A Buena Vista Social Club énekese, Ibrahim Ferrer augusztus 6-án elhunyt. Ferrer, akit a múlt hét folyamán gyomorpanaszokkal vittek az egyik havannai kórházba, hetvennyolc éves volt.

A lendületes, könnyed, dallamos és latinos jazzt játszó Cornelio Tutu Bandet két alkalommal is hallhatják az érdeklődők augusztusban: 19-én a sárospataki Patkó Caféban a Zempléni Fesztivál, 21-én a tatabányai Milleniumi Közparkban pedig a Szent István Napok keretében lép fel az együttes.

A Bolla Quartet nyerte az avignoni jazz fesztivál keretében a fiatal európai jazz együtteseknek megrendezett vetélkedőt. Az augusztus 2-ai megmérettetésen a zsűri egyhangúlag a mieinket ítélte a legjobbnak – ráadásul a közönségdíjat is ők kapták.

A jazztörténet talán legjelentősebb trombitásának hagyatékát tizenkét évvel a halála után árverésre bocsátják szeptember közepén. A pufók arcáról és különös trombitájáról híres jazz-legenda személyes tárgyai a New Jersey-i illetőségű Dawson & Nye Aukciós Ház árverésén kerülnek kalapács alá.

A magyar dixieland legkiválóbb képviselői újra a Dóm tér vendégei lesznek augusztus 6-án: a házigazda Storyville Jazz Band és Molnár Dixieland Band mellett ez alkalommal a Hot Jazz Band, valamint Ferenczi György és a Racka Jam koncertjét élvezheti a közönség.

Ötéves hallgatás után az augusztus 10-én kezdődő Sziget Fesztiválon várható a Barbaro zenekar nagy visszatérése. Föllép a Szigeten a nemrég alakult Napra is. E bandák unikumnak számítanak sajátos, népzenei és komolyzenei alapokon nyugvó muzsikájukkal. A zenekarokat Both Miklós, mindkét együttes huszonéves énekes-gitárosa köti össze, aki Bartókon és Jimi Hendrixen nőtt fel.

Kell egy kis csúsztatás a címhez, a francia Finistere szó ugyanis azt jelenti: "a Föld vége". Bretagne legnyugatibb partjait keresztelte így el a nép századokkal ezelőtt, amikor még nem tudták, hogy a nagy víz, az Atlanti-óceán túlpartján is van szárazföld. A kifejezés azonban napjainkban is használatos, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy Quimper főterén egy vendéglő homlokzatán ott virít a felirat: Cafe du Finistere.

A ’70-es évek közepén egy olasz jazzmagazinban felfedeztem egy különleges Steve Lacy-portrét: tágas szoba közepén ül egy karosszékben, hátul a sarokban matrac a földön, egy lézengő kottaállvány valahol a karosszék mögött. Lacy alulról pillant a kamerába, az ölében egy cicát dédelget. Tekintete elmélyült, mint minden képén. Arcvonásaiba kitörölhetetlenül beleivódtak a művész személyiségjegyei, leginkább talán az alkotás gyötrelmei. Egyetlen hasonlóan kifejező művészarcot őriz az emlékezetem: Samuel Beckettét mély ráncaival, világvégi sötét árkaival.