Jazz/World

Woody Allen-filmzenéktől a magyar rajzfilmslágerekig

2017.08.25. 15:03
Ajánlom
Kozma Orsi és zenekara Woody Allen filmzenéit idézi meg, Gyárfás István koncertjén rajzfilmslágerek elevenednek meg, az amerikai No BS! Brass Band pedig autentikus New Orleans-i hangulatot teremt majd a Müpában péntektől vasárnapig tartó New Orleans Swingfesztiválon.

"Amióta a Müpa megnyílt, minden évben augusztus utolsó hétvégéjén rendezzük meg a New Orleans Swingfesztivált" - mondta el Szalóky Béla főszervező, trombitás, a Benkó Dixieland Band egykori tagja. A programot pénteken Kozma Orsi énekesnő kvartettjének Woody és a swing című koncertje nyitja, amelyben Woody Allen filmjeinek zenei világa elevenedik meg.

Kozma Orsi Quartet

Kozma Orsi Quartet (Fotó/Forrás: Papp Schneider)

Szombaton Gyárfás István gitárművész a magyar rajzfilmek és bábfilmek világát eleveníti fel a Cartoon Jazz című lemezbemutató koncerten. Az esten ismert magyar és külföldi rajzfilmslágereket hangzanak el szvinges átiratban, többek közt a Mézga és a Flintstone család, a Gusztáv, a Frakk, a Mirr-Murr, a Mekk Elek, a Dr. Bubó és a Rózsaszín párduc zenéit hallhatja majd a közönség.

Gyárfás István Trió

Gyárfás István Trió

A fesztivál zárónapján vasárnap a No BS! Brass Band nevű amerikai formáció ad koncertet. Az együttes a Virginia állambeli Richmondban alakult és hosszú ideje a tengeren túli tradicionális jazz-színtér egyik legsikeresebb zenekara. A tizenegy fúvós az autentikus New Orleans-i hangzásból indult ki és az 1890-es években kialakult "menetzenekari" (marching band) hagyományt folytatva ötvözi zenéjét a hatvanas évekbeli free jazz, a progresszív rock és a különböző fúziós irányzatok vagy akár a funky és a rhythm and blues elemeivel.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Amikor Pavarottit kifütyülték a milánói Scalában

Mindenkinek lehet gyenge pillanata, még az isteni Lucianónak is, az olasz operaközönség azonban nem elnéző. 1992-ben, egy Don Carlos előadáson még őt is kifütyülték.
Színház

Folytatódik a vita az SZFE körül, ezek a legújabb fejlemények

Megszólalt a kinevezett kuratórium két tagja, az egyetem diákjai videóban válaszoltak.
Zenés színház

„A művészet szépsége, hogy korlátok között szabadok lehetünk”

Az államalapítás ünnepének előestéjén, augusztus 19-én a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon felcsendülnek a Bánk bán című opera csodaszép, minden magyar számára ismerős dallamai. A Kossuth-díjas Vidnyánszky Attila rendezésében létrejövő produkció főbb szerepeiben Molnár Levente mellett Fischl Mónikát és Mester Viktóriát is láthatja majd a közönség. Az előadás karmesterével, a Liszt Ferenc-díjas, Érdemes Művész Kesselyák Gergellyel a közelgő premier kapcsán beszélgettünk.
Színház

Színházi összefogás a koronavírus terjedése ellen

A Magyar Színházi Társaság és a Magyar Teátrumi Társaság részvételével egyeztettek a budapesti teátrumok a nézőket és a színházakat érintő ajánlásokról.
Színház

Ősbemutatókkal és különlegességekkel készül új évadára a Thália

Augusztus 10-től teljes gőzzel zajlik a munka a Thália Színházban – ettől a naptól folytatódnak a Gyilkosság az Orient Expresszen című nagyszabású produkció próbái, és hamarosan elkezdődnek a felújítópróbák is.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Különleges eseménnyel készül a Modern Art Orchestra

Augusztus 22-én a zenekar a Nimród Rendezvényhajón áll színpadra a késő délutántól estig tartó Swingin’ On The Danube fesztivál programjával.
Jazz/World pályázat

Ismét elektronikus zenei pályázatot hirdetnek a Hangfoglaló Programban

A Hangfoglaló Program hetedik évadában két feltörekvő elektronikus zenei előadó és producer kaphat támogatást az induló előadói alprogram pályázatán. Idén alkotóközösségek is jelentkezhetnek a másfélmillió forintos támogatásra szeptember 10-ig.
Jazz/World koronavírus

Ezek a zenekarok adnak majd raktárkoncertet

A 13 hazai fesztivál idei tervezett fellépőlistája alapján választották ki azt a száz zenekart, akiknek lehetőségük lesz részt venni a raktárkoncerteken. A raktárkoncertek intézményét kifejezetten a koronavírus-járvány miatt lehetetlen helyzetbe került könnyűzenei szektor támogatására hozták létre.
Jazz/World interjú

Korb Attila, a harsonás-zeneszerző

A Modern Art Orchestra harsonása – a zenekar számos tagjával egyetemben – zeneszerzőként is közreműködik a MAO alkotói műhelyében. Attila már gyermekként egy professzionális nagyzenekari projekt harsonása volt, melynek köszönhetően belföldön és külföldön is építhette koncertrutinját. A húszas évek big band vénáját tanulmányozva a harsonás-zeneszerző több hangszeren játszó művésszé érett, s ennek a zenei utazásnak egy mérföldköve a nemsokára megjelenő Swinging on the Danube című szerzői lemez.
Jazz/World hír

5,3 milliárd forint a zenészeknek, kluboknak, fesztiváloknak és technikusoknak

Kezdjünk barátkozni a raktárkoncert fogalmával! A kormány a rendezvényszervezők, a klubok és a technikai személyzet támogatását tervezi a most bejelentett csomaggal. Gulyás Gergely az SZFE-t érintő kérdésekre is válaszolt.