A frissen kiadott Mókus-kislemez címe Vidróczki, és három tételt szerepeltet (Hajnalban, Vidróczki, Szerető). A felvételen a Fabula Rasa, hangszeres szólisták, fúvósok és szimfonikus zenekar játszik. Ez alkalomból látta vendégül a Honvéd Férfikar Szirtes Edinát a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében, április 29-én. A tekintélyes létszámú zenészgárdát Riederauer Richárd vezényelte.
Vidróczki-lemezbemutató a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében (Fotó/Forrás: Fender Csaba)
A koncert elején felhangzó Vidróczki című mű Szirtes Edina és Szokolay „Dongó” Balázs concertáló duettjével kezdődött hegedűn és tárogatón: a sűrűn díszített hangokban egyhamar a Vidróczki-népdalra lehetett ismerni, és a profi kivitelezés azonnal megvette a hallgatót. A következő tételben a Honvéd Férfikar szólistája viszont korántsem teljesített hibátlanul, néhol bántóan hamis volt, és keresetlen pátosszal énekelte a népdalt. Az etno-szimfonikus jelzővel illetett mű a Fabula Rasa zenekar belépésével robbant igazán, még ha az eredeti népdal nyújtott ritmusaiból bántóan monoton negyedek lettek, ez a zene nemcsak hangereje révén hatásos: Dongó furulya- és tárogatójátéka és Mókus hegedülése nyomán úgy érzi az ember, itt valóban zene születik, nem egyszerűen reprodukálódnak a lemezen hallható művek. A zenekar játéka által kísért prózamondással hangzott fel a teljes Vidróczki-ballada (benne a szállóigévé vált mondatok: „Mit ér nekem hat vármegye? Tizenkettő jöjjön ide”): egy ilyesféle, túltelített kompozíció többnyire a giccs határán egyensúlyozik, de Mókus művét megmenti a színes, egyéni és a lendületes, odaadó előadásmód.
Vidróczki-lemezbemutató (Fotó/Forrás: Fender Csaba)
A művésznőt egyébként is a magyar zenei élet üde színfoltjaként érdemes számon tartani: versfeldolgozásai mindenesetre egészen bizonnyal túltesznek más, mainstream-szintűvé butított megzenésítéseken. És még valami: Mókus sokkal inkább a húrok mestere, mint a szavaké. A közönséghez intézett monológjaival szemben sokkal többet mond a zene. Radnóti Miklós Pogány köszöntője vagy József Attila Mámor című verse egyébként sem kívánnak kommentárt, hát még ha olyan kiváló köntöst kaptak, mint Szirtes Edina muzsikája.
A Pogány köszöntő eredetileg a Fabula Rasa Tesséklássék című lemezén szerepelt, ezúttal felszegett állal vállalta a méret a lényeg filozófiáját – bár a kórussal, zenekarral erősített hangszerelés alighanem túlzás lenne egy lemezen, ehhez hasonló hangorkán kellett ahhoz, hogy feloldódjon az MTA-dísztermében „a csarnok elontott oszlopi közt lebegő” tartózkodás. Az est ugyanis egyben a Honvéd Férfikar egyik bérletes hangversenye volt, nagyjából fele részben olyan közönség előtt, akik egész másra – etno-szimfonikus Vidróczki helyett például a Mátrai képekre – számítottak. József Attila Egyedül című verse a nyugodtabb hangokra áhítozókat is kielégítette, ebben a dalban a Mókust kísérő a capella „zümmögőkórus” lenyűgözően hatott, hasonlóképpen Födő Sándor repetitív zongorás intermezzója. A dal persze pár perc múlva magával ragadó fortissimókban folytatódott, ami az első koncertrész leginkább magával ragadó pillanatait jelentette. A szünet előtt utolsó műsorszámként Mókus looperrel adta elő József Attila Mámor című versének feldolgozását: ő ilyet is tud.
Vidróczki-lemezbemutató a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében (Fotó/Forrás: Fender Csaba)
Radnóti Miklós Bájolójában végre a hangerő szintjén is megjelenik a dörgedelem „fenn a magasban”. Imponáló szólókban gazdag Furfangos Frigyes dala, amelyet felszabadult ünneplés követett. Arany János Népdal című balladája elemi erővel szólalt meg, végleg elfeledtetve, hogy a versmegzenésítés valamiféle csöndes, kisszobai tevékenység lenne. A következő népdalfeldolgozás, a Nem tudja azt senki (szintén a 2009-es Tesséklássék albumról) Balogh Gusztáv éneke miatt volt igazán emlékezetes: a két énekes egyébként remekül működött együtt.
A koncert Szokolay „Dongó” Balázs az Erdő mellett kezdetű népdalra játszott fantáziájával, illetve a kórus kíséret nélküli Kodály-kórusművel, az Esti dallal végződött. Szirtes Edina rendkívül előzékeny: előad egy szerzői estet, aztán megengedi Kodálynak, hogy a végén lecsapja a poént.
hírlevél
