Jazz/World

XXVI. Jubileumi Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár

2007.02.14. 00:00
Ajánlom
A Táncház Egyesület kiemelt feladata az évenkénti Táncháztalálkozó – mint a népművészeti műfajok és mozgalmak évi nagy seregszemléjének – megvalósítása. A következő, immár huszonhatodik, alkalomra 2007. március 31. és április 1-jén kerül sor, közel 2500 közreműködővel.

A Táncháztalálkozó a Budapesti Tavaszi Fesztivál záróeseménye lesz, amely egyben a fesztivál egyik legkiemelkedőbb és a legnagyobb érdeklődésre számot tartó rendezvénye is. A rendezvény fővédnöke idén Dr. Hiller István oktatási és kulturális miniszter.

A Budapest Sportcsarnok 1999-es leégése a Budapest Sportarénában fogadják a közönséget, ahol teret kap a táncházak forgataga és a népművészeti kirakodóvásár, valamint az esti gálaműsorok. Az ezredfordulót követően a Táncháztalálkozó programját természetesen változatlan koncepcióval, az eddigi hagyományoknak megfelelően tervezik a szervezők, akik igyekeznek eleget tenni az eseménnyel szemben – mind az előadók és alkotók, mind a közönség által – támasztott igényeknek. Az élő népművészet, a hagyományos folklór, a táncház mellett ismét szerepet szánnak az útkeresésnek, a továbbgondolásnak, a magas színvonalú kísérletezésnek.

Az első napra, szombatra Ínyenctáncházat terveznek: szeretnék széles körben bemutatni minél több, kevésbé ismert tájegység, falu táncát, zenéjét és viseletét. Ezzel párhuzamosan – a gyermekekre és családokra gondolva – folytatódik a nagy érdeklődésre számot tartó Aprók Bálja. A már hagyományosnak mondható esti Néptánc Gála műsorában fellépnek Magyarország kiemelkedő néptáncegyüttesei, valamint határon túlról érkező adatközlők.
A programot hajnalig tartó Éjszakai bál teszi teljessé, amelyet a Fővárosi Művelődési Házban tartanak meg.

Vasárnap ismét Tánctanítások és bemutatók sorozata következik a legjelentősebb Kárpát-medencei tájegységek és a hazai nemzetiségek felsorakoztatásával. Emellett Aprók táncával, kézműves foglalkozással és Tücsökringatóval szórakoztatjuk a gyermekeket. Délután jubiláló népzenei együttesek műsoraival várjuk a látogatókat.

Az esti Gálaműsorban fellépnek magyarországi hagyományőrző együttesek, valamint bemutatkozik a 25 éves jubileumát ünneplő Martenica Táncegyüttes. A Népzenei kamarakoncertek mindkét napon folytatódnak, amelyekkel elsősorban a
népzeneoktatásnak és a műkedvelőknek igyekeztünk bemutatkozási lehetőséget biztosítani. A rendezvény Össznépi Mulatsággal zárul.

A Táncháztalálkozóhoz szorosan hozzátartozik a Népművészeti Kirakodóvásár, amely a hagyományos tárgyalkotás, valamint az abból táplálkozó képző- és iparművészet együttes megjelenése, régi és új tárgyak, a funkcionális esztétikum bemutatója. Mindkét napon kiállítás és koncert formájában bemutatkoznak a hangszerkészítők, valamint folytatják az Etno-mozit, ahol a szakma, illetve a mozgalom életéről, híres személyekről szóló, ritkán látott filmeket vetítik.

A XXVI. Táncháztalálkozóra jelenik meg a folkMAGazin tizennegyedik évfolyamának második száma. Szintén a Táncháztalálkozóra időzítjük a nyilvános pályázatra épülő lemezsorozatunk, az „Új élő népzene” CD megjelenését, élő lemezbemutató koncerttel egybekötve.

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Pakold meg magad könyvekkel a Líra raktárában pár száz forintért!

Mi már tudjuk az igazi könyvmolyok szombati programját. Raktárvásár lesz a Lírában.
Könyv

Családi találkozót rendeznek Petőfi rokonai Kiskunfélegyházán

Igen, jól olvasta a címet! Míg egyesek a költő sírjának felkutatásával vannak elfoglalva, mások az élőkre koncentrálnak és családi találkozót hirdettek, amelyen eddig állítólag 66 utód jelezte a részvételét.
Tánc

Száz éve született Margot Fonteyn, aki Nurejevvel karöltve forradalmasította a balettet

1919. május 18-án született Margot Fonteyn, a brit Royal Ballet prímabalerinája, akit egy Nurejevvel közös előadása után 89-szer tapsolt vissza a közönség, és aki börtönben is ült.
Klasszikus

Öt éves lett a Virtuózok, így ünnepelnek

Jubileumi ünnepi hangversenyen lépnek fel a Virtuózok klasszikus zenei tehetségkutató műsor elmúlt öt évének legtehetségesebb résztvevői december 30-án a Müpában.
Vizuál

Elhunyt I. M. Pei, a Louvre üvegpiramisának tervezője

A kínai-amerikai építész 102 éves volt. Ő tervezte a Louvre üvegpiramisát és a washingtoni National Gallery of Art épületét is.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World interjú

„Ha beburkolózom a zenébe, sosem vagyok egyedül”

Winand Gábor About me című új szólólemezén bemutatja mindazt, ami ő maga: énekes, zongorista, fuvolista és szerelmes ember, amennyiben társa, Elsa Valle is helyet kapott a lemezen.
Jazz/World hír

Halmos Béla-díjakat kaptak a legkiválóbb népzenészek

A Táncház Napján, május 11-én adták át az elismeréseket: a Halmos Béla vándordíjat Csonka Ferenc vajdasági prímás kapta, a Halmos Béla emlékérmet Havasréti Pálnak, a Téka együttes bőgősének ítélte oda a kuratórium.
Jazz/World kult50

TársasJáték - Fekete Kovács Kornél és Molnár Áron noÁr a Kult50-ben

Humorról, játékosságról, a közösség felhajtó erejéről és persze a jazz-ről beszélget Fekete Kovács Kornél, a Modern Art Ochestra vezetője és Molnár Áron noÁr a Kult50 kamerái előtt.
Jazz/World ajánló

Tom Waits állandó gitárosa koncertezik Budapesten

Marc Ribot, az introvertált irónia mestere, aki az extremitás felfedezésére is vállalkozik, és nem riad vissza attól, hogy a szépség mellé a csúfat is odaállítsa, május 17-én ad koncertet a BMC-ben.
Jazz/World magazin

Gyönyörű zene született Frida Kahlo ihletésére

Melissa Aldana, az egyik legismertebb női szaxofonos Frida Kahlo és a latin művészek előtt tiszteleg új, május 24-én megjelenő lemezével, amelynek első száma már hallható cikkünkben.