Jazz/World

Zenéljen az, akire most a legbüszkébbek vagyunk

2015.07.29. 14:07
Ajánlom
A Montreux-i Jazz Fesztiválon idén nyáron ő volt a magyar sztár. A nagy siker után az ifjú Oláh Krsiztián triójával az Opus Jazz Clubban ad koncertet augusztus 5-én este. Vendégük Ávéd János lesz.

Oláh Krisztián a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium klasszikus zongora tanszakán végzett, jelenleg a Zeneakadémia jazz-tanszakán Binder Károly növendéke. A 2013-as Marosvásárhelyi Jazz Versenyen a legjobb szólista díját kapta meg zenekara kíséretében, 2015-ben a III. helyen végzett a Montreux-i Jazz Fesztivál zongoraversenyén. A trió bőgőse, Schildkraut Vilmos szintén a klasszikus zene tanszakon kezdte tanulmányait, majd felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-bőgő szakára, míg Serei Dániel jazz-dobon szintén a Zeneakadémia hallgatója, aki többek között a Chris Devil Trio és a Budapest Jazz Orchestra tagja is. 2015-ben a Magyar Jazz Szövetség Jazz-Combo versenyén Legjobb Szólista díjat kapott.

A három fiatal muzsikus által 2011. elején alapított Oláh Krisztián trió immár rendszeres fellépője a magyarországi kluboknak, koncerttermeknek. Repertoárjukban egyre nagyobb teret kapnak saját szerzeményeik is, a jazz örökzöldek, modern bebop számok, vagy akár klasszikus zenei és egyéb darabok újraértelmezései mellett. 2013-ban a Magyar Jazz Szövetség által rendezett Jazz Combo Versenyen második helyezést értek el, majd ugyanabban az évben a legjobb négy zenekar közé jutottak Rotterdamban, az EBU által szervezett európai jazz versenyen.

Opusbeli koncertjükre vendéget is hívtak a kitűnő szaxofonos Ávéd János személyében, aki saját zenekarával és a MAO tagjaként, illetve más zenekarok vendégeként is gyakori szereplő a klubban.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Rendeltek egy pepperonit, a pizzafutár egy Beethoven-szonátát is eljátszott ráadásként

Íme egy sztori arról, hogy az is arany lehet, ami nem fénylik. A tizennyolc éves Bryce Dudal pizzát kézbesített Detroitban, amikor észrevette, hogy a házban egy zongora áll. Nem tudott ellenállni.
Vizuál

24 óra alatt eltűnt a legújabb utcai Banksy-mű

Az egyik legismertebb kortárs művész minden munkájának feltűnése eseményszámba megy. Ilyen hamar viszont ritkán tűnnek el alkotásai.
Zenés színház

Miklósa Erika az örökbefogadásról mesélt: Nagyon vártuk ezt a kislányt!

Az operaénekesnő és férje, Csiszár Zsolt a Családvarázs sorozatban mesélt arról, hogy milyen kockázatot jelentett egy olyan csecsemőt magukhoz venni, aki halva született.
Klasszikus

Ma kezdődik a Kaposfest

A kamarazenei irodalom alapműveire helyezik a hangsúlyt a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztiválon (Kaposfest), amelyre augusztus 13. és 19. között kilencedik alkalommal kerül sor a somogyi megyeszékhelyen.
Zenés színház

Ritka hangfelvétel került elő Birgit Nilsson svéd operaénekesnőtől

Egyedülálló hangfelvétel került elő a legendás svéd szoprán, Birgit Nilsson (1918-2005) korai szakaszából, a hatperces operarészletet CD-n adják ki az énekesnő születésének 100. évfordulója alkalmából.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Jazz/World söndörgő együttes

Szentendrén látható először együtt hazánkban a Söndörgő és az Amsterdam Klezmer Band

Varázslatos zenei szikraként érkezik a szentendrei MűvészetMalomba augusztus 17-én a Söndörgő és az Amsterdam Klezmer Band.
Jazz/World hírek

Aretha Franklin a halálán van

Külföldi sajtóértesülések szerint a soul királynője nagyon beteg, családja detroiti otthonában az ágya köré gyűlve virraszt érte.
Jazz/World sárik péter

„Sokszor szitokszó a klasszikusok számára az, ha valaki jazz-zenész”

Sárik Péter jazz-zongoristával a Ritmus és hang blogon jelent meg tartalmas interjú Sümegi Noémi tollából, amelyben egyebek mellett a jazz „policájról”, zörgős cukorkákról, valamint a klasszikus és jazz-zenészek viszonyáról is szó esett a szeptember 21-ei Bartók-lemezbemutató kapcsán, ami a Zeneakadémián lesz.
Jazz/World interjú

Klippremier - Margo: Barefoot love

A Fidelión debütál a Margo első saját szerzeményéhez készült videoklip, melynek kapcsán Jéger Dorottya énekes és Bihari Márton gitáros meséltek zenei elképzelésükről.
Jazz/World ajánló

„A világzene a nyitottságról szól” - Ünnepel a Kobuci

Világzenei héttel ünnepli jubileumi, tizedik évadát a Kobuci. Augusztus 13. és 19. között a Boban Marković Orkestar, a Besh o droM, a Zuboly vagy éppen a Fanfara Complexa mellett a műfaj számos hazai kiválósága, fiatal formációk és táncház is várja a közönséget.