Mindkettőtök több művészeti ágban is jeleskedik. Melyik volt az első? Honnan indult minden?

Dézsi Darinka: A zene volt az első. Három évesen énekeltem először a kunhegyesi római katolikus templom miséjén, aztán ez vasárnapi szokássá vált. Nagyapámmal és anyukámmal a karzatról hallgattuk a liturgiát, s csodálattal éltem meg, milyen erős hangja van a papámnak, áténekelte a gyülekezetet és az orgonát. Az első szárnypróbálgatásomon kiderült, hogy az orgona mellett alig hallani valamit a hangomból. Így maradt az a cappella verzió. Később néptáncoltam, zeneiskolába jártam, és persze kórista voltam.

Karap Zoltán: Édesanyám ének-zenét tanított egy általános iskolában, szerette volna, ha megtanulok szépen zongorázni. Tizenhárom évesen úgy lázadtam, hogy abbahagytam a zeneiskolát. Megkerestem a hobbizenész apámat, aki öt éves koromban eltűnt az életemből, és kértem, tanítson meg gitározni. Azóta is akkor érzem magam leginkább otthon, ha gitár van a kezemben.

carPEDIGnem (Fotó/Forrás: carPEDIGnem)

Ez némi kettősséget mutat, hiszen a filozófusi, írói életpálya befelé fordulást, elmélkedést kíván, egy zenekar élén frontembernek lenni – az jóval extrovertáltabb létet feltételez.

KZ: Amikor egy író vagy egy tudós megszállottan dolgozik, ugyanúgy extrovertált állapotban van, mint egy rocksztár „munka közben”: meg van róla győződve, hogy amit csinál, az mások számára is fontos és elismerésre méltó. Igaz, az egyetemi évek alatt azt tapasztaltam, hogy a filozófus folyamatos vesztésre áll a zenész énemmel szemben, legalábbis a hölgyekkel való ismerkedés során, hiszen olyankor egy tanulmányra hivatkozni nem igazán kifizetődő…

Karap Zoltán (Fotó/Forrás: Karap Zoltán)

Volt szerepe a zenének a megismerkedésetekben is?

DD: Igen, 14 évesen elhívott Zoli, hogy furulyázzak a gimis zenekarában. Aztán amikor már én is gimnazista voltam, a gitártanárom lett. Amíg ki nem rúgott…

KZ: Mert nem gyakoroltál… Ezt a baklövést később azzal próbáltam jóvátenni, hogy felkértem partnernek a kunhegyesi tánciskolában. Fél évig párban tanultuk a sztenderd táncokat. A táncvizsga előtt elhívtam hozzánk, hogy gyakoroljunk a másnapi fellépésre. Szerinte megpróbáltam leitatni, de valószínűleg csak oldani akartam a feszültséget.

DD: Sütőrum volt, ha jól emlékszem. Ezt követően az életünk különböző színtereken zajlott, én Budapestre kerültem a Shakespeare Színművészeti Akadémiára, Zoli a Debreceni Egyetem filozófia szakára. De teljesen nem szűnt meg a kapcsolat közöttünk, láttuk egymást fellépni itt-ott, sőt két videoklipjükbe is meghívott.

KZ: 2014-ben költöztem Budapestre, ahol egy olyan zenekart akartam alapítani, amelyben Darinkával ketten vagyunk az énekesek, és megzenésített verseket adunk elő a kocsmáktól a templomokig. Barátaink a kezdetek kezdetén fogadást kötöttek a hátunk mögött, hogy pár éven belül össze fogunk házasodni.

Dézsi Darinka (Fotó/Forrás: Dézsi Darinka)

Így alakult meg a carPEDIGnem nevű formációtok. Majd Darinka Budapestről Nyíregyházára szerződött, ahová együtt költöztetek. Nem tartottatok attól, hogy vidékről sokkal nehezebb menedzselni a zenekart, ismertté válni?

DD: A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház igazgatójának akkor Schlanger Andrást választották, ő korábban az osztályfőnököm volt, ő hívott oda. A társulatról jókat hallottam, nem volt kérdés, hogy véget kell vetni az akkor már hat éve tartó szabadúszásnak. Bár tudtam: a zenekar menedzselése így nem lesz könnyű.

KZ: Teljesen más pályára állított minket a vidéki élet. Egy budapesti zenekar tervezhet klubkoncerteket, viszont vidéken a zenei életet alapvetően nem a vendéglátóhelyek határozzák meg, hanem a kulturális intézmények és önkormányzatok. Olyan településeken is megfordultunk, amelyekről nem is hallottunk korábban. Ezek az élmények tanítottak meg rá, hogy egy városi megemlékezés keretei között, egy templomban, vagy egy művelődési házban bizonyos versekkel nagyobb rockandrollság fellépni, mint a Szigeten. Ezeken a helyeken ugyanis síri csend van és olyan figyelem, amelynek még van tétje. Ha ezt a figyelmet megszokod, már nem számít a hangerő és a közönség létszáma sem, csak a határok óvatos feszegetése.

Debütáló koncerteteken Dienes Eszter és Ladányi Mihály viharos történetét dolgoztátok fel, a költőnő megzenésített verseivel. Miért épp egy kevésbé ismert szerző verseire esett a választás? Könnyebb útnak tűnik népszerű művekkel indulni.

