Jazz/World

Zenei fesztiválok Gyulán

2022.07.12. 14:10
Megosztom
A hétvégén két nagy hagyományú zenei fesztivált is megrendeznek a Gyulai Várszínházban. Előbb, július 15-én a Halmos Béla Népzenei és Világzenei Fesztiválon, majd másnap, 16-án a Vár Jazz Fesztiválon lépnek fel a hazai világzenei és jazzélet neves zenekarai.

A Gyulai Várszínház negyedszázada (1997 óta) rendez népzenei, majd népzenei és világzenei fesztivált. A fesztiválok művészeti tanácsadója és szinte állandó fellépője sokáig Halmos Béla volt, a Sebő együttes egykori prímása, a táncház mozgalom egyik megalapítója, a világhírű népzenekutató, a később Széchenyi-díjas akadémikus. Ő Szombathelyen született ugyan, de mindenki gyulaiként tartotta számon, és nem csak azért, mert a felmenői gyulaiak voltak és a gyerekkorát ő is Gyulán töltötte, itt is érettségizett.

Számtalan kötelék fűzte Gyulához, felnőtt korában, családjával is gyakran visszajárt szeretett városába.

Miután Halmos Béla 2013-ban meghalt, a népzenei fesztivált, illetve a továbbiakban világzenével kiegészített fesztivált róla nevezték el.

Mindez nagyon is indokolttá teszi, hogy az idei fesztivál egy kimondottan rá emlékező koncerttel zárul, amelyet Pál István Szalonna és Bandája a Jantyik testvérekkel és a PG csoporttal közösen ad – Aranyosra festem címmel. Pál Istvánék szakmai hozzáértése megadja a népzenei keretet, a stílus-helyességet, a táncrendet, s a dalok Jantyik Zsolt szövegeivel, zenéjével, Jantyik Csaba zenei és tartalmi ötleteivel új népdalokként működnek, tisztelve a múltat, új utakat keresnek.

Előttük is lesz azonban még két szuper produkció. Előbb a Zűrös Bandáé, amely a magyar nép- és világzenei színtér kimagasló zenekarainak tagjaiból verbuválódott (Básits Branka  – ének, Bede Péter – szaxofon, Deáky Márton – szaxofon, klarinét, Babcsán Bence – szaxofon, klarinét, Varga Kornél – gitár, Boros Attila – basszusgitár, Kertész Ákos – dob), olyan zenészekből, akik egyaránt rajonganak a magyar népzenéért és modern balkáni zenéért. 2021 című második lemezüket a világ 10. legjobb világzenei albumává választották Berlinben.

Borbely_Dresch-Quartet-154312.jpg

Borbély-Dresch Quartet (Fotó/Forrás: Gyulai Várszínház)

Az utánuk fellépő Ötödik Évszak népzenei hangszerelésű akusztikus városi zenét játszik. A zenekar tagjai: Izabella Caussanel – ének, Ifj. Csoóri Sándor Sündi – ének, brácsa, hosszú nyakú tambura, Hegedüs Máté – hegedű, Zimber Ferenc – cimbalom, Szabó Csobán Gergő – ének, nagybőgő. A városi környezet és a hagyomány tisztelete játékosan ötvöződik zenéjükben. Számaik magját a hiteles kárpát-medencei népzene adja, ebből a biztos alapból indulnak az improvizatív műfajok világa felé. A zenekar énekesnője, a magyar-francia származású Izabella Caussanel a sanzonok sajátos világával emeli az együttes hangzásvilágát. Szövegeik közt egyaránt találunk népdalokat, magyar és francia költők verseit – magyar és francia nyelven.

Még régebbi hagyományokkal bír a Gyulai Vár Jazz Fesztivál, amelyen idén is kiváló zenekarokkal találkozhat a közönség.

A fiatalokból álló Tomor Barnabás Trió (Tomor Barnabás, Usztics Péter, Szumper Ákos) zenéjére főleg a jazz, a rock, és az afro hatások jellemzőek. Tomor Barnabás 2010-ben hozta létre az első jazzrock tiróját, az új felállás 2019 óta működik.

A Jazz Consort egy budapesti székhelyű jazz combo, melyet 1984-ben alapított Faragó Miklós. Az együttes dallamokban gazdag, örömteli modern mainstream jazzt játszik. A repertoár főleg saját szerzeményekből áll, ritmusvilága a modern szvingtől kezdve a latin és az ún. nyolcados zenén át a lírikus balladáig terjed. A tagok (Faragó Miklós – gitár, Cselik Gábor – billentyűk, Hárs Viktor – nagybőgő, basszusgitár, Jeszenszky György – dob) a magyar jazzélet élvonalába tartoznak, számos fesztivál, lemezfelvétel, koncertkörút áll mögöttük szerte a világban. Meghívott előadóként a magyar jazzélet két kiválósága lép fel velük: Kovács Linda énekesnő és Zana Zoltán, aki szaxofonon és EWI-n (electronic wind instrument) játszik, ami egy fúvós szintetizátor hangszer.

