Három napja, február 9-én elhunyt Chick Corea. 79 éves volt. Tragikus, hogy nem tudtunk a betegségéről. Ahogy a család diszkrét közleményéből kiderül, a rák ritka fajtája okozta halálát, amit talán túl későn fedeztek fel, és brutálisan gyorsan legyűrte.
Tegnap óta elárasztották a közösségi oldalakat az emlékezések.
„Mindig annyira figyelt” – írja Marcus Miller, aki többször játszott együtt Coreával. „Nem hiába volt legenda, ha Chickkel léptél színpadra, mintha azt mondta volna neked: Oké, merre megyünk?... Izgatta, ha osztozhat és felfedezhet. Alig várta, hogy felkutasson valamit ott, a színpadon, a közönség előtt. Megfogta a kezünket, és azt mondta: Gyere át ezen az ajtón, nem bánod meg. És megváltoztatta az életünket.”
Vinnie Colaiuta szerint Chick Corea halála most olyan, mint egy képet megfosztani a fényforrásától. Dave Weckl pedig így emlékezik vissza a közös zenélésre. „Mindig azt mondta, hogy akkor a legboldogabb, ha láthatja a másikat szabadon alkotni… és ez igaz volt mindenkivel kapcsolatban, akivel csak játszott (…)”.
Quincy Jones és Chick Corea (Fotó/Forrás: Rory Anderson / Quincy Jones / Facebook)
Búcsúznak az itt maradt legendák is, mint Quincy Jones.
„A jéghegy csúcsát sem lehet kifejezni azzal, hogy összetört a szívem”
– írta. – „Nyugodj békében, drága barátom, akivel annyit öleltük egymást, Chick Corea. Egyike volt a legnagyobb jazz-zongoristáknak és embereknek, akik valaha a bolygón éltek. És mint egy igaz beboppos, hiszen a szíved mélyén az voltál, nem volt semmi, amit a zenében ne tudtál volna megcsinálni.”
Bobby McFerrin az első közös muzsikálásra emlékezik. „Chick pötyögött néhány hangot a zongorán,
és elindultunk… és soha nem néztünk vissza. Zenei csoda volt, igazi játszótárs, aki megmozdított, és olyan helyekre vitt, ahová magamtól nem jutok el.”
Corea üzenetet is hagyott a világnak. Azt írta:
Köszönöm azoknak, akik utam során segítettek, hogy a zene lángja világosan ragyogjon. Azt remélem, hogy akik érzik magukban a zenélés, az írás, az előadás késztetését, bele is vágnak. Ha nem magukért, a többiekért. Nemcsak arról van szó, hogy a világnak több művészre lenne szüksége, egyszerűen nagy öröm.
Itthon is emlékeznek rá. Mészáros Zoltán, a VeszprémFest igazgatója így írt a tíz évvel ezelőtti látogatásáról:
„2010-ben ért ide, Roy Haynes és Christian McBride oldalán, nem felejtem, ahogy bent az öltözőjében beszélgettünk, amikor a biztonsági őr bejött, hogy egy magyar zongorista van itt, aki azt mondja, hogy jól ismeri Coreát, Szakcsi, mondta. Corea felpattant, igen, igen, Szakcsi!, mondogatta, és ajtót nyitott, szinte a nyakába borult a legjelentősebb magyar jazz-zongoristának, Szakcsi Lakatos Bélának. Öröme őszinte volt, nem megjátszott, Szakcsival mint régi barátokkal beszélgettek utána. De Corea volt talán az egyetlen, aki nemhogy hajlandó volt kilépni a világsztárok sokszor könyörtelen órarendszerű életéből, nemhogy nyitott volt erre, hanem szinte kereste az alkalmat.
Amikor felkínáltuk neki, hogy a zeneművészeti szakközépben, a »konziban« vagy 80 gyerek epekedve várná, csak annyit mondott, hogy Bartók országában ez nem kérdés, lets do it!
Kenny Garrett-tel az oldalán, jazz-improvizációról, Bartókról beszélt, játszott a gyerekeknek, majd leesett állal, őszinte csodálattal és nyitottsággal nézte, hallgatta a neki készített műsort, csángó dalok, Bartók, gimnazista gyerekek, és Chick Corea. Isten nyugosztaljon!”
Chick Corea magyar diákokkal a veszprémi Dohnányi Zeneművészeti Szakközépiskolában, 2010-ben (Fotó/Forrás: Melczer Zsolt fotója (Facebook))
2019-ben a Budapesti Kongresszusi Központban lépett fel, Szász Emese így írt a koncertről:
„Az pedig a koncert első taktusaiból is nyilvánvalóvá vált, hogy 78 évesen nem akar már bizonygatni semmit, csak ünnepelni. A turnét beharangozó interjúban mondta is, hogy a barátaival közös örömzenéléseket szerette volna megörökíteni – milyen szerencsés, hogy a barátai hozzá hasonlóan világklasszis muzsikusok! Ráadásul úgy válogatta társait, hogy
egy esetleges apokalipszis esetén ez a nyolc ember egy másik bolygón is képes lenne rekonstruálni a teljes afro-kubai és latin zenei hagyományt.”
Fejléckép: Concord Jazz
hírlevél
