, a győztes zenekar pedig a gálakoncerten is játszhatott. Megható és maradandó élményt jelent, hogy számos pozitív visszacsatolást kaptunk az értő közönség részéről a koncerten, sőt még utána is. Getxóban, a versenykoncertünk után Ron Carter Quartettje lépett fel, és amikor felmentünk a karzatra, hogy meghallgassuk a zseniális koncertjüket, a közönség ismét megtapsolt minket.

Milyen zenéket hallgatsz, ami nem jazz?

Régebben King’s Singers-t, Coldplayt, Tankcsapdát, manapság a Toolt és Richard Henshall-t. Ezen kívül a mai napig hallgatok Michael Jacksont, aki az örök kedvenc pop-előadóm, de az igényes hangszerelésű acapellákat is szeretem. Egy időben hallgattam Pentatonixet, de a kedvencem a Take 6, ami egy zseniális jazz acapella zenekar. Hihetetlen, milyen harmóniákat tudnak tisztán kiénekelni!

A Symbiosis 5 lemezbemutató koncertjét szeptember 26-án tartják az A38 Hajón.

További információ itt érhető el! >>>

Fejléckép: Symbiosis 5 (fotó/forrás: Sepsi Botond / Symbiosis 5)