A fesztivált záró együttes a Borbély-Dresch Quartet (Borbély Mihály – szaxofon, tárogató, basszusklarinét, furulya, Dresch Mihály – szaxofon, fuhun, Horváth Balázs – bőgő, G. Szabó Hunor – dob) lesz. „A formáció a magyar etno-jazz két legnagyobb formátumú fúvósának, Borbély Mihálynak és Dresch Mihálynak közös zenekara, ahol a „két dudás” nem csak, hogy jól megfér egymással, de olyan új minőséget hoz létre, melynél a szokásos formulák, műfaji meghatározások érvényüket vesztik. Közös zenei világuk néhol melankolikus, ugyanakkor határtalan zenei íz és érzelmi gazdagság jellemzi, ugyanúgy jelen vannak benne a jazz elemek, mint a Kárpát-medence népzenéjének motívumai.” (Fidelio, V.D.)

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Borbély-Dresch Quartet (forrás: Gyulai Várszínház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

A SzíDoSz szerint a Magyar Teátrumi Társaságnak saját tagszervezeteinél kellene bizonyítania az abúzus elleni fellépést

A Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) a közösségi médiában jelezte: üdvözli a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) legújabb kezdeményezését, ugyanakkor szerintük az MTT eddigi működése nem támasztja alá a most megfogalmazott elveket.
Vizuál

CineFest: francia film nyerte a fődíjat, Reisz Gábort a zsűri nagydíjával ismerték el

Szeptember 12-én átadták a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjait. A francia Sarah Arnold első nagyjátékfilmje, a Túl sok vadállat nyerte a fesztivál fődíját.
Színház

A Néma lakodalom nyerte a NEXUS Fesztivál fődíját

Négy ország alkotói, kilenc előadás, hat versenyprodukció, egy ősbemutató, teltházak és erős közönségérdeklődés jellemezte az első NEXUS Fesztivált. A háromnapos találkozó végén adták át a szemle elismeréseit. Mutatjuk a nyerteseket!
Vizuál

Összművészeti kiállítással mutatkozik be Londonban az Essentia Artis

Első alkalommal mutatkozik be Angliában az Essentia Artis, a Magyar Művészeti Akadémia művészeti ösztöndíjasainak kiállítása szeptember 1. és október 16. között.
Vizuál

Elhunyt Kardos Sándor

A Kossuth-díjas operatőr, rendező, fotográfus, a Nemzet Művésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja szeptember 12-én, szombaton hunyt el. Kardos Sándor 82 éves volt.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

Autechre-szeánsz

A fősodortól távolabb eső elektronikus zene egyik legmeghatározóbb formációja tíz év után végre visszatér Magyarországra, ez pedig lényegében mindenki számára örömünnep, aki nyitott a formabontó zenei programokra.
Jazz/World ajánló

A Zene Házában mutatja be közös lemezét Kurt Rosenwinkel és a Daveform Quintet

Kurt Rosenwinkel és a Daveform Quintet a 2025-ös teltházas Müpa-koncert után új albummal jelentkezik, amelyet lemezbemutató koncerten is megszólaltatnak 2027. február 11-én. 
Jazz/World ajánló

Az Országgyűlés alakuló ülésekor megismert sükösdi tamburazenekar is fellép a Pozsonyi Pikniken

„Még soha nem jártam a Pozsonyi Pikniken, és rögtön viszem magammal a sükösdi SUGO Tamburazenekart is” – nyilatkozta Nébl Zsolt, az együttes vezetője a Hír13-nak. A nehéz sorsú gyerekekből álló zenekar szeptember 5-én 17.55-kor zenél a Jászai Mari téri nagyszínpadon.
Jazz/World ajánló

Gospel, jazz, R&B Londonból és a Budapest Bár – két koncerttel búcsúzik a nyár a Margitszigeten

Szeptember 2-án a Budapest Bár érkezik legnépszerűbb előadóival és utánozhatatlan zenei világával, szeptember 4-én pedig a világszerte ünnepelt London Community Gospel Choir koncertje tölti meg energiával az estét.
Jazz/World ajánló

Saját hangon – indul a Vigadó Jazz Club négy koncertből álló őszi évada

A Vigadó Jazz Club négy őszi koncertje egészen különböző irányokba indul. Ami mégis összeköti őket, az a személyes zenei hang – az, ahogyan minden formáció a saját képére alakítja a jazzt.