Kellően harmonikus a helyzet: Kleb Attila zenészekről készült fotói közt ülünk az Eötvös10-ben, miközben a jazzről beszélgetünk. A remek portrék egytől egyig jazz-muzsikusokat örökítenek meg. A fotós-koncertszervező neve egybefonódik a jazzel és a fotózással. Most épp a várost készül szétfeszíteni – vagy egyberántani? – a JazzFest Budapesttel.

Billie Holiday élete egyetlen hosszúra nyúlt hanyatlás, ami csak az őt hallgatók fülében lecsapódva képes feloldódni. Senkiéhez sem hasonlíthatóan törékeny, melankolikus hangjában mindvégig ott tükröződött az sorsa. Ennek fényében különösen tragikus a kontraszt a fiatal éveinek bátor, mégis bizonytalan vitalitása és az utolsó időszak színevesztettsége közt, amelyet azonban az élet és az életmű ismerete torokszorítóan hitelessé tesz. Kevesen voltak Billie Holiday-hez foghatók.

Néhány művész esetében talán jogos a vád, hogy a hosszan tartó fősodorban maradásuk legfőbb biztosítéka a divathullámok folytonos meglovagolása. A fogékonyabbak képesek a szüntelen megújulás látszatát keltve hozzásimulni az újfajta árnyalatokhoz, de csak a legalapvetőbbek képesek arra, hogy mindig a saját olvasatukat tolmácsolva az adott korról öltöztessék új ruhába a művészetüket. Herbie Hancock közéjük tartozik.

Jaco Pastoriusnak elég volt néhány év, hogy a géniuszokra jellemző megszállottságtól fűtve átformálja a basszusgitár zenekarbeli szerepét, hogy aztán a megszállottsága ellene forduljon és újabb néhány év alatt elpusztítsa, a világ legjobb basszusgitárosa pedig hontalanul, vérbe fagyva végezze a floridai utcán.

A negyvenes évek első felének New Yorkjában született bebop évtizedekre határozta meg a jazz fejlődésének folyásirányát. A jazz punk mozgalma azonban messze nem áll egyedüliként a műfajban, ami a konvenciók szétzúzását illeti. A saját végzetét kezdettől fogva a nevében hordozó – kialakulása idején avantgárdnak, vagy New Thing-nek is hívott – free jazz nem pusztán a bebop hagyománnyá átalakult lázadásával akart leszámolni, de - visszanyúlva a jazz kezdeteit jelentő kollektív rögtönzéshez – éppígy a hagyományos zenei formákkal, mindenfajta harmóniai és ritmikai kötöttséggel is.

A második világháború idején New Yorkban szinte észrevétlenül, a föld alatt, olyan zenei változások szökkentek szárba, melyek nyomát halványan még ma is magán viseli a jazz műfaja. A bebop nem csak azért érdekes, mert évtizedekre kijelölte azt a nyomvonalat, amelynek a mentén a jazz – a beboptól távolodva – haladni tudott, de a műfaj fejlődésének motorja a története során először került a föld alá. Emellett pedig nagyon szépen megmutatkozik benne a társadalom művészetre gyakorolt hatása.

Charles Mingus nagyságának megragadását nem csak életművének stiláris szerteágazottsága nehezíti meg, de legalább ennyire a személyiségének azon vonásai, melyek áttételes módon a zenéjébe is beszivárogtak.

Duke Ellington zenéje keveset változott az évtizedek során, mégis érdekes tudott maradni, mert mindvégig magas színvonalon, könyörtelenül a saját szája íze szerint komponált, ugyanakkor a zenéje közvetlen kapcsolatban maradt a jazz forrásával, annak mára a mélységbe húzódott árnyalatai jelentették a fő szervezőelvét.