KZ: Izgalmasabb küldetésnek tűnt olyan költőket felfedezni, akiket kevesebben ismernek, mint elkészíteni a századik József Attila vagy Weöres Sándor feldolgozást. Másfelől azt éreztük: ki, ha nem mi? Dienes Eszter, Jenei Gyula, Körmendi Lajos: mindhárman erősen kötődtek a szülővárosunkhoz, Kunhegyeshez és a Nagykunsághoz, ahogyan mi is.

DD: Debütáló koncertünkön, a Szolnoki Művésztelepen ott ült a közönség soraiban Dienes Eszter is. Később Jenei Gyulával, Kürti Lászlóval is fölléptünk közösen, Végh Attila pedig a színészház konyhájában olvasta fel diktafonra a versét, ami a lemezünk prológusában hallható. Amikor Nyíregyházára költöztünk, megismertük a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei költőket, írókat A Vörös Postakocsi című folyóirat révén, ahol Zoli a zeneesztétika rovat szerkesztője lett.

Dézsi Darinka (Fotó/Forrás: Dézsi Darinka)

A magyar zenei életben nem ritka a versmegzenésítés. Elődöknek tekintitek például Cseh Tamást vagy a Kex, Kaláka, Sebő együtteseket?

DD: Amikor még Pesten laktunk, néha átjártunk utcazenélni Szentendrére, ahol a Művész étterem előtt egy kis pódiumot is kaptunk. Épp a Képek a tornyon-t kezdtük el játszani, amikor egy nyugdíjas házaspár lecövekelt előttünk és a néni azt mondta: „Ezt ismerem, de ki is énekli? Cseh Tamás?” Mire a férfi: „Nem, mindjárt mondom… ez valami Zorán, nem?” Szóval,

KZ: Nagyjából három albumnyi zenét írtunk, amiből eddig egyet vettünk fel. A 30 dal közül biztosan van, amit az általad említett előadók inspiráltak, de ha kifejezetten a Homo illusion című lemezünkről van szó, ott a cél az volt, hogy senki ne hasonlítson bennünket a Kalákához. Számomra akkor jó a dal, ha nem egyértelmű, hogy versmegzenésítés.

Hogyan néz ki az alkotás folyamata? Kezdetben van a zene, vagy a szövegek belső ritmusához komponáljátok a zenét?

KZ: Inkább tartom magam hangszeres sound designernek, mint zeneszerzőnek. Jenei Gyula Hajnali lebegés című versét egy strandélmény ihlette, ezért a zenei atmoszférát tengerparti hullámokkal és bossa novás hangzással teremtettük meg, Darinka pedig énekelve olvasta rá a rím nélküli, szabadvers formájú szöveget. Arany János Magyar Misi című versét az Arany-metszés című versszínházi előadásba írtuk, ahol Darinka egy dizőz szerepében énekli el, milyenek is a magyarok – ehhez ’30-as éveket idéző gypsy swing gitárkíséret illett a legjobban. A példák hosszan sorolhatók. Sokféle zenét hallgatunk, sok vers közül válogatunk, és

DD: És ha egy jó szöveget nem ront el a dallam, és betapad a hallgató fülébe, az olyan, mintha elolvasna ötvenszer vagy százszor egy verset.

carPEDIGnem - Dézsi Darinka és Karap Zoltán (Fotó/Forrás: carPEDIGnem)

A honlapotokon úgy fogalmaztatok, az énekelt verseitek találkozásokról szólnak, és mottóul egy Hamvas Béla idézetet választottatok: „… a verseket éljük.”

KZ: Cseh Tamásról kering az a legenda, hogy egy nap Bereményi Géza becsengetett hozzá egy bőrönddel, mondván, hogy akkor mától ő ott fog lakni és dalszövegeket fog neki írni. Nagyon sokáig irigykedtem emiatt Cseh Tamásra, végül rájöttem, hozzám senki nem fog így becsengetni, legfeljebb a GLS-futár, aki épp hoz egy könyvet az antikváriumból. Így megy ez azóta is:

Mik a jövőbeli terveitek?

KZ: Ha a pandémia lecseng, szeretnénk folytatni azokat a produkciókat, amelyeket bizonytalan időre lemondtak. Arany János és Petőfi Sándor verseiből Rák Zoltán írt és rendezett egy élőzenés színdarabot Arany-metszés címmel, aminek Olajos Gáborral közösen szereztük zenéjét, Darinka és a színész kollégái adtak elő; Kováts Judit Artisjus-díjas könyvéből, a Hazátlanokból készült egy felolvasószínházi előadás, amiben Darinka a főhős, én pedig a zenei hangulatfelelős (sound designer) – a bemutató óta minden előadás elmaradt.

DD: A carPEDIGnemet a jövőben különböző felállásokban szeretnénk folytatni. Lesznek duós, triós, és nagyobb kamarazenei formációk, emellett Bartus Zoltánnal egy elektronikus projekten is gondolkodunk. Az idén tíz éves Artézis együttes felkért, hogy énekeljek fel néhány megzenésített versüket, szóval be vagyunk táblázva tervekkel, és akkor még az Orpheum Madams zenekarról nem is beszéltünk, amit másfél éve alapítottunk Zolival együtt heten azzal a céllal, hogy Nyíregyházán is legyen vokális jazzt játszó zenekar. Hárman éneklünk, csajok, swingslágereket, jazz sztenderdeket egy klarinét-gitár-bőgő-dob quartet kíséretével, ami igazi, békebeli örömzenélést jelent számunkra.