John Coltrane megszállottsága olyan életművet ihletett, amely túllépve a jazzen, visszanyúlt a zene forrásához, hogy megsemmisítse és vallásos élménnyé változtassa azt. Coltrane nem csak egy teljes műfaj határait tágította ki, jelenléte mélyen beleivódott a korszak zenéjébe, hatása pedig máig érzékelhető. Közel ötven évvel a halála után is ugyanaz a megmagyarázhatatlan, transzcendens nyugalom árad minden hangjából, pályafutásának ívén végigtekintve azonban szépen kikristályosodik, hogy telítődött meg a pusztán a technikai fogások elsajátításán dolgozó útkeresés egy olyan gondolatisággal, ami aztán teljesen új távlatokat nyitott meg a jazz előtt.

Jazz-zenészekről szóló portrésorozatunkat Miles Davis életművének második fejezetével folytatjuk.

Miles Davis életművén végighaladva a hallgató előtt felsejlik a jazz bebopot követő történetének - legfeljebb néhány helyen hiányos - vázlata. Davis azonban nem pusztán felskiccelte egy teljes műfaj fejlődésének mérföldköveit, de legalább ennyire működött egyfajta katalizátorként egy olyan folyamatban, amelyben az állandóságot a trombitája, ő maga jelentette, miközben a folyamatos változás könyörtelen imperatívuszának engedelmeskedve és partnereit halálbiztos intuícióval megválasztva formálta a jazzt, mindig az adott kor arculatához illően.