Jazz/World

Zene siketeknek is

2008.07.18. 00:00
Ajánlom
Végre a siketek és nagyothallók is élvezhetik a koncertek adta örömöket, Magyarországon elsőként a hetedik alkalommal rajtoló nagymarosi Regejáró Misztrál Fesztiválon. Mától számítva három napon keresztül szól majd a zene a Dunakanyarban.

Várhatóan ismét ezrek utaznak majd Nagymarosra, hogy a Regejáró Misztrál Fesztiválon töltsenek egy hétvégét. A Magyarországon és határainkon túl is népes rajongótáborral büszkélkedő Misztrál együttes minden eddiginél színesebb programot állított össze: hat helyszínen csendülnek fel megzenésített versek, és hangzanak el előadások, de – ahogyan az lenni szokott – idén is lesz dalnokverseny. Ennek győztese a következő évben fellépőként mutatkozhat be a nagyszínpadok egyikén. Néhány név azok közül, akik ezalkalommal biztosan ott lesznek: a Szélkiáltó, a Kaláka, Ferenczi György és a Rackajam, a Tolcsvay Trió, az Ifjú Muzsikás, Huzella Péter és persze a Misztrál.

Az idei rendezvény azért is különleges, mert ez az első olyan zenei fesztivál Magyarországon, amely akadálymentes a siketek és nagyothallók számára. A székek alatt elvezetett úgynevezett indukciós hurok segítségével így az is élvezheti a zene örömét, akinek eddig erre nem volt lehetősége, de a koncertek alatt jeltolmács is segíti majd a felhőtlen kikapcsolódást.

Programkereső

Legolvasottabb

Klasszikus

Muzsika a vizek felett – séta a hamburgi Elbphilharmonie-ban

Januárban lesz öt éve, hogy megnyitotta kapuit Európa egyik legkülönlegesebb koncertterme, a hamburgi Elbphilharmonie. A hullámokat formázó épület egy pompás akusztikájú, nagy koncerttermet és egy kisebb kamaratermet rejt magában.
Jazz/World

„Mecky, drága, jó utat!” – Pályatársai búcsúznak Kóbor Jánostól

December 6-án elhunyt az Omega legendás énekese, Kóbor János, akit egy hónapja szállították kórházba koronavírus-fertőzéssel. Menedzsere később megerősítette: covid okozta szövődmények vezettek a zenész halálához. Kóbor Jánost pályatársai és számos közéleti személy gyászolja.
Vizuál

Restaurálták a Barcsay-mozaikokat

Az alkotás eredetileg az 1974-ben megnyitott Újpesti Gyógyfürdő és Uszoda emeleti várakozó terének két szemközti falát díszítette, megújult formájában a Csillaghegyi Strandfürdő éke lett.
Színház

Így adott interjút Blaha Lujza

A Bohémvilág 1919. december 27-i számában érdekes szöveggel találkozhattak a korabeli olvasók: maga Blaha Lujza kért helyreigazítást egy állítólagos nyilatkozata kapcsán.
Zenés színház

„Az éneklés felemeli a lelket” – 70 éves Pitti Katalin

A legendás énekesnőt születésnapja alkalmából egy csokorra való felvételével köszöntjük, melyek között emblematikus szerepei és ritkaságok egyaránt meghallgathatók.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Ez a történet rólunk szól - Meselemez-szerű albumot adott ki a Soharóza és a Jónás Vera Experiment

A nyolcas sáv című album története Tibi, egy hatodikos fiú hétköznapjain fut végig, és miközben a főszereplő képzeletbeli barátaival kommandózik vagy az iskolai bulira készül, a tizenéves gyerekek nehézségeiről, vágyairól és kihívásairól is látleletet kapunk.
Jazz/World ajánló

Hámori Gabriella, Kamarás Iván, Csorba Lóci és Kiss B. Ádám a Fonó Literatúra vendégei

December 12-én folytatódik a Fonó Literatúra sorozata, amelyben kortárs költők versei találkoznak népköltésekkel, dalok, népdalok az irodalommal alkotnak spontán egységet, ismert színészek és zenészek töltik meg a megismételhetetlen estéket különleges tartalommal.
Jazz/World ajánló

Lina_Raül Refree: portugál énekesnő és spanyol producer sikerlistás projektje a Müpában

A portugál kultúra megismeréséhez kulcsfontosságú a gyakran az ország nemzeti zenéjének hívott fado, ám a szigorú szabályokkal rendelkező, hagyományos muzsika alkalmas a kísérletezésre is. Az 1984-ben született, eredetileg operaénekesi tanulmányokat folytató Carolina Cardoso Rodrigues (Lina) a spanyol producer, Raül Refree segítségével hozta létre rendhagyó projektjét, amelyben a fado műfaj megkerülhetetlen nagyasszonya, az 1999-ben elhunyt és hazájában háromnapos nemzeti gyásszal búcsúztatott Amália Rodrigues keserédes dalait dolgozták fel.
Jazz/World ajánló

Bényei Tamás és a Gramophonia Hot Jazz Orchestra ad szilveszteri koncertet a Pesti Vigadóban

Pontosan száz éve vette kezdetét a jazz-korszak, s keltek szárnyra az 1920-as, ’30-as, ’40-es évek örökzöld melódiái, melyeket az 1945 utáni Magyarországon, első ízben a Bényei Tamás és a Gramophonia Hot Jazz Orchestra kelti életre korhű formában.
Jazz/World gyász

„Mecky, drága, jó utat!” – Pályatársai búcsúznak Kóbor Jánostól

December 6-án elhunyt az Omega legendás énekese, Kóbor János, akit egy hónapja szállították kórházba koronavírus-fertőzéssel. Menedzsere később megerősítette: covid okozta szövődmények vezettek a zenész halálához. Kóbor Jánost pályatársai és számos közéleti személy gyászolja.